"Amikor lekapcsolják a villanyt..." - Schell Judit színésznő

  • Hungler Tímea
  • 2005. június 23.

Film

Játszott Csehov- és Shakespeare-előadásokban, megfordult klasszikus magyar drámákban, feltűnt a képernyőn és a vásznon.

Játszott Csehov- és Shakespeare-előadásokban, megfordult klasszikus magyar drámákban, feltűnt a képernyőn és a vásznon. Az első filmes főszerepét a július végéig forgó Csak szex és más semmi című moziban alakítja.

Magyar Narancs: Sikeres, elismert színházi színésznőként ez az első főszerepe a vásznon. Kereste az okokat?

Schell Judit: Soha nem türelmetlenkedtem. A teóriám szerint most kezd a korom és a külsőm összeérni. Ha egy szerepre a filmesek huszonéves lányokat keresnek, felütik a lexikonokat és megnézik, hogy melyik színésznő született az adott évben - természetes, hogy azokat hívják, akik húszévesen is húszévesnek néznek ki. Én azonban harmincnak tűntem, érettebb külsőm volt. A harmincasszerepekre meg azért nem hívtak, mert csak húsz voltam. Lehet, hogy butaság, de ezzel magyarázom az okokat. Remélem, most eljött az én időm, és így is marad egy darabig.

MN: A filmben egy egyedülálló nőt alakít. Könnyen talált kapcsolódási pontokat hozzá?

SJ: Nem mondom, hogy minden este összeülünk Goda Krisztinával, a rendezővel, és megbeszéljük, hogy mit csináljak, de azért konzultálunk a szerepről folyamatosan. A film színházi közegben játszódik, Dóra, akit megformálok, dramaturg. Hétköznapi nő, akinek nincsenek különlegesebb igényei, de van egy család- és férfiideál a fejében. Nagyon vágyna már egy gyerekre, és képes volna akár apa nélkül is felnevelni. Voltam én is hasonló helyzetben - nem tudatosan választottam ugyan, de egyedül maradtam a kisfiammal. Mindez megoldható a mai világban, és jár bizonyos előnyökkel is - egy nagyon bensőséges viszony alakulhat ki a gyerekkel -, de hátulütői is akadnak. Nekem is voltak olyan időszakaim, amikor figyelmeztetni kellett magam, hogy nem lehet a fiam a férfi az életemben. A Csak szex és más semmi nem szingli-film abban az értelemben, hogy a nő, akit játszom, egyedül akar élni és csak a karrierjére koncentrálni. Sokkal inkább nevezném romantikus komédiának, szerelmes filmnek. Szeretném, ha mindenki találna benne egy olyan szereplőt, akiben magára ismer.

MN: Ugyanúgy készült a film főszerepére, mint egy színházi premierre?

SJ: Egy forgatás speciális helyzet, minden nagyon gyorsan történik, én is most kezdem megtapasztalni. Az igazság az, hogy a színházban nem nagyon szeretek próbálni, előadáspárti vagyok, szeretem látni a végeredményt. A filmezésben pont azt élvezem, hogy nem nyúzzuk a szerepet hat héten keresztül, hanem minden-nap új kihívást jelent a számomra egy-egy újabb jelenet.

MN: Ha nem élvezi különösebben a próbafolyamatot, nem lehet, hogy alkatilag inkább filmszínésznő, csak nem volt még elég lehetősége ezt megtapasztalni?

SJ: Nem. Színház nélkül nem lehet élni. Más állapot, más világ. Az a varázslat benne, hogy egymásból építkezünk. Egy forgatáson gyakran előfordul, hogy csak bemutatkozunk a másiknak, és már forog is a kamera. Az ember önmagát gerjeszti, a színházban viszont a partnerére támaszkodik, belőle merít. Ha jó a darab, beáll magától az idegrendszerünk a szerepre. Önálló estet sosem mernék vállalni, biztosan betojnék tőle. Nekem kell a partner, akire számíthatok.

MN: A film másik női szerepét Dobó Kata játssza, aki hat év után először szerepel magyar filmben. Nem zavaró, hogy bár ön alakítja a főszerepet, a nézőcsalogató mégis egy másik színésznő?

