Film

Ahogy szeretjük – Margarethe von Trotta: Hannah Arendt

  • Bori Erzsébet
  • 2013.11.17 14:10

Film

1960-ban a Moszad ügynökei Buenos Airesben elkapták, és Izraelbe vitték Adolf Eichmannt. A kalandfilmbe illő történet nem kerülhette el a sorsát, többször is vászonra vitték. Ez most egy másik történet, azokból az évekből, amikor a 20. század egyik legnagyobb hatású politikai gondolkodójának pályája összekapcsolódik a végső megoldás fő kivitelezőjének tartott náci hivatalnokéval.

A jeruzsálemi tárgyalás egyszerre volt kirakatper és megkérdőjelezhetetlen igazságszolgáltatás. A törvényesség minden rekvizitumát köré pakolták, a legszélesebb nyilvánosságot kapta, tanúk sokaságát hallgatták meg, dokumentumok tömegét ismertették, mázsányi iratanyagot keletkeztettek. S bár Eichmann ült ott az üvegkalitkában, valójában a nácizmust, a Harmadik Birodalmat és csatlósait, az antiszemitizmust ültették a vádlottak padjára.

A világszenzáció kiküldött és önjelölt tudósítók seregét vonzotta, s köztük volt kiküldött önjelölt Hannah Arendt. A New Yorkertől kérte és kapta meg a feladatot, amely nagyon is témájába vágott a totális rendszerek kutatójának. Az ötrészes cikksorozat, az Eichmann Jeruzsálemben, amely 1963-ban könyv alakban is megjelent és a Tudósítás a gonosz banalitásáról alcímet kapta, máig megkerülhetetlen.

Margarethe von Trotta, a német új hullámmal indult rendező a nagy pernek a hősnő életében játszott szerepéről készített filmet, amely végső soron az intellektuális bátorságról szól.

Arendt nagyon komolyan vette a megbízatását. Részletesen tárgyalja a per nemzetközi és nemzeti jogi megalapozását, a törvényességi és eljárási kritériumokat, az erkölcsi és politikai vonatkozásokat. Kritikusan ír az Adenauer alatti "nácitlanítás" feltűnő lanyhaságáról, de Ben Gurion politikai céljairól is, amelyek jogidegen elemeket vittek a tárgyalóterembe. Arendt nem fogja vissza magát: kendőzetlen véleményt mond a cionizmus rasszista vonásairól, a rabbinikus bíráskodásról, a diaszpóra zsidóságának lekezeléséről és a zsidó genocídiumnak - amit akkor még senki nem hívott holokausztnak - arról a szemléletéről, amely folyamatos ívet húz a fáraótól a jeruzsálemi templom lerombolásán át a pogromokig, majd Auschwitzig - amely Arendt szerint nem a zsidó szenvedéstörténet és az antiszemitizmus következő fejezete, hanem egyetemes emberiségellenes bűntett. És minden adott ahhoz, hogy megismétlődjön.

Az írás hatalmas felzúdulást keltett, támadások kereszttüzébe került, régi barátok, kollégák szakítottak a szerzővel - nagyszerű drámai alapanyagot szolgáltatva e filmnek. Arendtnek nyilván nem mindenben volt igaza, de azt azért halkan jegyezzük meg, hogy ezek a viták évtizedek múltán, a mai napig sem jutottak nyugvópontra.

Trotta kettőt emel ki a kényes témák közül: a zsidó vezetők, a Judenratok felelősségének és a gonosz természetének az elemzését. A per idején még botránykő volt az állítani, hogy Eichmann nem érdekes. Nem Eichmann az érdekes. Nem monumentális szörnyeteg, perverz szadista, ahogy a főügyész jellemezte, csak egy aluliskolázott, csekély képzelőerővel rendelkező bürokrata, akiről öt neves pszichiáter állapította meg egybehangzóan, hogy tökéletesen normális. (Hovatovább normálisabb az átlagnál.)

Az Eichmann Jeruzsálemben tele van izgalmas és ijesztően aktuális gondolatokkal a modern államról, a tekintélyuralomról, a vezérelvről, a tömegtársadalomról. Minket közelebbről is érint Eichmann magyarországi szereplése egy olyan állam segédletével, amely úgy működött, ahogy szeretjük: gyorsan, flottul, hatékonyan. Az erős, jól működő állam megérdemli, hogy a szinte korlátlan eszközök mellé, amelyeket a modern technika biztosít, korlátlan felhatalmazást is kapjon állampolgáraitól, amivel persze csak vonakodva, kizárólag a közjó érdekében fog élni.

Az új hullám a hetvenes évek végére elült, kiment a divatból, a glamúr és a komformizmus lett az úr a moziban. Fassbinder 1982 óta halott. De előtte még megtalálta nekünk a nagyszerű Barbara Sukowát, aki az "lomidő óta dolgozik együtt Trottával. Nem volt szüksége arra, hogy a maszkmester szakértő keze alatt külsőleg is hasonlatossá váljon a megszemélyesített figurához. Hannah Arendtet látjuk a vásznon, egy rossz kompromisszumok nélkül a mai ízlésünkhöz, igényeinkhez igazított, de rég nem látott módon gondolkodtató filmben.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Neked ajánljuk