„Nem sok vesztenivalóm van” - Kulka János színész

Film

Transzvesztita showmant játszik Fazekas Csaba Swing című zenés filmjében. Coming outról, Filmalapról, Orbán Viktor leveléről és az ellenoldal megszelídítési kísérletéről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Stohl András, aki Az Őrült Nők Ketrecében alakít transzvesztita előadóművészt, úgy nyilatkozott, hogy ő nem transzvesztitát, hanem nőt játszik. Te melyik oldalról közelítetted a filmbeli Ali figuráját?

Kulka János: Egyszerű a képlet. Ali egy meleg ember. Egy meleg férfi, aki másodállásban a szórakoztatóiparban dolgozik. Napközben egy autószalon eladója, de ez a szál, úgy, ahogy van, kimaradt a filmből, éjszaka pedig transzvesztita előadó. Mindkét minőségében igazi profi.

MN: Kik a sztárjai ma a transzvesztita- show-knak?

KJ: Nem tudom, mert nem sűrűn járok ilyen helyekre. A meleg életnek ez a szegmense nem túlságosan vonzó számomra. Hangos, színes, sok, nekem legalábbis. A rejtőzködő embereknek talán nagy felszabadulást jelentenek ezek a műsorok, a női ruhába öltözött férfiak produkciói. Nagy kultúrája van ennek a műfajnak, láttam már kifejezetten tehetséges előadókat is. És tehetséges autószalon-eladókkal is találkoztam már.

Kulka János a Swingben

Kulka János a Swingben

 

MN: Előtanulmányokat végeztél?

KJ: Megúszós fajta vagyok, magamból próbálom kitúrni a szerepeimet. A gyantázást így sem úszhattam meg. De volt abban valami izgalmas, amikor megláttam teljesen csupaszon magamat, majdhogynem ismeretlen volt az a test, amit 56 éven át megszoktam.

MN: Fazekas Csaba első filmjének, a Boldog születésnapotnak a főhőse a 30. születésnapján pótolja be, amit az addigi élete során elmulasztott. Hasonló bepótolnivalóid neked is vannak?

KJ: Jó lenne egy kicsit máshol lenni, kilépni ebből az itthoni valóságból. Legyen nyár, tenger és kevesebb politika a mindennapok szintjén. Egyetlen politikai rendszernek sincs joga ahhoz, hogy a benne élők hétköznapjait elrontsa. A nagy feladvány számomra az, hogy ezen a sok mindennapos abszurdumon, a hatalmon lévők végtelenül cinikus megnyilvánulásain ne húzzam fel magam. De nem akarom hagyni magam. Van bennem valami elemi felháborodás, hogy csak nem képzelitek, hogy ki fogom csinálni magam, csak mert valaki a képembe és mások képébe hazudik! Ha meg valami annyira nem tetszik, civilként és színészként is tudok tenni ellene.

MN: Színészként mit lehet tenni?

KJ: Lehet például A nép ellensége című Ibsen-darabban játszani. Ez a több mint 130 éves darab tökéletesen leképezi mindazt, ami ma Magyarországon történik.
A legutóbbi előadás végén felpattant egy nő, és széles kézmozdulatokkal arra buzdította az egész nézőteret, hogy mindenki álljon fel. Olyan volt, mint egy felhívás, hogy akkor vonuljunk utcára. Ibsen után utcára – szép lenne. Kifejezetten forradalmi hevület volt a levegőben.

MN: El tudnád képzelni, hogy a színészszakma testületileg az utcára vonuljon?

KJ: Mi képtelenek lennénk úgy kiállni a jogainkért, mint ahogy pél­dául most a pedagógusok tették. Alkalmatlanok vagyunk ilyen fegyelemre, összetartásra.

MN: A kollégákkal azért összefutsz a tüntetéseken?

KJ: Olyan gyakran azért nem járok tüntetésre. A Milla rendezvényeit vezettem egy ideig Csákányi Eszterrel. Addig-addig finomkodtak, hogy mi nem vagyunk párt, mi nem csinálunk politikát, amíg szépen eltűnt az egész a süllyesztőben. Sajnálom, pedig szépen indult.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Legutóbb a pedagógusok tüntetésén léptél fel. Hívtak, vagy mentél?

KJ: Hívtak. Azzal kerestek meg, hogy szavaljam el Heltai Jenő Szabadság című versét. Jó, hogy nem rám hagyták a választást, mert nem vagyok egy nagy versszakértő.

MN: Ha nincs megadva se vers, se semmi, hogy készülsz fel egy-egy tüntetésre?

