Film

Maisie tudja

  • 2014. március 27.

Film

Az ember ritkán tudja, mit beszél valójában. Legkevésbé talán azzal vagyunk tisztában, mennyire nincs mögötte világos indíték, őszinte érzés és felelős tudatosság, vagyis: ember, amikor egy-egy meggondolatlan "szeretlek" elhagyja a szánkat.

Ennek az amerikai független filmnek a főhősét, a hat év körüli kislányt folyvást szeretetükről biztosítják a megromlott házasságukat éppen felszámoló, egymással amúgy épp a gyerek megszerzése miatt ádáz harcban álló szülők. És szeretik is - a saját fogalmaik szerint. Vesznek neki ajándékot, bérelnek hozzá babysittert, sőt feleségül/férjül is veszik a náluknál több idővel rendelkező, az élet egyszerű örömei iránt több fogékonyságot tanúsító, s nem mellesleg: jóval fiatalabb gyerekfelügyelő(ke)t. Maisie pedig érzékenyen, bölcsen, megbocsátóan nézi ezeket a hajszolt szerencsétleneket. Csak akkor könnyezik némán, amikor egy éjjel a mama ex-fiúja kolléganőjének zajos albérletében ébred, ahol egy morózus macsó tudakolja, nem nagyon kedvesen, hogy ez meg mit keres itt.

David Siegel és Scott McGehee filmjének kivételes bravúrja, hogy végig a gyerek tekintetével tudjuk észlelni a felnőttek elrontott életét. Julianne Moore sokszínűen tud gyűlölni, Steve Coogan kiábrándultan kapkod széthulló élete törmelékei után. A tökéletesen hiteles gyerekszínész, Onata Aprile tekintetében jelenik meg az az érett, őszinte, tudatosan együttérző odaadás, amit az egójukban és az egójuknak élő szülők sosem fognak megismerni. S ami talán a szeretet.

Valódi gyöngyszem, titkos remekmű ez a másfél óra.

Forgalmazza a PARLUX Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.