Film

Az erő krónikája

  • Szabó Ádám
  • 2012. április 8.

Film

A "talált szalagos" filmek többségétől eltérően Az erő krónikáját egyáltalán nem volt olcsó elkészíteni, de nem is kelt olyan látszatot, mintha bármi köze lenne a valósághoz.

Egy erősen problémás családi hátterű tini elkezdi rögzíteni az őt körülvevő világot, majd egy X-aktákba illő bonyodalom közepén két társával bekandikál egy üregbe, ahol valami földönkívüli tanyázik, aki egy baleset következtében mindhármukat szuperképességekkel ruházza fel. Az amatőr kamerás filmezési mód a továbbiakban ugyan egyáltalán nem indokolt, de a hasonszőrű filmek állandó rákfenéjét - hogy minden izgalmasabb helyzetben forogjon a kamera - mégis meglepően jól oldja meg a mozi. Ezzel együtt a kisebb-nagyobb filmdarabkákból csak igen csikorogva sikerül az elvárt hollywoodi dramaturgiai ívet kikalapálni; amit látunk, az sajnos akkor is sablonos, ha most épp nem 3D-ben tolják a képünkbe. Josh Tank filmje akkor muzsikál valamennyire is jól, amikor hagyja a karaktereit maguktól működni. Az első csínyek, az erőfitogtatások vagy például a légi felvételek szórakoztatóak és látványosak is, kár, hogy ezek után görcsösen igyekszik a forgatókönyv valamiféle tragédiát kikerekíteni az alapfelállásból. S a történteket dokumentáló srác figuráját is hiába öltözteti, fodrozza a rendező, nem lesz belőle raszkolnyikovi karakter sehogy sem. Az erő krónikájában ennek ellenére van annyi erő és ötlet, hogy végig szórakoztató maradjon, ám a beígért vérfrissítés elmarad; alapvetően még mindig csak arról van szó, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár - ezt viszont már rég tudjuk.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.