KJ: Más dolog egy szerepre készülni, és más felkészülni egy olyan megmozdulásra, amilyenek például a millás rendezvények voltak. A program adott volt, egy vázlatot kaptam kézhez, s ennek alapján alakítottam a saját szájízem szerint a konferálást. De hogy a saját beszédemet mondjam el a tüntető tömeg előtt, az nem az én műfajom. Nem vagyok beszédíró. Leveleket azért írok olykor.

MN: Legutóbb például Orbán Viktornak küldtél levelet Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nagy nyilvánosság előtti buzizása kapcsán…

KJ: Észrevételét köszönöm, munkájához sok sikert és egészséget kívánok – nagyjából ez volt Orbán Viktor válaszlevelében. Mostanában mintha Kerényit kicsit hátrébb tolták volna.

MN: A kisebb horderejű buzizásokkal, mondjuk, egy büfébeli buziviccel vagy egy ártatlanabb, ám mégis sértő megjegyzéssel mit kezdesz?

KJ: Ki szoktam ezeket védeni, vagy ha nem megy, hát jókat szoktam röhögni magamban. Szerencsés természet vagyok, nem érzem azt, hogy szándékosan bántanának. Egy buzis vicc talán még belefér. Igyekszem megvédeni magam, nem olvasom például a kommenteket, és elkerülöm azokat a helyeket, ahol úgy érzem, nemkívánatos vagyok.

MN: Kíváncsiságból nem nézted meg, milyen egy ellenoldali tüntetés, például egy békemenet?

KJ: Lehet, hogy az azért egy komolyabb kihívás lenne. De végül is, valami hasonlót megpróbáltam, amikor elmentem egy tévéműsorba Bencsikkel és Kerényivel. Ott hangzott el Kerényi Imre klasszikussá vált mondata, hogy most nektek jön a hét szűk esztendő. Amikor már vagy harmadszorra kérdeztem rá, hogy Imre, de mi a valódi problémád, akkor azt mondta, hogy ez ilyen egyszerű; most nektek jön a hét szűk esztendő. Így legalább megint közelebb kerültünk az igazsághoz. Nem kell mögöttes tartalmakat keresni. Valamilyen küldetésféle, valamilyen állatszelídítősdi tényleg van bennem. Lehet, hogy azért, mert nagyon rosszul bírom magam körül a feszültséget. Inkább megyek, és megpróbálok beszélgetni azokkal is, akik utálnak. Nem szeretném ki­zárni magamat az életből. Akkor elkezdődne, hogy na, akkor ide nem megyek, meg oda nem megyek, ettől félek, attól félek. És a végére az maradna, hogy otthon ülök a kutyámmal, este pedig leszegett fejjel bemegyek a színházba.

MN: Az Alföldi-féle Nemzetiben az egyik főszereplője voltál az Angyalok Amerikában című darabnak. A szerző, Tony Kushner a Narancsnak adott interjújában azt mondta, hogy minden coming out politikai tett is. Te is így érzed?

KJ: Amerikában ez biztosan így is van.

MN: Itthon nincs így?

KJ: Valahogy úgy történt az én coming outom, hogy adtam egy interjút egy narancsos kollégádnak. Azt firtatta egy hollywoodi színésznő coming outja kapcsán, hogy miért vállalja olyan kevés színész Magyarországon a másságát. Nem mintha ez olyan nagy titok lett volna addig, de itt mondtam ki először, hogy meleg vagyok. Ebből az interjúból a Blikk kiszedte ezt az egy mondatot, de annyi becsület azért volt bennük, hogy felhívtak, és közölték, hogy másnap lehozzák az interjúrészletet. Azzal a címmel, hogy Kulka János nyíltan vállalja a melegségét. Választásom nem volt, de legalább közreműködhettem a cikk elkészítésében. Azért az nem volt egy jó délután, hogy tudtam, másnap reggel benne leszek a Blikkben. De nem dőlt össze a világ. Szóval, egy kicsit meg volt segítve az én coming outom. Nem bánom, hogy így történt, hogy a kevés közéleti szereplő közé tartozom, aki ezt meglépte. Egy kicsit egyértelműbb is így az élet. És talán majd más is meglépi. Nekem már nem sok vesztenivalóm van. Azért, ha beülök a taxiba, és a taxis feltűnően nem szól hozzám, felmerül bennem, hogy ez azért van-e, mert tudja rólam, vagy azért, mert születésétől fogva szótlan természet.

Angyalok Amerikában

Angyalok Amerikában

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

MN: Lettek olyan elvárások, hogy akkor most neked mozgalmárnak kell lenned meleg-ügyben?

