Mindez elmaradt, pedig a színészből nem is oly rég rendezővé avanzsált Paddy Considine végigzongorázza az erőszakos és önpusztító Joseph összes létező stációját a boldogság felé. A kanyargós út haldokló jó baráton, ártatlan áldozatokon, családon belüli erőszakon át vezet egészen addig, míg közelebbi kapcsolatba nem kerül egy helyi keresztény eladónővel, akinek élete csak a felszínen tiszta, mint a halotti lepel. Kettejük összecsiszolódásánál nemegyszer arányt és ütemet téveszt a film, kisrealista dráma után a semmiből feel-good indie-moziba csöppenünk, de legalább konszolidálódik az agresszivitás képekbe erőszakolása is. Sejthető és hamar ki is derül, hogy itt senki sem az, aminek látszik, a néha suta érzelmi mély- és csúcspontok pedig annak ellenére működésben tartják a filmet, hogy a karakterekben rejlő ellentmondásokat sem bensőségesebben boncolgatni, sem feloldani nem igyekszik a film - célja ugyanis mindössze annyi, hogy egy elfogadható mosodán - hit, barátság, szerelem? - keresztül megtisztíthassa őket. Lehet, hogy nemegyszer felszínesek a vagdalkozó, majd elmélkedő főszereplőkön nyugvó képek, de Mullan elkeseredett figuráját még ilyenkor sem unalmas nézni.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
