„Érdemes nektek ezzel foglalkozni”– Interjú Horváth Lili rendezővel

  • Szalkai Réka (Karlovy Vary)
  • 2015.07.12 09:55

Film

A jubileumi, 50. Karlovy Vary Filmfesztivál East of the West szekciójának fődíját, a 20 000 dollárt, valamint az európai és mediterrán térségbeli kritikusok FEDEORA-díját is az első filmes Horváth Lili nyerte a Szerdai gyerekkel. Az eredményhirdetés előtt és utána is beszélgettünk a rendezővel.

magyarnarancs.hu: Hogyan született a kamaszként édesanyává vált Maja története?

Horváth Lili: A Napszúrás című kisjátékfilmem főszereplő karakterét szerettem volna továbbvinni: egy önsorsrontó mechanizmusokra hajlamos tinédzser anya körül forog mindkét történet. Az egykori állami gondozott Maja sorra hozza a rossz döntéseket, legszívesebben megrázná az ember, hogy ne arra menjen, ne így szólaljon meg, ne ezt csinálja – mégis szerethető marad, a néző tud vele menni. A Szerdai gyerekben Maja a gyermekotthonban élő kisfia felügyeleti jogáért küzd, s ennek során egy szokatlan szerelmi háromszögbe keveredik. Az a kérdés foglalkoztatott leginkább ebben a történetben, hogy az ember tud-e a saját sorsa ellenében haladni. Arról az alaptapasztalatról, amit a világról gyerekkorunkban szerzünk – legyen az rossz vagy jó –, lehet-e felnőttként tudatosan másként gondolkodni? Ez a kérdés nemcsak a mi főszereplőnkéhez hasonlóan nehéz szociális helyzetben élő embereket érinti, hanem valamennyiünket.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

magyarnarancs.hu: Közelebbről is ismeri ezt a közeget?

HL: A Napszúrás készítése előtt egyáltalán nem ismertem. Ott egy dramaturgiai alapkonstrukció volt a kiindulópont: két nő és egy gyerek találkozása, melynek során az egyik nő átadja a másiknak a gyerekét. Ehhez kerestem egy zárt világot, ahol ennek a találkozásnak valami sorsszerűsége tud lenni – így lett a gyermekotthon a helyszín. Az első forgatókönyv változatban még az „árvaház” szó szerepelt. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ezekben az általam árvaházaknak képzelt otthonokban nem árva gyerekek élnek – én legalábbis az évek során eggyel sem találkoztam. Az állami gondozásban felnövő gyerekeknek vannak szüleik, akik valami miatt átmenetileg vagy végleg alkalmatlanok a szülői szerep betöltésére. A magyar filmtörténetben szép hagyománya van az intézetis filmeknek, és a nemzetközi filmek között is sok a nagy előd – elég csak a Négyszáz csapást említeni. Amiben a mi filmünk egy kicsit talán eltér a hagyománytól, az a környezet ábrázolása: a Szerdai gyerekben megjelenő otthon az erdő ölén van, földrajzi értelemben kifejezetten vonzó hely. A Börcsök Enikő által alakított igazgatónő – tehát az a karakter, aki a filmben az állami gondozást képviseli – pedig egy felelősségteljes, jó ember. Ezekkel a döntésekkel azt szerettem volna kiemelni, hogy a mi történetünkben nem a közeg, nem az ott tapasztalható rossz bánásmód okozza a problémákat, hanem az az iszonyatosan nagy űr, ami egy szülők nélkül felnőtt emberben szükségszerűen benne van. Ettől az ürességtől válnak nehézzé az emberi kapcsolatok, a kommunikáció.

magyarnarancs.hu: Hogyan választotta a főszereplőket?