KJ: Vannak olyan elvárások, igen, hogy akkor nekem melegjogi harcosként kéne fellépnem minden meleg jogaiért. Ments meg minden kisebbséget, karold fel a szegényeket, és fogadd be a kóbor kutyákat! De én csak annyi kóbor kutyát tudok befogadni, amennyit az energiáim engednek. Hőstettekre nem vállalkozom. Kulka János az elesettek védelmezője – az ilyesmitől ideges leszek, és nem is állna jól nekem.

MN: Rupert Everett, a nyíltan meleg brit filmsztár olykor bejelenti, hogy remek James Bond lenne belőle. Bár vannak az elfogadás terén pozitív fejlemények, egyelőre nem tart ott a világ, hogy egy bevallottan meleg színészre, noha simán el tudná játszani, rábízzanak egy ilyen főszerepet. Mit jósolsz, lesz valaha meleg Bond?

KJ: Azt nem tudom, de az biztos, hogy én szívesen megnézném. Nyilván nem Bond-lányok, hanem Bond-fiúk vennék körül.

MN: De Everett, mint nyilatkozott, heteró Bondot játszana, meg is nevezte, mely szupermodelleket képzeli el maga körül.

KJ: Az amerikaiakban, különösen a filmiparban, annyira nincs semmiféle rizikóvállalási szándék. Meglepően konzervatív társaság. Micsoda hülyeség, hogy egy meleg színész ne játszhatna heterót. Épp alkalmam van Kovács Patríciával csókolózni egy készülő tévéfilmben. A híres Mágnás Elza-gyilkosságról szól a történet. Én vagyok az a pasi, aki kitartja Mágnás Elzát, és halálosan szerelmes belé. Ez egy nagyon gazdag és kicsit perverz alak. Remek kombináció. Ágyjeleneteim is vannak Patríciával – boldog vagyok, hogy enyém lett a szerep. Nincs meleg színész, csak színész van. Egy színésznek ez nem lehet gond. A Swinggel kapcsolatban már több kételyem volt. Egyáltalán nem biztos, hogy egy meleg jobban el tud játszani egy meleget. Van az a mondás, hogy részeg ember ne játsszon részeget. Igaz, játszottam már korábban is meleg karaktereket; a Kaméleon című filmben és az egyik legnagyobb színpadi sikeremben, a Hat hét, hat táncban is. De ott van bennem a kétely, hogy nem sok-e ez már, nem húzzák-e rám a skatulyát, hogy Kulka, a melegeket játszó színész…

Rupert Everett

Rupert Everett

 

MN: Hajdu Szabolcs nemrég komoly kritikával illette az Andy Vajna-féle Filmalapot. Te követed, mi folyik filmfinanszírozás és forgatókönyv-fejlesztés gyanánt?

KJ: Őszintén szólva nem tudok eligazodni ezen a rendszeren. Nem értem a céljait, nem értem, miért olyan csigalassúsággal készülnek a filmek. Ott van ez a Toldi-ügy is. Nemrég hallgattam egy beszélgetést Havas Ágival (a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója
– a szerk.),
aki olyan evidenciával mondta, hogy hát honnan tudna Pálfi Gyuri akciófilmet rendezni! Kérdem én, miért ne tudna? Az is olyan rosszallóan lett hozzátéve, hogy hát, Pálfi György egy művészfilmes. Én eddig azt hittem, hogy a filmeket jó esetben művészemberek csinálják, akik a szakmát is tudják. Fura ez a bizalmatlanság. Az egész rendszerre jellemző az érzékenység teljes hiánya. De nem értem ezt a magyar filmakadémiát sem.

MN: Megkerestek, hogy lépj be?

KJ: Meg. És eleinte nagyon lelkes is voltam.

MN: Mi lelkesített fel?

KJ: Hogy végre egy szakmai szervezet, amiben van érdekvédelem, ami majd fellép a szakma jogaiért. Aztán a megkeresés másnapján jött egy levél, hogy holnap lesz az alakuló ülés egy budai étteremben. Ebből jöttem rá, hogy ez csak valami komolytalan dolog lehet. Normális az, hogy írsz egy színésznek, hogy megalakult az akadémia, s holnap tízkor várunk egy étteremben? Na, ne már! Nem volt szép tőlem, de azt hiszem, nem is válaszoltam. Elmentem nyaralni.

MN: Milyen szervezeteknek vagy a tagja?

KJ: Egyedül a MASZK-nak (Magyar Színész Kamara – a szerk). Elnökségi tag vagyok, de szégyen és gyalázat, alig veszek részt a munkában. Igaz, amióta a Magyar Teátrumi Társaság átvette a hatalmat, nincs különösebb tétje a dolognak. A MASZK az egyetlen tagságom, nemrégiben még a konditermi tagságimat is visszaadtam.

Figyelmébe ajánljuk