Afrikához közel (Mari Boine énekesnő)

szerző
- tag -
publikálva
1998/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Skandinávia sarkkörön túli részeire szorult nyelvrokonaink, a számik (lappok politikailag korrektül) négy országban szétszóródott kultúrája eddig nemigen részesült nemzetközi elismerésben. Mari Boine azon kevesek közé tartozik, akik egyéni módon voltak képesek feldolgozni a számi örökséget, túllépve a néprajzi kuriózum kategóriáján. A norvég állampolgárságú énekesnő tíz éve járja a világot együttesével.

A Skandinávia sarkkörön túli részeire szorult nyelvrokonaink, a számik (lappok politikailag korrektül) négy országban szétszóródott kultúrája eddig nemigen részesült nemzetközi elismerésben. Mari Boine azon kevesek közé tartozik, akik egyéni módon voltak képesek feldolgozni a számi örökséget, túllépve a néprajzi kuriózum kategóriáján. A norvég állampolgárságú énekesnő tíz éve járja a világot együttesével.

Magyar Narancs: Hogyan került először kapcsolatba a számi zenével? Hogyan kezdődött az énekesi karrierje?

Mari Boine: Először nem számi nyelven kezdtem énekelni. Mindig is énekes akartam lenni, de eleinte menekültem a számi kultúrától. Nehéz ezt manapság elhinni, de hát akkoriban azt nevelték belénk agymosás útján, hogy a kultúránk a semmivel egyenlő. Nem csoda, hogy az emberek meg akartak szabadulni tőle, norvégok akartak lenni, vagy európaiak. Kezdetben tehát norvégül, svédül, angolul énekeltünk főleg a társadalmi modellt bíráló radikális politikai dalokat, egy kicsit Bob Dylan módjára. Egy idő után aztán valami változás történt bennem, és felmerült a kérdés: miért nem énekelsz a saját nyelveden? Először más számi együttesek dalait kezdtem énekelni egy olyan zenekarral, amellyel nem terveztünk a nagy nyilvánosság elé lépni, csak egy maroknyi helyi közönségnek játszottunk. Aztán megírtam az első dalomat John Lennon Working Class Herójára arról, hogy a számi gyerekekbe hogyan nevelik bele a norvég iskolákban a saját kultúrájuk megvetését. Ekkortájt kezdtem rádöbbenni, hogy miért is akarok megszabadulni a számi kultúrától. Mert valaki azt mondta nekünk: ez a legjobb, az meg nem jó. Onnantól kezdve szinte maguktól jöttek a dalok. Ez a változás a nyolcvanas évek elején történt.

MN: Felkeresett hagyományos módon éneklő embereket a falvakban?

MB: Igen, de csak később. Az első lemezem még inkább a popballadák stílusában készült ahhoz képest, amit ma csinálok. De a dalszövegek már erősen politikaiak voltak, a számi nép helyzetéről, identitászavaráról szóltak, meg azért a természetről is. Azután határoztam csak el, hogy ha tényleg a kultúránk megőrzéséről akarok énekelni, akkor meg kell tanulnom a hagyományos éneklési stílusokat. Elkezdtem ilyen jellegű felvételeket hallgatni, koncertekre járni, és ismerősöket megkérni, hogy énekeljenek nekem. Sokat tanultam ily módon, hallgatás útján.

MN: Hogyan jött össze a Mari Boine Band?

MB: Először egy másik együttesem volt 1985-től 1988-ig a mostani gitárossal, Roger Ludvigsennel, akivel a legrégebb óta játszom együtt. 1988-ban aztán a Számi Színház létre akart hozni egy előadást a dalaimra építve, és megfelelő anyagi hátteret biztosított ahhoz, hogy egy nagyobb formátumú zenekart alapítsak. Az egész tehát egy színházi előadással kezdődött, három zenész azóta is a zenekarban van, a többiek jöttek-mentek.

MN: Az ember nem számítana rá, hogy egy dél-amerikai zenészt (Carlos Z. Quispe) találjon egy számi zenét játszó együttesben, és a többi tag is inkább norvégnak néz ki.

