A negyvenedik vámpír (Marcel Iures színész)

Film

Románia sztárszínészét színpadon Shakespeare-alakításai, filmen seregnyi hollywoodi rosszfiú-szerep tették ismertté. Játszott vámpírt Neil Jordannál, terroristát George Clooney oldalánés nácit Bruce Willis háborús filmjében, de ott találjuk a nevét a Mission Impossible és Coppola legfrissebb filmjének stáblistáján is. Marcel Iuressel a Román Filmhét alkalmával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Minden komoly színházi hagyományokkal bíró országnak megvannak a maga legendás Hamletjei, Othellói vagy III. Richárdjai. Shakespeare-színészként melyik alakítását tartja a legsikerültebbnek?

Marcel Iures: Az a tény, hogy nálunk ilyen kultusza van Shakespeare-nek, a saját teóriám szerint egyfajta kulturális kisebbségi komplexussal magyarázható. Kicsi, balkáni országként tekintünk magunkra, s ennek ellensúlyozásaként szinte ösztönösen fordulunk a világirodalom legnagyobb alakjai felé. Shakespeare persze ettől függetlenül is kikerülhetetlen, szinte kötelező megmérettetés minden magára valamit is adó színész számára. Szerencsére remek fordításaink vannak, egy-egy darab többféle interpretálásban is hozzáférhető; a Hamletnek például hat különböző hangnemű fordítása létezik.

MN: Ön melyik verziót kedveli?

MI: A sajátomat. Ahhoz, hogy megtaláljam a saját, Shakespeare-hez vezető utamat, magamnak kell átültetnem az eredeti angol szöveget. Időigényes munka, de higgye el, megéri. Mielőtt eljátszottam volna a III. Richárdot, hat hónapot dolgoztam a szövegen, amit végül hat román, két angol és egy francia nyelvű verzióból raktam össze. Mindenképpen ezt tartom a pályafutásom legsikerültebb Shakespeare-alakításának, a második helyen pedig a II. Richárdot említeném.

MN: Színházi rendezői közül kihez fűzte a legfontosabb munkakapcsolat?

MI: Legkedvesebb barátommal, Mihai Maniutiuval 25 éven át dolgoztam együtt. Az említett III. Richárdot is neki köszönhetem. Hatalmas sikert arattunk vele Manchesterben is, de miután hazatértünk, otthagytam a színházat.

MN: Ezután vette az irányt Hollywood felé?

MI: A későbbi ügynököm, aki a hollywoodi szerepléseimet is intézi, 1993 táján látott a III. Richárd egyik romániai előadásán. Miután lement a függöny, megkeresett és megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha Nyugaton dolgozhatnék. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz a dologból, de persze azt feleltem, hogy miért is ne. Az első ajánlat három hét múlva érkezett, és az Interjú a vámpírral egyik epizódszerepére szólt. Ez jelentette a nemzetközi karrierem kezdetét.

MN: Azoknak, akik csak a hollywoodi pályafutását követték nyomon, ön az akcentussal beszélő kelet-európai rosszfiúk megtestesítője.

MI: Le se tagadhatnám, hogy így van, s mint a legtöbb dolognak, ennek is megvan a maga előnye és hátránya. Egyrészt a gonosz szerepe mindig látványosabb és bizonyos értelemben népszerűbb is, mint a jófiúé, és az sem utolsó szempont, hogy ezek a szerepek kimagaslóan jól fizetnek. Másrészt viszont bizonyos idő múltán könnyen beskatulyázhatják az embert. Õszintén remélem azonban, hogy nekem sikerült elkerülnöm ezeket a csapdahelyzeteket. Ugye, az egész úgy kezdődött, hogy én voltam a negyvenedik vámpír a sorban, mostanra azonban már legalább fél tucat arcomat ismerheti a közönség. Az első nagyobb fordulatot ezen az úton a Peacemaker jelentette, ami amellett, hogy az első jelentősebb angol nyelvű szerepem volt, a rendező Mimi Leder és a filmet finanszírozó Dreamworks stúdió számára is a bemutatkozást jelentette.

MN: Visszatérve a színházhoz: úgy tudom, az ön nevéhez fűződik Románia első független színházának létrehozása. Pontosan miben áll a függetlenségük?

MI: Igen, az Act Theater volt az első független színház Romániában, de szerencsére ma már több hozzánk hasonló társulat is működik. Az államilag támogatott színházak elavult rendszerben, hosszú távú célok és koncepciók nélkül működnek. Ezzel szemben mi egy új mentalitás meghonosításával próbálkozunk, ami persze nem megy egyik napról a másikra, sokszor egy egész emberélet sem elegendő a fennálló viszonyok megváltoztatására. A mi színházunk nem függ a fentről jövő támogatásoktól. Szabad kezünk van mindenben: ha beledöglünk, ha túléljük, ha jó az előadás, ha rossz, ha jól érezzük magunkat, ha nem, minden csakis rajtunk múlik. Ne gondoljon valami nagy színházra: kis társulat vagyunk, jó gyakorlóterep egy újfajta színházi működés elsajátítására.

MN: Milyen darabokat játszanak?

MI: Olyan kortárs európai drámákat, amelyek korábban el voltak zárva a román közönség elől. Az első körben olvasószínházat tartunk, melynek keretében a nézők megismerkedhetnek a kortárs kínálattal, és a felolvasások alkalmával maguk dönthetik el, melyik darabot is szeretnék színházi produkcióként látni.

MN: Legutóbbi filmjét, a Mircea Eliade írásából készült Youth Without Youth című produkciót Francis Ford Coppolával forgatta.

MI: A történet egy professzorról szól, aki egy hatalmas viharba keveredve időutazóvá válik. Tim Roth alakítja a professzort, aki miközben egyre csak fiatalodik, páratlan emlékezetre tesz szert, és újdonsült emlékei útján eljut például a nyelv és a földi élet kialakulásának kezdetéig. Én Mr. Tuccit, egy római orientológust játszom, aki megpróbálja megfejteni az időutazás rejtélyét.

MN: Coppolát milyennek ismerte meg?

MI: 66 éves, és úgy viselkedik, úgy él, mint egy diák. Kétszer kellett mindent elölről kezdenie, de mindkétszer - először a Keresztapával, később pedig a kilencvenes években - sikerült visszakapaszkodnia. Kevés hozzá fogható küzdőszellemet ismerek.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.