A Kés/alatt megalkotói ebben a két éve indult, hozzánk most megérkező, minden évadával egy-egy nagy horrortoposzra koncentráló sorozatukban (a második évad elmegyógyintézetben játszódik, a készülő harmadik boszorkányok közé vezet majd) viszont meg sem kísérlik a legalább részleges eredetiség illúziójának megteremtését, hanem inkább egyfajta antologikus megközelítés mellé karistolják oda az ikszet.
A döntés nem marad következmények nélkül: az Amerikai Horror Story első évadának végigpörgetése közben szinte az összes vonatkozó horrorfilmnek muszáj eszünkbe jutnia Robert Wise The Hauntingjától a Ragyogáson át, mondjuk, a Más világig, sőt az évad második felében a 70-es évek óta töretlenül népszerű, megszállt gyermekekkel riogató nyomasztások úgyszintén közismert motívumai is beszivárognak a házba a rothadó pince nyílásain át. Mindez idegesítően értelmetlen vagy bosszantóan renyhe alkotói tevékenykedésnek tűnhetne, ha a széria készítői nem közelítenének a tárgyukhoz rokonszenvesen régimódi szemlélettel. Brad Falchuk és Ryan Murphy számára az atmoszférateremtés és a képességes színészekkel életre hívott, vérbő karakterek felléptetése ugyanis legalább annyira fontos, mint az itt-ott figyelemre méltóan perverz ijesztgetés. A gyilkos ház mindenekfelett a színésznők évada, amely a brutális múlttal megátkozott épületbe beköltöző Harmon família szétcsúszó anyatigriseként egyfelől új közönséggel szeretteti meg a Kerge város és a Nashville sztárját, a szaporodó ráncait méltósággal viselő, csodaszép Connie Brittont, másrészt bevezeti Hollywoodba a 18 éves (azóta már a tehetségéhez illő módon Sofia Coppolával forgató) Taissa Farmigát. És ez még nem minden: erre a sorozatra ugyanis elsősorban úgy fogunk emlékezni majd, mint amely élete egyik nagy szerepéhez juttatta az utóbbi időben kissé ködbe bújt Jessica Lange-et, aki rezervált Szörnyella De Frász-parafrázist mutat be - egy tornádó erejével.
Végeredményben az Amerikai Horror Story majdnem annyira eredményes mozgóképes próbálkozásnak mutatja magát a fénytelen humor, a borzalom és a gátlástalanul összehordott közhelyek egybegyúrására, mint amilyen Wes Craven Sikolya volt két évtizeddel ezelőtt, melynek - persze, ha emlékszünk rá - az a kétes dicsőség jutott osztályrészül, hogy keresztülhúzhatott egy kifent pengét az amerikai horrorfilm nyaki ütőerén.
Péntek esténként a Viasat6-on
