A háromszereplős játék másik két résztvevője a férj, Colin Firth, és a doktor, Mark Strong – igen, ez az a típusú mozi, ahol mindkét foglalkozás elé oda illene biggyeszteni az „állítólagos” szót, ugyanis a forgatókönyv elkötelezett célja, hogy a főszereplővel együtt mi is mindent megkérdőjelezzünk, mindenkire gyanakodjunk. A valóság azonban az, hogy az egész hercehurca tétje mindössze annyi: láthatjuk-e végre Mark Strongot jófiút, Colin Firth-öt pedig gazembert játszani, vagy minden marad a régiben.
A várva várt csavarokkal szűkmarkúan bánik a könyv; vagy éppen az írók maradtak le az utóbbi húsz-harminc évben a tekintetben, hol is húzódik a mai nézők ingerküszöbe. Sokat kell várnunk bármiféle érdembeli történésre; a szerepek csak a film közepe felé kezdenek felcserélődni – egy dolog viszont nem változik: Nicole Kidman akárhogy erőlködik, sem magából, sem belőlünk nem sikerül érzéseket kicsiholnia. Múltjának néhány fekete foltját sikerül ugyan feltárnia, hogy aztán kiderüljön, nem is olyan feketék azok a foltok, esetleg nem is az ő múltján estek – mindenesetre ugyanolyan felemás beleéléssel tágul pupillája premier plánban reggelente, illetve a fordulópontoknál újra és újra.
A miénk azonban maximum a végső etapnál kerekedik el, nevezetesen egy szemdörzsölés és ásítás után. De ez is csak téves kapcsolás.
Forgalmazza az InterCom