SJ: Az, hogy Katának nagyobb a píárértéke, mint az enyém, tény. Egyértelműen ő a húzónév a filmben. Nem akarok a státusára törni, ő pedig - lévén Los Angelesben él - nem is tud az enyémre. Abszolút tiszteli, amit itthon csináltam, én pedig látatlanul azt, amit ő odakinn. Mindenki vár tőle valamit, amit nem ígért ugyan meg senkinek, mégis így van. Ezt az utat ő választotta, és a keresztjét is ő cipeli - nem könnyű neki. Összehaverkodtunk, nincs köztünk semmiféle rivalizálás.

MN: Nem bánja, hogy őt többen ismerik?

SJ: Megismernek engem is, de hála istennek, az ismertség esetemben olyan, hogy tudom tartani a gyeplőt. Nem szeretném, ha tele lennének velem a lapok. Ha eddig sikerült mindezt elkerülni, remélem, ezután is így lesz. Amikor már azt kérdezi tőlem egy újságíró, hogy hányas a lábam, akkor javasolni szoktam, hogy beszéljünk inkább a III. Richárdról. Ha kicsúszik az ember kezéből az irányítás, nemigen lehet visszafordulni. Az első számú célom az, hogy jó filmeket és jó előadásokat csináljak.

MN: Az összes filmszerepét felkérésre kapta. Idegenkedik a casting intézményétől?

SJ: Nem szeretem ezt a helyzetet, pőrének, kiszolgáltatottnak érzem magam benne. Ezt a szerepet sem casting során kaptam, a rendezőnő dolgozni akart velem. A színházban ad az embernek egyfajta védettséget, amikor lekapcsolják a villanyt, és ott állunk jelmezben. Nagyjából már van elképzelésünk a szerepről - a castingokon viszont a "most mutasd meg!", amit játszunk. Adott egy jelenet, amit elolvasok háromszor - csak a közhelyeimből és rutinból tudok alakítani, miközben arra várnak, hogy lepjem meg őket. Nem tudom, mi derülhet ki ilyen rövid idő alatt. Van színész, akit ez nem zavar, én szemérmesebb típus vagyok - nem szeretek hazudni, ilyenkor azonban rá kell pakolni saját magamra, hogy el tudjam hitetni, én vagyok a megfelelő, mert ha nagyon bensőséges maradok, azt mondják, hogy érdektelen vagyok. Régebben elmentem egy-két castingra, sőt a pályám elején még egy reklámcastingon is voltam, ahol huszadmagammal álltam a castingdirektor előtt, aki megkérdezte: "Mondott-e már valaki jelmezben szöveget?" Először nem is értettem, hogy miről beszél. A fiam ott állt mellettem, megfogtam a kezét, és hazamentünk.

MN: Pár éve otthagyta a Radnótit, és a döntésével mindenkit meglepett. Bevált a számítása a Nemzeti Színházban?

SJ: Amikor színházat váltottam, nem becsaptam az ajtót magam mögött, hanem egy olyan döntést hoztam, ami idővel érett, egy folyamat vége volt. Kiváltságos helyzetben voltam a Radnótiban - egy évadban három főszerepet is játszottam, de igényem volt arra, hogy mások-kal is dolgozhassam, kezdtem magamra unni ebben a szituációban. Maradhattam volna, de nem biztos, hogy szakmai szempontból ez jó lett volna. Az, hogy a Nemzetibe szerződtem, egyszerűen csak adódott - nem érdekelt a politikai a háttér, a lyukak, a gödrök. Azért mentem oda, mert egy új, alakuló társulatnak szerettem volna a részese lenni. Nem számítottam arra, hogy az első évadban akkorát robbant a színház, hogy beleremeg a szakma. Abban bíztam, hogy szépen, lassan kialakul minden, idővel megütünk egy színvonalat. Egy évad alatt nem lehet összecsiszolni egy társulatot, összeszedni a rendezőket és egy olyan előadást létrehozni, mint a Három nővér volt annak idején a Katonában. Kivárom. Úgy vagyok vele, hogy ha valaminek meg kell születnie, az akármilyen módon, de végül világra jön. Ha pedig nem, akkor akadt egy kitérőm, aminek jó állomásai is voltak. Bemutattunk már sikeres darabokat - A holdbéli csónakosnak nagyon jó volt a visszhangja, a III. Richárd is jó kritikákat kapott, a Sárga liliomot nagyon szerettem, Füst Milán Boldogtalanok című darabjának októberi bemutatóját pedig nagyon várom már. Ha nem is látványos siker koronázta meg a váltásomat, de azt hiszem, hogy jól döntöttem.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?