HL: Hosszú folyamat volt, mert nagyon vegyes a szereposztás: színészek és amatőrök egyaránt vannak benne, és jó pár gyerekszereplőnk is van. Ráadásul az amatőrök nem egy rétegből érkeztek, hanem a legkülönfélébb helyekről: vannak köztük művészet-közeli emberek, de olyanok is, akiknek még csak hasonló élményük sem volt eddig. A hitelesség volt a fő szempont a válogatásnál: ki kicsoda mellett, illetve kinek ellenében tud igaz lenni. Ez éppúgy áll a színészekre is. Azok az aktorok, akik a Szerdai gyerekben játszanak, nemcsak fantasztikus művészek – Thuróczy Szabolcs, Lukáts Andor, Börcsök Enikő vagy Nagy Ervin elképesztő nyitottsággal állt ehhez a feladathoz. Azt, hogy amatőr szereplőkkel vannak összeosztva, nem béklyóként, hanem inspirációs forrásként fogták fel. Maja szerepére rengeteg lányt néztünk meg sok különböző közegből. Az amatőr Vecsei Kinga megtalálásához vicces módon éppen két színésznő segített hozzá: Kingáról Trokán Nóra készített egy fotót, ezt a képet látta Wéber Kata barátnőm, ő hívta fel rá a figyelmemet. A próbafelvételeknél azt éreztem: ebben a lányban van valami nagy erő, ami hajtani tudja majd a filmet.

magyarnarancs.hu: A filmhez hasonló közegben levetítik majd a Szerdai gyereket?

HL: Persze, ez nagyon fontos nekünk. Ahogyan az is, hogy azok az állami gondozott gyerekek és fiatalok, akik kisebb-nagyobb szerepekben, vagy akár csak statisztaként részt vettek a filmben, lássák a munkájuk eredményét. Az ő korosztályuk egyébként is nagyon lényeges nekünk. Kemény kamaszkori döntéshelyzetek jelennek meg a filmben – úgy képzeljük, hogy középiskolásokkal érdekes párbeszédet indíthat el ez a történet. Szeretnénk őket valamilyen módon elérni – ez szép, de bonyolult forgalmazási feladat.

magyarnarancs.hu: Hogyan befolyásolta a film elkészültét, hogy közben ön is anya lett?

HL: Amikor elkezdtem előkészíteni a filmet, még nem volt gyerekem, tehát nem az anyai ösztön hajtott a történet felé. A kislányom születése viszont teremtett egy egyszeri lehetőséget: a már csaknem kész filmet egy fél évre félretettük, hozzá sem nyúltunk, nem is nézegettük. Mikor nekivágtunk a munkának, világos volt, hogy ez a szünet valami lényeglátást eredményezett. Nagyon más szemmel tudtuk nézni, mi fontos, mi nem. A vágás második köre ekkor kezdődött, ráadásul sokkal koncentráltabb munkát végeztünk, mint korábban, mert az én kérésemre csak éjszakánként dolgoztunk, miközben a gyerek aludt. Nyilvánvaló, hogy érzelmileg is befolyásolt az ő születése, de azt, hogy ez a filmre milyen hatással volt, nem tudnám megmondani: még nagyon közel van mindez.

magyarnarancs.hu: A Karlovy Varyban kapott díjak után szebbnek látja a világot?

HL: Először a kritikusok Fedeora-díjáról szereztem tudomást. Borzasztó megtisztelőnek éreztem a dolgot: egészen addig nem is tudtam, hogy látták-e egyáltalán külföldi kritikusok a filmet, csak a közönség szeretetét lehetett érezni. Az pedig, hogy ezután a Szerdai gyereket még az East of the West mezőny legjobb filmjének is választották, tényleg felülmúlta minden várakozásunkat. Nagyon komoly bátorítás nemcsak nekem, hanem a többi olyan stábtagnak is, akiknek ez az első nagyjátékfilmje. Úgy érezzük, mintha azt mondták volna most Karlovy Varyban: nektek érdemes ezzel a dologgal foglalkozni. Mármint a filmkészítéssel.

Neked ajánljuk