Magyar Narancs: Az új lemezt hallgatva elsőre feltűnik, hogy sokkal gazdagabb lett a hangszerelése, mint az előzőnek. Sok csilingelő hangszer - triangulum, metalofon - van, meg például üstdob is. Ez Shillingnek köszönhető?
Szarvas Árpád: Nem, már a felvételek elkezdése előtt kitaláltuk, hogy csilingelősebb hangvételű lesz az egész, mert valami teljesen más atmoszférát szerettünk volna teremteni, mint az előző Hocus Focusnál. Arra nagyon ráhúzták a posztpunk, new wave és egyéb jelzőket, ettől el akartunk távolodni. Amikor az új számokat írtam, nagyon sok amerikai "állatneves" együttest hallgattam: Grizzly Beart, Deerhuntert, Caribout, Fleet Foxest meg ilyeneket, és nagyjából ebből alakult ki, hogy ez a díszítés nagyon jól passzolna a dalokhoz. Shillingnek a hangzás kialakításához nem volt sok köze, később segített csak csiszolgatni.
MN: Tehát a felsorolt zenekarok voltak a követendő példák, hogy így szóljon a lemez?
SZÁ: Nagyjából igen, konkrétan összeállítottam egy DVD-t Shillingnek egy halom dallal, amit ki is küldtem neki, hogy kábé ilyet képzeltünk el. ' ezen a vonalon indult el, és az nagyon jó volt, hogy sok számhoz több verziót is csinált. Van még egy érdekesség, amit, azt hiszem, eddig még nem említettünk: George-nak van egy zenei formációja, amiben ő csellózik, és Andy Yorke-kal, Thom Yorke tesójával közösen csinálják. Andy Yorke sokszor ott volt a stúdióban, amikor Shilling keverte az anyagot, és Shilling mesélte, hogy többször is hozzászólt a lemezhez, hogy ide ez meg az kéne szerinte. Az egyik csellótéma például neki köszönhető a lemezen.
MN: Hogyan találtátok meg a brit producert?
SZÁ: Amikor megvoltak a számok, és a hangzás is megvolt fejben, akkor gondolkodtunk azon, hogy kivel lehetne ezt megcsinálni. Tudtuk, hogy a Heaven Street Seven is dolgozott régen német producerrel, vagy a Moog, az Amber Smith is amerikai és angol producerrel vette fel a lemezét. Szóval írtam neki egy levelet, hogy hallottunk rólad, szeretnénk együtt dolgozni, mit szólsz hozzá. Meghallgatta a számokat, nagyon tetszett neki, szóval belementünk. Az a helyzet, hogy itthon nem jutott eszünkbe senki olyan, akivel ezt meg tudtuk volna csinálni. Nehéz olyan stúdiós embert találni, akinek ha azt mondod például, hogy M83, a zenekar jut eszébe róla, és nem az autópálya.
Pesztalics Dénes: Olyan ötletei voltak például, hogy nemcsak gitárokat, hanem más hangszereket is átengedett egy csöves Vox erősítőn. Nem forradalmi dolog, itthon is minden adott ahhoz, hogy valaki ilyen felvételt csináljon, csak ötlete, tapasztalata nincs hozzá senkinek.
SZÁ: Meg az nagyon fontos, hogy olyanokkal dolgozott együtt, mint a Fall, a My Bloody Valentine, de olyanokkal is, mint a Blur meg a Texas, a Coldcut. Tehát elég sokszínű dolgai vannak, ami szerintem fontos. Ha mondtam neki shoegaze zenekarokat, nem nagyon kellett magyarázni: ő ebben a zenében nőtt fel, velük dolgozott. De azért az fontos, hogy mindezt nem sznobériából csináltuk, mert tudjuk, hogy itthon ez elő szokott jönni, hogy a külföldi producer azért nem is olyan nagy valami.
MN: Lehet majd folytatása is ennek?
SZÁ: Azt mondta, hogy nagyon tetszett neki a közös munka, és ha a következő lemezt vesszük fel, akkor már szeretne ott lenni a felvételeknél is. A hangzás kapcsán még fontos megemlíteni, hogy a korai angol shoegaze zene (például a Ride, a Slowdive, a Chapterhouse) nagy hatással volt ránk, ezeket hallgattuk, amikor az egész zenekart elkezdtük Dénessel egy szobában Szegeden. Ezt most újra elővettük, és tudtuk, hogy nem szeretnénk egy tipikusan túlproducelt anyagot, előretolt énekhangzással, hanem egy jóval organikusabb, csilingelősebb dolgot akartunk összehozni úgy, hogy egybefüggő, lélegző massza legyen az egész.
MN: Magukba a dalokba nem szólt bele Shilling?
SZÁ: Annyi volt, hogy egy-két számba belejátszott pár témát, kicsit megfűszerezte, de nem változtatta meg a szám struktúráját. Volt olyan is, hogy lekottáztunk neki egy témát, és megkérdeztük, hogy fel tudná-e esetleg játszani csellóval vagy hegedűvel (a stúdiójában több is van).
