Film

Az erő krónikája

  • Szabó Ádám
  • 2012. április 8.

Film

A "talált szalagos" filmek többségétől eltérően Az erő krónikáját egyáltalán nem volt olcsó elkészíteni, de nem is kelt olyan látszatot, mintha bármi köze lenne a valósághoz.

Egy erősen problémás családi hátterű tini elkezdi rögzíteni az őt körülvevő világot, majd egy X-aktákba illő bonyodalom közepén két társával bekandikál egy üregbe, ahol valami földönkívüli tanyázik, aki egy baleset következtében mindhármukat szuperképességekkel ruházza fel. Az amatőr kamerás filmezési mód a továbbiakban ugyan egyáltalán nem indokolt, de a hasonszőrű filmek állandó rákfenéjét - hogy minden izgalmasabb helyzetben forogjon a kamera - mégis meglepően jól oldja meg a mozi. Ezzel együtt a kisebb-nagyobb filmdarabkákból csak igen csikorogva sikerül az elvárt hollywoodi dramaturgiai ívet kikalapálni; amit látunk, az sajnos akkor is sablonos, ha most épp nem 3D-ben tolják a képünkbe. Josh Tank filmje akkor muzsikál valamennyire is jól, amikor hagyja a karaktereit maguktól működni. Az első csínyek, az erőfitogtatások vagy például a légi felvételek szórakoztatóak és látványosak is, kár, hogy ezek után görcsösen igyekszik a forgatókönyv valamiféle tragédiát kikerekíteni az alapfelállásból. S a történteket dokumentáló srác figuráját is hiába öltözteti, fodrozza a rendező, nem lesz belőle raszkolnyikovi karakter sehogy sem. Az erő krónikájában ennek ellenére van annyi erő és ötlet, hogy végig szórakoztató maradjon, ám a beígért vérfrissítés elmarad; alapvetően még mindig csak arról van szó, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár - ezt viszont már rég tudjuk.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.