Az Évforduló jelenetében például megtudjuk, hogy Baracknak és Feketének viszonya van – ez a szál később a Diszkrétben visszaköszön. Ugyanígy: Eper és Zöld az Évfordulóban még csak sejthető románca később, a Nosztalgiában teljesedik ki. Ezek az összefonódások érvényes kapcsolatot teremthetnének a különálló epizódok között, de a viszonyok alakulását mégsem tudjuk problémátlanul követni. Például: a Moebius összefüggésbe hozható ugyan A tárgyalással, amikor is Meggy válni próbál Vöröstől, de a két jelenet között elvész a drámai ív. A nemrég alakult Polaris Színház alkotói Székely Csaba szövegéből dolgoztak, ám annak mozaikszerű dramaturgiájával láthatóan nehezen birkóztak meg. (Az előadást a társulatot vezető Goddard Paula rendezte.)
A Semmi című, többször is felbukkanó részben – ez nyitja és zárja a két felvonást – Áfonya a „semmi” szót ismétli változatos hangsúllyal és mimikával, érdekes keretet adva a produkciónak: szokatlan, ám hatásos módja ez a figyelemfelkeltésnek, még úgy is, hogy ezek a betétek még széttöredezettebbé teszik a produkciót. Ráadásul maga a címadó epizód – a második felvonás közepén – aztán végképp megakasztja a jelenetfolyamot: egy teljes mesét felolvasni egy előadás keretein belül minden körülmények közt kockázatos vállalkozás, amely erős koncepciót és még erősebb színészi jelenlétet igényel. Itt azonban a mese dramaturgiai funkciója – hogy nyugvópont legyen a „káoszban” – még a történet csattanója ellenére sem érvényesül. Az előadás egyre vontatottabbá válik, amihez az is hozzájárul, hogy az egyes, többnyire rövid jelenetek előtt és után túl sokszor rendezik át a díszletet, így a kétórás játékidő kifejezetten hosszúnak hat, a katarzis élménye pedig – csúcspont híján – elmarad.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
