Film

Végéhez közeledik a II. világháború. Egy már nem éppen katonakorú férfiakból - régészekből, restaurátorokból, művészekből- álló kis amerikai csoport azzal érkezik Európa nyugati frontjára, hogy megmentse a nácik zsákmányául esett műkincseket.

Idén 72 éves a Casablanca: rég volt ilyen, hogy egyetlen kerek évfordulója sincs minden idők legnépszerűbb filmjének. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy felhívjuk telefonon Leslie Epsteint (76), a Bostoni Egyetem tanárát, a Casablanca forgatókönyvét jegyző Epstein ikrek leszármazottját (Philip fiát, Julius unokaöccsét).

Így cseveg A Grand Budapest Hotel ifjúsági tagozata: a kifutófiút alakító Tony Revolori és a szívszerelmét játszó Saoirse Ronan egymáshoz láncolva adott interjút a film prágai sajtónapján. S ha már együtt voltak, hagytuk, hadd cikizzék egymást. Wes Anderson zenei bizalmasa pedig best of albumot gyártott a Narancs kérésére.

Chabrol múzsája, Hal Hartley kedvenc francia színésznője, Haneke zongoratanárnője, amerikai tévésorozat vendége - itthon épp Az apácában láthatjuk.

Valahol messze, egy kis faluban nénik és bácsik nosztalgikus hangulatban, szemrebbenés nélkül tárják elénk - mikor finoman, mikor csak úgy, durr, bele - életük legintimebb részleteit.

Dickensre van kereslet, a Charing Cross Road antikváriusainál is jó pénzért (1 fontnál többért, 2 fontnál kevesebbért) adják A Pickwick Klubot, de érdemes tartani az egész életművet is. Ugyanez filmes téren úgy fest, hogy olykor egy jónevű művész jelentős büdzsével és nagy színészekkel nekimegy a Twist Olivérnek (legutóbb Polanski), a Karácsonyi éneknek (legutóbb Robert Zemeckis) vagy a Szép reményeknek (legutóbb Mike Newell, de százszor jobb a BBC sorozata).

Vannak a kultúr-, mi több, a földtörténetnek olyan örök mítoszai, melyeket nem árt időről időre újra feleleveníteni - Pompeji sajnálatos, habár földtani értelemben igen tanulságos pusztulása mindenképpen ilyen.

Az ember ritkán tudja, mit beszél valójában. Legkevésbé talán azzal vagyunk tisztában, mennyire nincs mögötte világos indíték, őszinte érzés és felelős tudatosság, vagyis: ember, amikor egy-egy meggondolatlan "szeretlek" elhagyja a szánkat.

A mozi - értsd: a hollywoodi(as) nagyfilm - jó ideje mélyrepülésben, nincs az a bársonyos zsöllye, nincs akkora vödör pattogatott kukorica, ami ezt feledtetni bírná. Az Oscarra hajtó presztízsfilmek oroszlánrésze szánalmas és/vagy nevetséges, a hype már a DVD előre hozott megjelenéséig sem tart ki.

Amikor Sztupa és Troché a Dunán jártak, Troché egy rocsó (rohamcsónak) orrában térdelt, s úgy hajolt előre, mintha tartásával is siettetni akarná a haladást. A motor teljes üzemben dübörgött, lefelé mentek az árral, be a sodorba, de még így is borzasztó lassan haladtak - a partról is úgy látszott, Troché is úgy érezte. Mintha épp ellenkező irányba, tehát szemben valami erős árral kepeszkednének egy gyenge vitorlával, s nem a legerősebb Mercury csónakmotornak fullos kakaót nyomatva. Pedig Sztupát csak pár méter, üsse kő, pár tíz méter választotta el tőlük, de úgy tűnt, soha nem érnek oda.

Minek küszködni a Star Wars ikszedik részével vagy a Batman évtizedenkénti megújításával, amikor a legófigurák már rég lejátszották ezt a meccset, sőt, arra is veszik a bátorságot, hogy némi önkritikával viszonyuljanak az ikonikus univerzumokhoz?

A Chris Nolan-féle Batman-mozik, a Dark City, Az acélember, a Penge, a FlashForward – A jövő emlékei tévészéria megírása után Leonardo da Vinciről kreált televíziós sorozatot a 49 éves Goyer, akivel a tévés szakma expóján, a MIPTV-n találkoztunk Cannes-ban.

Temetetlen halottainkról és kibeszéletlen problémáinkról, a roma holokausztról, az első női rabbiról és a Magyarországot választó külföldiekről is szólt a rendezvény, amely megpróbált politikamentes maradni.

Rendezőként senkitől sem függ, forgatókönyvíróként viszont Steven Spielberg és James Cameron keze alá dolgozott. Hogy milyen volt lenyúlni a Star Warst? Mire vetemedett James Cameron kínjában? Milyen A hét szamuráj, ha űrben játszódik? John Sayles nem maradt adós egyetlen válasszal sem.