Játszott vagy hatvan filmben, rendezett hetet. Filmjeiben a gátlástalanul idétlen humor keve-redik a harcművészettel; övé minden idők leg-nézettebb hongkongi filmje, a Shaolin Soccer. A pofonok földje című legújabb munkáját ezen a héten mutatják be Magyarországon. A cannes-i fesztiválon beszéltünk vele.
*
Magyar Narancs: Elég nagy körülötted a felhajtás.
Stephen Chow: És jól is esik. Ne hagyd, hogy bárki megtévesszen, minden filmes nemzetközi sztár akar lenni. A filmem egy amerikai stúdióval együttműködve készült, már az elejétől benne volt a lehetőség, hogy olyan helyekre is eljut majd, ahová a korábbiak nem. Tudtam, hogy ezt Amerikában, Európában is látni fogják, és persze a stúdió akkor lesz velem elégedett, akkor lehet szó folytatásról, ha bejön.
MN: Ettől más lett?
SCH: Igen. Igyekeztünk tekintettel lenni a nem kínai nézőkre, érthetőbbé válniÉ Röviden szólva több a pofozkodás, kevesebb a szöveg. Az utóbbi időben jó néhány vetítését végigültem: az európai közönség tényleg mindig egészen máshol nevet, mint az otthoniak - de nem hinném, hogy bárki félreértene valamit.
MN: Tarantino az idén két címet emleget, mint a világ legjobb filmjét. Egy orosz fantasy-horrort és A pofonok földjét.
SCH: Tudom, nekem is mondta. 'rült. És hát azt, hogy nagy barátja a hongkongi mozinak, mindenki tudja, a nyomai alaposan benne vannak a filmjeiben. Azután, hogy annyit kivett a mi hagyományainkból, ez az elvárható udvariassági gesztus kicsit visszaad a Keletnek.
MN: Mintha Tarantino-paródiát is felfedeztem volna A pofonok földjében.
SCH: Van abban minden. Egyrészt, mert gyerekkoromban nagyon sokat jártam moziba. Életem első filmje, amire anyám vitt el, egy Bruce Lee volt. Másrészt... á, nem kezdem sorolni, kiket idézek, mert az újságírók és a nézők annyi mindenkit találnak, ami nekem eredetileg eszembe sem jutott, hogy kár volna megzavarnom őket. De tény, hogy a Pókember, a Batman, a Gyalogkakukk, a Ragyogás, ami az egyik kedvenc horrorom, a klasszikus régi burleszkek mind felbukkannak benne, és persze a pekingi opera is nagyon hatott. A film végén emlegetett védhetetlen ütés, a "Buddha tenyere" egy hetvenes évekbeli hongkongi filmsorozat címe, onnan vettem át. Csak ők persze még komolyan gondolták. A sok utalás nem volt mind előre kitalálva; de egy forgatáson többnyire filmekről beszélgetünk akkor is, ha épp nem dolgozunk: aztán néha tényleg felvettünk valamit, ami eredetileg csak marháskodásnak indult. A baltás banda tagjai, még a történet elején, egyszer táncra perdülnek. Erről is olvastam már komoly elemzést, pedig csak arról van szó, hogy a színész, aki a bandafőnököt játssza, véletlenül jól táncol, és láttam, hogy próba közben levezetésképpen sasszézik kicsit. Gondoltam, miért ne.
Én nem akarnék olyan filmet csinálni, mint a Matrix. Nem vagyok szigorú stílusember, azért vannak az ösztöneim, hogy érezzem, mikor túl sok valami, mikor kell még formálni az anyagon.
MN: A sok őrült figura is ennyire magától jött?
SCH: Változó. A házinéni a nagy hajcsavaróival, a szája sarkából elmaradhatatlanul lógó cigivel például a legelejétől megvolt a fejemben. Addig kerestem, míg meg nem találtam azt, aki el tudja játszani. Qui Youen, aki '74-ben Bond-girl is volt, vagy harminc éve visszavonult a színészettől, de addig nem szálltam le róla, amíg rá nem beszéltem a szerepre. Ám az, hogy a szabóból homokos karatemestert csináltam, az ott dőlt el az első forgatási napon.
MN: Mintha csupa móka, kacagás lenne egy forgatás.
SCH: Igen? Azért ne feledd, hogy legalább a történet fele harci jelenet: mégiscsak Yuen Wo Ping (a Matrix és a Tigris és sárkány akciókoreográfusa) volt a munkatársam, és még a tetejébe kevert technikát használok. Volt igazi harc, voltak kábelek, CGI-effektusok, mindenféle más komputertrükk, szóval volt mit gyakorolni. A forgatás egyébként idő hiányában egyszerre mindig két helyen, párhuzamosan zajlott: az egyik stáb azokat a jeleneteket vette, amiben színész szerepel, a másik pedig az akciókat.
A legtöbbet mégis azzal kínlódtunk, hogy a házinéni tudjon egyszerre nagyokat rúgni és a cigit megtartani a szája sarkában. Végül odaragasztottuk a cigit a szájához, de akkor meg folyton köhögött meg könnyezett a füsttől. A baltás banda tagjai többnyire az ellen lázadtak, hogy az iszonyú melegben miért kell zakóban verekedniük. Asszem, ilyen a filmezés: úgysem tudsz mindenre felkészülni, valami mindig közbejön, és nem az a legnehezebb, ami a vásznon annak látszik. De mindig vannak gebaszok, hidd el.
MN: Azt olvastam, hogy a film helyszíne, a Szutyok köz nem a fantázia szüleménye, hanem gyerekkori emlék.
SCH: A helyszínben benne vannak a gyerekkori emlékeim, de ezt azért alaposan eltúlozták azok, akik kiadták a sajtóanyagot. Tényleg egy olyan helyen nőttem fel, ahol összezsúfolódva, egymás közelében élnek az emberek, folyamatosan részt vesznek egymás mindennapjaiban, mindenki mindenbe belebeszél, és tényleg megtanultam, hogy ez jó. Látom, hogy nem értesz egyet, akkor írd így: jó is lehet. Vigyáznak egymásra; oké, nálam néha ütik is egymást.
MN: Abban sem voltam biztos, mikor játszódik a film.
SCH: Akkor biztos átaludtad a felét. A 40-es években, Sanghajban. Egyébként igaz, a kung-fu stílusok alaposan meg vannak benne keverve, mindenféle korok, generációk képviseltetik magukat. Na, ez az, ami az európai meg az ame-rikai közönségnek például teljesen mindegy. A kínaiak pedig, ha észreveszik, röhögnek.
MN: Úgy tűnik, nem veszed komolyan Bruce Leet.
SCH: ' a példaképem. Hozzá szeretnék hasonló lenni. Tudom, sosem leszek már igazi kung-fu mester, de mindent elkövetek, hogy felnőjek hozzá.
MN: 42 éves vagyÉ
SCH: Öregszem, egyre nehezebb kordában tartani a testemet. De sosem hagyok ki edzést. Forgatás előtt muszáj formába hoznom magamat, és amikor beindul a munka, estére tele a fejem, őrült nagy a zsivaj benne, kell egy óra, amikor teljesen kiürítem, és nem figyelek semmi másra, csak a mozdulataim harmóniájára.
MN: Szerinted a nyugatiak vevők lesznek?
SCH: Remélem. Kínai étterembe is járnak, nem ehetnek mindig bélszínt meg hamburgert. Időnként jólesik egy tavaszi tekercs.
