És ezzel el is érkeztünk Ralph Fienneshoz, e Dickens-ügyben duplán is érdekelt művészhez, aki a Newell-féle Reményekben még színészként domborított komoly arcszőrzettel (korabeli barkó), saját rendezésében pedig magát a szerzőt alakítja komoly arcszőrzettel (korabeli körszakáll). Fiennes merész interpretációjában láthatjuk Dickenst fésülködni és vizelni, fél lábon ugrálni és London nyomornegyedeiben ihletet gyűjteni, továbbá hiú celebritásként páváskodni, színpadon színészkedni, rajongóitól övezve felolvasni, saját magát idézni, és láthatjuk feleséget elhagyni és fiatal szeretőt behálózni. E behálózással induló kapcsolat (a célszemély egy jó, de szegény házból való ifjú rajongó) részletei adják ki Fiennes filmjének egészét, ám a makacs részletek csak nem akarnak filmmé összeállni. Egyenként viszont szemrevaló jelenet valamennyi; hol egy pazar születésnapi torta, hol egy korabeli, az író kertjében elterülő bernáthegyi, hol pedig Dickens ékszernek is beillő inggombja lopja el a show-t. Meglehet, Fiennes nem egy inggombról akart mesélni.
A Vertigo Média bemutatója
