Magyar Narancs: Honnan a film története?
Srdjan Golubovic: 1993-ban a boszniai szerb hadseregben szolgáló Srdjan Aleksic megvédte bosnyák civil szomszédját a saját katonatársaitól, akik minden ok nélkül rátámadtak. A harcosok a helyszínen agyonverték. Ez teljesen megdöbbentett, utána is néztem a neten. A volt Jugoszlávia minden területéről érkeztek erre reflektáló kommentek. Akár horvát, akár szerb, akár bosnyák volt a kommentelő, őszinte szimpátiával reagált a szerb katona cselekedetére. Srdjan Aleksic személyében egy igazi hőst találtam. Nagyon érdekes személyiség, amatőr színész és sikeres úszóbajnok. Szerbia nagyon nehéz dolgokon ment keresztül, ezért is fontos az ő példája, büszkék lehetünk rá. Nem háborús filmet akartam, a háború következményei érdekeltek, hogy a harcok hogyan változtatják meg az emberek életét.
MN: Milyen volt a film fogadtatása Belgrádban és Szarajevóban?
SG: Csak kis különbség volt. Belgrádban, ahol négyezer ember látta a filmet, a fogadtatás euforikus és katartikus volt. Szarajevóban a katarzis ugyanolyan erős volt, de valamilyen leírhatatlan érzelmi töltetet is kaptam, ami talán annak köszönhető, hogy a város több hónapos ostroma még mindig erősen kísért.
MN: Erősek és egyben esendők a film szereplői.
SG: Nagyon nagy figyelmet fordítok a szereplőválogatásra, egy film sorsa ötven százalékban ezen múlik. Miután kiválasztottam a szereplőket, két-három hónapot dolgozom velük. Nagyon türelmesnek és precíznek kell lenni. A legfontosabb az, hogy milyen módon tudom aktiválni és irányítani őket. Ezt a periódust nagyon élvezem.
MN: Fojtogató panelrengeteg, füstölgő gyárkémények és gyönyörűen kinyitó tájkép, nagyon tudatos helyszínválasztás egy eredeti történethez.
SG: Megvan a másik ötven százalék. A videoklip-készítés világából jöttem, fontos, hogy olyan helyszínt találjak, amelyben a színészek olyan jól érzik magukat, mintha egy színházban játszanának.
MN: Adódtak nehézségek a forgatás során?
SG: Ez volt az első alkalom, hogy ilyen sok országban forgathattam. Teljesen új volt, hogy ilyen eltérő kultúrájú és életfelfogású csapat mozog körülöttem.
MN: Fontosak a példaképek?
SG: Nagyon sok példaképem van, Kuroszava, Kieslowski, John Ford, Alejandro Iárritu. Édesapám is filmrendező. Eleinte csak a rendezés napos oldalát láttam, de rá kellett jönnöm, hogy komoly buktatói vannak. Édesapám nem örült a választásomnak, de akkor már késő volt.
MN: A megbocsátásról szól a filmje.
SG: Az apám Szarajevóban született, 1993-ban halt meg, a háború alatt. Nehéz volt először visszatérnem Szarajevóba. Meghatározó az az élmény, hogy megbocsátani nagyon nehéz folyamat. Nagyon fontos, hogy meg tudjunk bocsátani, de felejtenünk sohasem szabad, mert ha elfelejtjük, újra megtörténhet.
Templom a dombonDúl a délszláv háború - a filmidő kezdetén 1993-at írunk -, de Dubrovnik és Montenegró között, a hegyek lankáin van egy hely, a soknemzetiségű Trebinje, ahol béke honol, afféle vihar előtti a csend. Persze a háború elől nem lehet elbújni, a feszültség lépten-nyomon felszínre tör, s egy egyszerű cigarettavásárlás is végzetes, generációk életét meghatározó eseménnyé válik. A Templom a dombon az a háborús dráma, amely - mint a jobbak általában - nem (elsősorban) a háború szörnyűségeiről szól, sőt el is kerüli a megjelenítésüket -, inkább szereplői személy- és jellemfejlődésére, az életesszenciák sűrűsödésére figyel. Srdjan Golubovic rendezése több szálon futó fabula, amely leginkább a thriller műfaji jellemzőit használva beszéli el azt az egészen egyszerűnek mondható történetet, aminek lehetséges kimenetelei mindannyiunk előtt már az első néhány percben világossá válnak, mégis gyermeki naivsággal hiszünk a tévedés(ünk) lehetőségében. Marko, a fiatal katona rövid eltávot kap, szalad is haza, meglátogatni apját, barátnőjét és legjobb barátját, amikor az erőszak teljesen váratlanul és még annál is értelmetlenebbül rátalál; három katona - majdnem heccből - rátámad egy békés muszlim boltosra. A még egészséges pszichéjű Marko az egyedüli, aki nem bírja a terrort ölbe tett kézzel nézni, vagy épp nincs ereje elfordulni; közbeavatkozik, megmenti az árus életét, de hőstette nem marad megtorlás nélkül. Hirtelen tizenkét évvel később, a kétezres évek Németországában találjuk a megmentett boltost, míg Trebinjében megáll az idő. A gyász fájdalmas stációi, erkölcsi dilemmák hatása alatt születő súlyos döntések és a megbocsátás, elfogadás, béke kényszerű, de feltétlenül szükséges térnyerése rajzolódik ki a film különböző epizódjai és egész íve alatt. A cselekmény egyik-másik töredéke hol egészen izgalmas, hol szinte lírai, mely tónusok váltakozása semmiképp sem zavaró, sőt segíti az árnyalt sztori puzzle módjára összeálló részeinek értelmezését. A Templom a dombon tán szebb is kicsit a kelleténél, példázatokban és tézismondatokban gazdag, de hiányzik belőle valami fájóbb. Igen, a templom a dombon így vagy úgy megmaradt, fizikai valójában és a béke metaforájának is - de körülötte csak szünetet tartanak. Czenkli Dorka |
Forgalmazza a Mozinet
