Tehát: Woody Allen új filmjében a világhírű bűvész válságba kerül, mert beleszeret egy pajkos spiritisztába (Emma Stone) – na igen, ez már mindjárt más, s annyiban tényleg más is, hogy ezúttal a míves múltban, a francia Riviérán vagyunk, egy olyan műfajban, amit ma romkomnak, a maga idejében meg screwballnak ismertek. Ez a magaidejűség egy olyan világ, ami a maga idejében sem létezett, legfeljebb a forgatókönyvírók fejében: férfi és nő sosem lenne képes olyan elegánsan egymást gyepálni, mint azon a gyepen, amit Allen és az előtte járó screwball-specialisták leterítettek a sztárjaik elé. A világhíres bűvészfenomén nem hisz a spiritisztáknak, de annyi spiritusz láttán, amennyi Emma Stone-ba szorult, még a brit sznobizmust álmában is hozó Colin Firth is meginog. Emma Stone láttán Woody is megingott, s mint fentebb jeleztük, rögtön még egy főszereppel megkínálta a fiatal színésznőt. Talán ennyi lenne a legfőbb funkciója a Káprázatos holdvilágnak: a maga kellemes, könnyed semmitmondásával folytonosságot teremteni a tavalyi Woody Allen-film (Blue Jasmine) és a jövő évi (filozófiaprof + tanítvány) között. Allennél az életmű nagysága immár örökös mentőkörülmény, ezért úgy illik, hogy megengedő derűvel viszonyuljunk ehhez a halovány-holdvilágos darabhoz is. Mert jövőre biztosan jön remekmű – vagy egy újabb holdvilág.
A Freeman Film bemutatója
