Magyar Narancs: Miért nem lehet vásárolni a műcsarnoki boltban I am overpopulation feliratú pólót, noha régebben a Knoll Galériában árulták?
El-Hassan Róza: Gondoltunk rá, és hamarosan megoldjuk.
MN: Te magad viselted valaha?
EHR: Igen, és általában pozitív reakciókat kaptam. Jugoszláviában több helyen is árusítottuk a háború idején. Milica Tomics, akivel közösen készítettük, sokat hordta, és ő mondta, hogy mindenütt jól fogadták. Bécsben egy tizenegy méter széles óriásplakátot csináltunk belőle: Jörg Haider látható rajta meg mi ketten, ahogy egy Porschéban ülünk, a plakáton a póló szlogenje.
MN: Hogyan született a túlnépesedés-projekt, hogyan kezdett R. a túlnépesedésről gondolkodni/álmodni?
EHR: Egyszer, Szíriában, a strandon mellettem ült egy nő fekete ruhában, miközben a férje tökéletes amerikai külsővel, fürdőnadrágban, kigyúrt testtel, vakítóan fehér fogsorral, piros baseballsapkában, napszemüvegben jött ki a vízből. Megdöbbentett a kettejük közötti kulturális különbség látványa. Azon gondolkodtam, mennyire tudok azonosulni ezzel a nővel, aki ott ül két méterre tőlem szinte mozdulatlanul, felhúzott térddel. Mennyire tudok azonosulni a túlnépesedés vádjával, amivel őt illetik - miközben az ott játszadozó gyerekek látványa miatt pozitív élmény is ért a termékenységgel kapcsolatban. Előtte is készítettem beburkolt tárgyakat, de azok absztrakt formák voltak.
MN: Az ülő szobor látszatra a muzulmán világ képét idézi fel, valójában azonban általánosan reflektál a rasszizmusra, amely mindig mindenhol túlnépesedéssel vádolta és vádolja a céltáblájául szolgáló népcsoportokat.
EHR: Inkább az anyaságról, a termékenységről és a hiányról szól a szobor, a fekete női alak ölében, a kisded helyén lévő lufi narancssárga színe pedig a termékenység buddhista szimbóluma. Ezt fejlesztettük tovább Milicával, és vittük a konkrét politikai értelmezés irányába a pólóval. Ismerem az iszlám és az itteni társadalmi normákat is. A két rendszer nem teljesen kompatibilis. Általában az okozza a súrlódást, ha valamelyik erőszakosan meg akarja változtatni a másikat, és akár az iszlám törvényeit, akár az európai típusú felvilágosodás nemi sztereotípiáit akarja a másikra ráerőszakolni. A fundamentalista országok nemi diszkriminációra alapuló rendszert valósítanak meg, de ez nem feltétlenül a tradícióból fakad, hanem inkább a huszadik századi modern diktatúrák jele, hogy rád húzzák a csadort. Minden diktatúra valamilyen módon újraértelmezi a történelmi tradíciót. Ahogy a fasizmus is egyfajta archaikus pszeudohagyományra épített, a mai fundamentalista rendszerek - így az iráni diktatúra is - önkényesen átértelmezik a hagyományt. A munkáimnál általában azok az előítéletek szoktak gondot okozni, amelyeket főként az elmúlt öt évben belevetítenek az iszlám kultúrába, az iszlám háttérbe. Mivel én itt élek, nekem inkább azzal van gondom, hogy mit gondolnak az emberek egy El-Hassanról. Vagy egy nőről. A szobrot először Helsinkiben, egy kávézóban állítottam ki, majd Németországban több helyen és a párizsi Jeu de Pomme-ban, aztán Bécsbe került, az elektromos művek képzőművészeti gyűjteményébe. Mindig nagyon féltettem, és kézipoggyászként vittem magammal. Egyszer a reptéren alig tudtam betuszkolni a fenekénél abba az átvilágító szerkezetbe, és amikor végre bent volt, megszólalt a határőrnő, hogy jé, egy ember! A gépen mellettem ült, a stewardess őt is bekötötte a biztonsági övbe. Nem lenne szabad ezt egy racionális rendszeren belül kijelentenem, de ez a szobor és számos más absztrakt szobrom annyira szuggesztív, hogy néha még én se tudom, milyen erők állnak mögötte, csak érzem, hogy ezek szelíd erők.
