Koncert

Hullámok hercegei

A My Bloody Valentine Budapesten

  • - greff -
  • 2013. július 13.

Film

Habár valószínűleg még a leghátul álldogálók sem gondolhatták úgy, hogy a Club 202 tere vasárnap este alkalmas lett volna egy költségvetési tárgyalás eredményes abszolválására, a világ egyik leghangosabbjaként számon tartott zenekar budapesti koncertje annyira azért nem volt hangos.

Kevin Shields hat darab erősítőre (műértőknek: két Marshallra, két Hiwattra és két Voxra), valamint egy kisebb szaküzlet teljes pedálkészletére rákötött gitárja persze már a harmadik szám környékén úgy szólt, mintha bemikrofonoztak volna egy lángoló toronyházat, amely felett félpercenként vadászgépek húznak el, de a hangzás olyan arányosan megkonstruált volt, hogy a szokatlanul sűrű, olykor már-már megragadható-megízlelhető hanghullámok nem voltak bántóak, inkább csak szokatlanul intenzívek.

A 90-es évek elején a Loveless-szel kisebb gitárforradalmat hirdető ír zenekar részéről már az is igazi csodának számított, hogy idén, huszonkét évvel a legendás főmű után váratlanul kiadták meglehetős harmadik lemezüket mbv címmel, arra pedig már tényleg nem számíthatott senki, hogy a My Bloody Valentine intenzív, fesztiválokat és klubokat egyaránt érintő turnézásba kezd. Pedig a pesti koncert közben azonnal érthetővé vált ez a döntés: azt ugyanis nyilván maguk a zenészek is világosan érzékelik, hogy mindazok, akik nem láthatták élőben az MBV-t, valójában nem ismerhetik igazán ezt a nagyon súlyosan introvertált alakokból álló, különleges zenekart. A hangerő, az extra zaj ugyanis szignifikáns alkotóeleme a My Bloody Valentine lényegének, olyannyira, hogy a koncert után a mindeddig egyszeri és kivételes stúdióvarázslatnak gondolt Loveless-sound is inkább emléknyomnak mutatja magát, amely ha sokat ad is, korántsem őriz magában mindent a zenekar színpadi megszólalásából. Az MBV egész koncertje a tremolókar-nyüstöléstől folyamatosan hullámzó gitárhangok kábító erejéről szólt, és ezt hangsúlyozta a színpadkép is: az arctalan és/vagy passzívan ácsorgó zenészek játszhattak volna akár a közönségnek háttal is (bár akkor nem csodálkozhattunk volna el azon, hogy a törékeny Bilinda Butcher, a zenekar második legfontosabb tagja most, 51 évesen bájosabb jelenség, mint valaha), a mondandót ugyanis nem a gesztusok (és pláne nem a dalok közötti szavak, olyanok ugyanis gyakorlatilag nem voltak), hanem a vártoronyként felhalmozott, kísértetiesen világító erősítők és a koncert során a színpadra hordott, legalább 30 meseszép Fender Jaguar és Jazzmaster támogatta meg leginkább. A My Bloody Valentine egyébként nagyjából a lemezverziókban játszotta kimagasló számait, a Lovelessen és az mbv-n kicsit elfátyolozott ritmusszekció viszont hirtelen a középpontban találhatta magát, és ez igazán sokat hozzátett a pulzáláshoz. Azt pedig, hogy az MBV távolról sem egylemezes zenekar, mindennél jobban mutatta, hogy a koncert legmaradandóbb pillanatát a 88-as You Made Me Realise EP címadója hozta el, melynek közepén a zenészek a fehérzaj-betétet úgy hétpercesre hizlalva hívták elő ébren álmodó nézőik agyából az alfa-hullámokat.

Club 202, június 9. A Bilinda Butchert ábrázoló képünk nem a budapesti koncerten készült.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.