PD: Azt például teljesen magától találta ki, hogy belefütyült az egyik dalba, a Spy FM-be. Nem kellett sokat agyalnia rajta - ez volt az a dal egyébként, amelyen keresztül bemutatta a keverési technikáit a Plymouthi Egyetemen tartott előadásán, százfős hallgatóság előtt. Ránk egyébként az is jellemző, hogy gátlástalanok vagyunk olyan szempontból, hogy mit használunk hangszerként. Volt egy szám, amiben egy neocitranos zacskó volt a csörgő - Árpi épp meg volt fázva, és volt nála egy ilyen tasak. Bármi lehet, egy teáskanál is jó hangot tud kiadni, ha hozzáütjük valamihez. Nem ragaszkodunk szigorúan a hagyományos hangszerekhez, hanem lehet olyan is, ami oda nem illőnek tűnhet, de ha jól megkomponáljuk, nagyon is illeszkedhet a zenéhez. Több éve a korai EZ Basic-dalok is mind ilyen módszerrel készültek, házi készítésű hangszerekkel.
MN: A lemez a Twelvetonesnál jelent meg végül.
SZÁ: Nem tudtuk, hogy mi lesz a sorsa. A keverést számonként fizettük ki a saját fizetésünkből: koncertek után gyűjtögettük a pénzt, gyakorlatilag összekuporgattuk. Szerencsénk volt, mert a Nice 1 számunkat megvette a UPC, benne volt egy reklámban, és abból a pénzből fejeztük be az albumot. Ha az nem lett volna, elég sokáig tartott volna még a lemezkiadás. A keverés volt igazán hosszú folyamat. Ráadásul a felvételek előtt még nem volt meg a kiadó: amikor elkészült a lemezanyag, akkor jött a képbe az egyik nagyobb hazai cég. 'k ki akarták adni, csak a szerződés finoman szólva elég megalázó volt ránk nézve. Megnézettük jogászokkal, és úgy döntöttünk, hogy inkább kimaradunk ebből a nagykiadós játékból, visszautasítottuk az ajánlatot. Eredetileg úgy volt, hogy szerzői kiadás lesz, de futottunk még pár kört, és bejött a Twelvetones/EMI.
MN: Volt olyan szándék bennetek, hogy elrugaszkodjatok az ún. indie közegtől? Hiszen az indie mára már szinte szitokszóvá vált.
SZÁ: Persze, de nem ilyen görcsösen. Amikor Dénessel az egészet elkezdtük, számunkra az indie az eklektika szinonimája volt. Indie volt az Aphex Twin meg a Ride is, számomra ez a szélesvásznat jelentette. Itthon meg mintha a cicanadrágra, a ruhákra korlátozódna az egész, ami elég bosszantó.
MN: A szövegek konkrétabbak lettek: sztorik és nyílt utalások is jellemzik most a számokat.
SZÁ: Nagyon szeretem popcsomagba rejteni az ilyen kis apróságokat. "Basszus, Kevin Barnes az Of Montreal zenekarból meg lett említve, vajon miért?" Csomó helyen van jelentősége, csomó helyen meg nincs. Van a Bad Boyfriend című dalban egy olyan sor, hogy "Draggin' along across the universe". A Draggin' Along a Gallon Drunk együttes egyik dalának a címe, az Across The Universe pedig ugyebár egy Beatles-szám, így lett összerakva a kettő. De igazából annyi a lényeg, hogy jó legyen a hangzása az adott helyen a dalban.
PD: Az angol nyelv alapvetően jól hangzik. Semmi olyan fanatizmus nincs bennünk, hogy elzárkózunk az anyanyelvünktől, de ehhez a zenéhez ez passzol a legjobban. Mint amikor egy hangszert veszünk, akkor is megnézzük, hogy annak milyen a hangja.
MN: A Lángoló Gitárok blogon megjelent egy poszt, amiben röviden leírod a számok történetét, néhány dalról pedig elárulod, hogy nagyjából milyen dalok hatásaiból született (a Pulse például egy Mercury Rev- és egy Broadcast-szám keveréke). Az, hogy ennyire tudatosan szerkesztett ez a lemez, mennyiben lehet előny vagy hátrány? Végül is popzenéről van szó.
SZÁ: Egyelőre itthon a tudatosság hátrány, de én igazán magamból indultam ki. Amikor régen olvastam interjúkat zenekarokkal, és valaki elejtett egy olyan nevet, amit én nem ismertem, egyből utánanéztem. Nem szeretnék semmit sem erőltetni, de most már bárminek utána lehet nézni. A koncerteken sem szoktam mondani a közönségnek, hogy tapsoljatok, mi csak játszunk, és akit érdekel, az előbb-utóbb valamilyen módon reagál rá. Nem szeretnénk megerőszakolni a közönséget. Most olvastam egy interjút a Labrador Records vezetőjével, Johan Angergcrddal, és ő mondta, hogy a svéd zenekarok titka abban rejlik, hogy nem erőlködnek egyáltalán. Nem az van, mint egy csomó más hasonszőrű angol együttesnél, hogy az NME-címlap meg a világhír a cél. Hozzánk is közel áll ez a görcsmentes hozzáállás.
PD: Részünkről ez a mentalitás természetes, sokaknak ez itthon ilyen művi dolognak tűnik. Mindenki azt hiszi, hogy nekünk könnyen ment eljutni idáig. Nem azt akarom ragozni, hogy mennyire megszenvedtünk érte, de azért nagyon komoly munka van mögötte. Csak ezt mi nem érezzük tehernek, mi ezt szeretjük, és alázattal csináljuk.
MN: Lemezbemutató?
SZÁ: Május 14-én a Gödörben. Próbálunk minél többet játszani - most jutottunk el odáig, hogy már van saját koncertszervezőnk, eddig mindent magunk szerveztünk. Jelenleg azon vagyunk, hogy vidéken játsszunk minél többet.
A Hello Heavy kritikáját lásd a Visszhang rovatban!