MN: Az R. egyik verzióját - a nyers faszerkezetet csador és lufi nélkül - a Moszkva térre tetted ki, aztán eltűnt; mit tudsz, mi lett vele?
EHR: Kíváncsi voltam, mi történik egy ilyen védtelen alakkal, ha kiteszem a köztér agressziójának. Egy hónapig ült ott. A hajléktalanok a védelmükbe vették, időnként felöltöztették, koldulásra használták, rózsafüzért akasztottak a nyakába, poharat tettek elé. Éjszakánként azonban meg-megrongálták, egyszer be is vittek egy rongálót a rendőrségre a szobor levágott lábával együtt. Egy hónapra terveztük a projektet, végül az utolsó napok egyikén ellopták. Valakitől azt hallottam, hogy az éjszakai 7-es buszon látták három bőrdzsekis fiú kíséretében utazni. Ha valaki tud róla valamit, örülnék, ha jelentkezne.
MN: A kiállításon látható a megfeszített tárgyak sorozatának két darabja, a Nyújtott szék és a Nyújtott pohár, amelyek ellenállnak az őket szétfeszítő erőknek. Mi foglalkoztatott, amikor ezeket készítetted?
EHR: 1995 körül a tárgyi paradoxonok érdekeltek. Például a virtuális világ végtelen képlékenysége, a nyújtás és a zsugorítás, ami a számítógépen olyan egyszerű - ezt vetíttem rá valós tárgyakra. A keresztény kultúrkörben meghatározó jelentősége van a megfeszítésnek. A Nyújtott szék ezenkívül a magyar származású amerikai Joseph Kosuth munkájára is reflektál, aki korábban kiállította a tonettszéket és annak leírását.
MN: És a Világító gyümölcsök készítésekor?
EHR: Ez egy kicsit optimistább munka, az érzékiségről szól, a csendéletről, a fényről, a termékenységről. Egy kora reneszánsz festmény ihlette, amit a londoni Tate Galleryben láttam: a művész a realista módon megfestett égbolton egy ikonszerű aranykeretet helyezett el, ez öleli körbe a transzcendens, mennyei világba átvezető lyukat, és ezen hatol át a Máriát megtermékenyítő isteni fénysugár. Én valódi gyümölcsökbe helyeztem el a fényt, kicsit nonfiguratívvá, absztrakttá téve a keresztény spiritualitást. Legújabb munkám egy kőtörmelékből összeragasztott kőszív: egy teljes egészében közérthető szeretetszimbólumot próbáltam találni, amely minden vallásban és hagyományban közös.
MN: A kiállítás utolsó termét félelmetesen aktuálissá teszi a mostani háború.
