Kevin Shields hat darab erősítőre (műértőknek: két Marshallra, két Hiwattra és két Voxra), valamint egy kisebb szaküzlet teljes pedálkészletére rákötött gitárja persze már a harmadik szám környékén úgy szólt, mintha bemikrofonoztak volna egy lángoló toronyházat, amely felett félpercenként vadászgépek húznak el, de a hangzás olyan arányosan megkonstruált volt, hogy a szokatlanul sűrű, olykor már-már megragadható-megízlelhető hanghullámok nem voltak bántóak, inkább csak szokatlanul intenzívek.
A 90-es évek elején a Loveless-szel kisebb gitárforradalmat hirdető ír zenekar részéről már az is igazi csodának számított, hogy idén, huszonkét évvel a legendás főmű után váratlanul kiadták meglehetős harmadik lemezüket mbv címmel, arra pedig már tényleg nem számíthatott senki, hogy a My Bloody Valentine intenzív, fesztiválokat és klubokat egyaránt érintő turnézásba kezd. Pedig a pesti koncert közben azonnal érthetővé vált ez a döntés: azt ugyanis nyilván maguk a zenészek is világosan érzékelik, hogy mindazok, akik nem láthatták élőben az MBV-t, valójában nem ismerhetik igazán ezt a nagyon súlyosan introvertált alakokból álló, különleges zenekart. A hangerő, az extra zaj ugyanis szignifikáns alkotóeleme a My Bloody Valentine lényegének, olyannyira, hogy a koncert után a mindeddig egyszeri és kivételes stúdióvarázslatnak gondolt Loveless-sound is inkább emléknyomnak mutatja magát, amely ha sokat ad is, korántsem őriz magában mindent a zenekar színpadi megszólalásából. Az MBV egész koncertje a tremolókar-nyüstöléstől folyamatosan hullámzó gitárhangok kábító erejéről szólt, és ezt hangsúlyozta a színpadkép is: az arctalan és/vagy passzívan ácsorgó zenészek játszhattak volna akár a közönségnek háttal is (bár akkor nem csodálkozhattunk volna el azon, hogy a törékeny Bilinda Butcher, a zenekar második legfontosabb tagja most, 51 évesen bájosabb jelenség, mint valaha), a mondandót ugyanis nem a gesztusok (és pláne nem a dalok közötti szavak, olyanok ugyanis gyakorlatilag nem voltak), hanem a vártoronyként felhalmozott, kísértetiesen világító erősítők és a koncert során a színpadra hordott, legalább 30 meseszép Fender Jaguar és Jazzmaster támogatta meg leginkább. A My Bloody Valentine egyébként nagyjából a lemezverziókban játszotta kimagasló számait, a Lovelessen és az mbv-n kicsit elfátyolozott ritmusszekció viszont hirtelen a középpontban találhatta magát, és ez igazán sokat hozzátett a pulzáláshoz. Azt pedig, hogy az MBV távolról sem egylemezes zenekar, mindennél jobban mutatta, hogy a koncert legmaradandóbb pillanatát a 88-as You Made Me Realise EP címadója hozta el, melynek közepén a zenészek a fehérzaj-betétet úgy hétpercesre hizlalva hívták elő ébren álmodó nézőik agyából az alfa-hullámokat.
Club 202, június 9. A Bilinda Butchert ábrázoló képünk nem a budapesti koncerten készült.