MB: Kezdettől fogva tiszta volt előttem, már amikor megalakítottam ezt az együttest, hogy nekem milyen gyökerek kellenek. Lehet, hogy a zenészek nem számi származásúak, de a kifejezésmódjuk nagyon közel áll a mienkhez. Mindig is a megérzéseimre hallgattam, ide ilyen és ilyen furulya kell, akárhonnan jön is. Carlost Oslo utcáin hallottam először játszani, miután az unokatestvére, akivel egy vendégségben találkoztam, és akit meg akartam hívni a zenekaromba, hozzá irányított. Viszont a hegedűs, Hege Rimestad például egy másfajta történet. Régebb óta van jelen a norvég zenei életben, mint én, már akkor ismert zenekarokban játszott, amikor én még egyáltalán nem is énekeltem. Akkoriban arra gondoltam, ha egyszer jó énekes leszek, ezzel a lánnyal akarok majd játszani.

MN: Annak idején a számi nép hátrányos helyzetére akarta felhívni a figyelmet azáltal, hogy nem volt hajlandó a lillehammeri olimpia nyitóünnepségén énekelni. Javult-e azóta a helyzet?

MB: Igen, a helyzetünk folyamatosan javul, az utóbbi húsz évben rengeteg változás történt pozitív irányban. Még a finnországi számiknak is van saját folyóiratuk, pedig ők tényleg csak pár ezren vannak. Jólesik a tudat, hogy ez kicsit nekem is köszönhető, és hogy továbbra is hozzájárulok a változáshoz.

MN: Van-e különbség a norvégok, a svédek és a finnek hozzáállásában a számi közösséghez?

MB: Igen, a svédek arrogánsabbak. Norvégiában a legelőrehaladottabbak a változások, itt már több tisztelettel bánnak velünk. Finnországról nincs sok tudomásom, de a helyzet hasonló lehet, mint Svédországban. Kevesen vagyunk, s mivel Norvégiában gyűltünk össze a legtöbben, itt voltunk a leghangosabbak is, nem csoda, ha itt hallottak meg minket először.

MN: Gyakorolják-e még a számik ősi vallásukat, a sámánizmust?

MB: Inkább úgy lehetne mondani, hogy egyfajta újjászületési mozgalom van alakulóban, legalábbis remélem, hogy annak a jeleit látni. Bár hivatalosan teljes a tolerancia mindenféle hiedelemmel szemben, Norvégia mégis erősen keresztény ország, és az emberek félnek kétségbe vonni a domináns vallás tanait. Az átalakulás lassú, mert a téma nagyon kényes, de a helyzet azért ma mindenképpen jobb, mint akár öt éve.

MN: Most a MaiJazz fesztiválon vagyunk, az ön zenéje viszont jórészt előre megírt. Milyen improvizatív elemek találhatók benne? Improvizáció-e a hagyományos számi énekforma, a joiku?

MB: Elvileg annak kellene lennie, de egyesek túlzott hagyománytiszteletből csak utánozzák azt, amit az öregektől vagy felvételről hallanak. Eredetileg ugyanazt a joikut soha nem adták elő kétszer ugyanúgy. Magukkal a joikut alkotó szavakkal is lehet improvizálni, például attól függően, hogy ki tartózkodik a szobában, belevesszük az illető nevét (mondjuk az apa helyett a fiút "joikuzzuk"), és eljátsszunk vele. Az ének nagy része halandzsa, játék a kiindulási szavakkal, melyek az igen gyakori "személy-joikuk" esetében személynevek. Én annyiban improvizálok az eredeti joiku-mintákhoz képest, hogy a dallamukat is átalakítom valami mássá, ahogy tegnap este is annál a joikunál, amit a közönségnek tanítottam. Általában különben nem improvizálok a színpadon. A jövőben többet terveztem csinálni, de most még nem vagyok felkészülve rá. Egyelőre inkább a próbák folyamán improvizálunk, megjegyezzük, és aztán úgy néz ki, mintha élőben csinálnánk.

