A veszély kétirányú: egyfelől az utóvédharcokat vívó nácik valóban végrehajthatják a Führer parancsát, amely szerint a háború elvesztése esetén mindent meg kell semmisíteni, másfelől a keletről érkező oroszok is hevesen kutatják a milliós nagyságrendben elzabrált műtárgyakat, kevéssé érdeklődve törvényes tulajdonosuk kilétéről. A cél nemes: az emberiség olykor életeknél is fontosabb kultúrájának megőrzése, illetve igazságtétel a megraboltaknak. Ilyen azelőtt sosem volt, a háborúk eladdig szabad rablásba torkollottak. Tehát az önfeláldozó műkincsmentőkről remek filmet is lehetett volna készíteni.
Csak ízlés kellett volna hozzá. De ahogy a filmbéli műértőnek probléma megkülönböztetni egy Monet-t egy Vermeertől (a magyar szinkron szerint: vermer), úgy nem ért a derék George Clooney (rendező, főszereplő, producer) sem egyebet az egészből, mint hogy itten kalandfilmet lehet forgatni. Nem baj, ha kevésbé akciódús a ma megszokottnál, mert a sok nagy sztár, a sok, elemisták számára agyonmagyarázott humanizmus és az emberiség kulturális örökségéről szájba rágott jelszó majd azt a benyomást fogja kelteni, hogy itt valami nagy dolgot, egy hű, de true storyt látunk. Pazarlóan összehordott porcelánboltjában öntudatlan forgolódása közben a filmsztár önnön snájdigságát teszi kirakatba.
Forgalmazza az InterCom