MN: A dalokat tehát nem ön írja előre, hanem a zenekar közösen dolgozik rajtuk.

MB: Előfordult az is, hogy kész darabbal állok elő. Máskor csak egy témát vagy egy joikut viszek nekik, hagyom, hadd improvizáljanak rá különféle hangszereken, amit felveszünk, és aztán eldöntjük, mit hagyunk meg belőle. Végeredményben tehát elég sokat dolgozunk improvizációval.

MN: A leírt módszerrel a Mari Boine Band zenéje elég messzire kalandozik a hagyományos számi zenétől. Milyen a fogadtatása a számi közösségen belül?

MB: Sokan nem értik, hogy mit művelek, mások értékelik, hogy valami újat alkotok a zenei örökségünkből, belekeverve más hatásokat is. Vannak, akik szerint nem lenne szabad joikunak nevezni, amit csinálok, de hát én nem is hívom úgy, számomra nem fontos, mi a neve, elég tudnom, hogy a behatások között ott van a joiku is. De emellett hatott a zenémre a rock, a klasszikus zene és egy csomó más népzene is, leginkább az afrikai. Sok időt töltöttem Afrikában, most éppen két hónapot Szenegálban és Gambiában, ahol dob- és táncleckéket vettem. Úgy érzem, nagyon sok hasonlóság van a kultúráink között, az emberekben. Egyes afrikaiakhoz közelebb érzem magam, mint az európaiakhoz.

MN: A többi finnugor kultúrával érez valamilyen közösséget?

MB: Hogyne, amikor Sebestyén Mártát hallom, az az érzésem, ezt az éneklési módot már ismerem valahonnan. De így vagyok más magyarországi zenékkel is. Egyszer a balti országokban turnéztunk, és találkoztam egy lív lánnyal, aki énekelt nekünk. Jó érzés volt hallgatni őt azért is, mert rábukkantunk néhány szóra, melyek hasonlóak számiul. A lívekből sajnos már csak nagyon kevés maradt. Az is igaz, hogy amikor magyar beszéd üti meg a fülem, a hanglejtés alapján az a benyomásom támad néha, hogy számit hallok.

MN: A joikuénekléstől eltekintve van-e a zenekar hangszerelésében hagyományos számi elem?

MB: Régebben elég sűrűn használtuk a számi dobot, de sokat játszottunk szabadtéren, kénytelenek voltunk felhagyni vele, mivel könnyen elhangolódik. Az afrikai dobok kitartóbbak. Az énektől és a dobtól eltekintve nem is nagyon létezik tipikusan számi hangszer, a hagyományos zenekarok például többnyire csak dobtól kísért énekből állnak. Hallottam, hogy egyes helyeken furulyákon és húros hangszereken is játszottak, de mint annyi más hagyomány, ez is elveszett.

MN: Az éneklését hallgatva az embernek az az érzése, hogy a számi nyelv dallamos, majdhogynem "dalra termett". El tudná képzelni a dalait más nyelven, például norvégul énekelve?

MB: Norvégul biztos nem. Egyes dalokat esetleg át lehetne ültetni rá, de azt hiszem, az angol például alkalmasabb lenne. Talán ha a norvég bizonyos nyelvjárásaiban tudnék énekelni, ugyanis vidéktől függően erősen különbözik a nyelv, és néhány változata közelebb áll a számi zeneiséghez, mely valóban létezik, de nem tudom megfogalmazni, miből áll. Azt hiszem, az ellenérzésem magyarázható azzal is, hogy a norvég nem egyszerűen egy másik nyelv, hanem mégiscsak a gyarmatosító nyelve. Ennek ellenére néhány dalom norvégul van.

- tag -

Diszkográfia

Gula Gula, 1990, Real World/ Virgin

Goaskinviellja, 1993, Lean

Leahkastin, 1994, Lean/Sonet (PolyGram)

Eallin (live), 1996, Lean/Sonet (Antilles)

szerző
- tag -
publikálva
1998/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...