EHR: 2001. szeptember 12-én Jasszer Arafat ötszáz emberrel együtt vért adott Gázában, és elküldték a New York-i sebesülteknek. Ezzel reagáltak George Bush beszédére, aki gyakorlatilag kollektív bűnösséggel vádolta meg az arab és iszlám lakosságot, Uszáma bin Ládin képe alatt. Ettől én borzasztó pánikba estem. Arafat nyomán, akit politikushoz "méltatlan" helyzetben le is fényképeztek véradás közben, három éven át, három helyszínen, Belgrádban, Budapesten és Zürichben megcsináltam a Véradás-performanszt, és gyűjtöttem a rá érkező reakciókat. Belgrádban éppen akkor csináltuk meg, amikor Milosevic távozott a hatalomból, ott teljes egészében engedélyezték. Budapesten gyakorlatilag megcenzúrázták: ez lett volna az Utas és holdvilág című kiállítás zárórendezvénye a Ludwig Múzeumban. Máig nem tudom, hogy pontosan mi történt, de technikai okokra hivatkozva egy nappal előbb bezárt a kiállítás, így a Karolina úti Vérellátó Központban valósítottam meg. Zürichben nem tiltották be, de Arafat képét nem teríthettem ki a performansz alatt, ezért csak öszszetekerve volt a kezemben. Sok rajzot is készítettem ehhez kapcsolódva, de valahogy nem fértek most bele ebbe a kiállításba. Egyfajta pszichoanalitikus naplót vezettem, mert nagyon megviselt, hogy enynyire félreértik ezt a munkát. A meghasonlottságról szólnak a rajzok, a világ problémáihoz való viszonyomról. Sík Toma plakátjai, amelyeket a Véradással szemközt állítottam ki, feleslegessé tették a rajzaimat. ' egy izraeli-magyar pacifista propagandaművész, két éve halt meg. Toma és én hasonló motívumokkal dolgozunk, de ő sokkal tisztábban és egyértelműbben beszél a humanizmusról, az emberi jogokról és a természet védelméről, mint én. A Toma tábláival azt tervezem, hogy szeptember 29-én, egy emlékfelvonulás keretében kivisszük őket az utcára. Még nincs pontos útvonal, de meg lesz hirdetve az indymedia weboldalán. Erőteljesen fel kellene szólalni a népirtás ellen, ami Libanonban folyik, tüntetni azon államok követségei előtt, amelyek ezt elindították és támogatják.
MN: A Hezbollahnak nincs követsége Budapesten.
EHR: Én Izraelre vagy az amerikai követségre gondoltam. Borzalmas leveleket és képeket kapok Dél-Libanonból.
MN: De bele kell gondolni a másik oldal borzalmaiba is, hogy egy terrorszervezet egyszer csak rakétákkal lőni kezdi a várost, ahol élsz, vagy egy öngyilkos merénylő fölrobbantja a kávézót, ahol ülsz.
EHR: Sajnos sose jártam Izraelben és Palesztinában, csak azt tudom, hogy amikor Észak-Libanonban jártam, láttam egy hatalmas krátert, ami a központi elektromos művek helye volt. Az európai biztonságból el sem lehet képzelni azt a kiszolgáltatottságot, amiben ott élnek az emberek, hogy bármikor jöhet egy berepülés, és mindent és mindenkit szétbombázhatnak a csúcstechnológiával.
El-Hassan Róza kiállítása október 1-jéig tekinthető meg a Műcsarnokban
Projektekkel álmodni?
A Műcsarnok apszisára felfutó középső teremsor második és harmadik termében látható korábbi művek konceptuális szobrászati alkotások, amelyek azonban túllépnek a csupán fogalmilag dekódolható "jelentések" tartományán. Az amorf, szilikonból készült "pöffetegre" erősített kilincs (Ajtós tárgy, 1992), az 1992-94 között készült "burkolt tárgyak" - ezek a merev vázra erősített, az alapszerkezetet elrejtő, puhán vagy keményebben beburkoló, falra függesztett, de háromdimenziós felületek -, a fekete bazaltsziklába szurkált színes gombostűk (1993) sajátos feszültséget indukálnak. Tárgyként hűvösek és professzionálisan felépítettek, mégis hordoznak valami különös, érzéki többletet, olyan érzékenységet, amely nem az alkotói szubjektum kivetüléséből, a személyes élmény lenyomatából eredeztethető, hanem abból a ritka egyensúlypontból, amikor finom rezonancia lép fel a konkrét tárgy látványa és fogalmi-érzéki megtapasztalása között.
Lehetséges, hogy El-Hassan belső művészi "fejlődése" okozta, hogy túllépett az objektművek enigmatikus világán - az átmenet immanens voltára utal például az Anasztázia (1998) című installáció és keletkezésének története -, mégis nehéz elhessegetni a gyanút, hogy a művész - kritikusai által is nagyra értékelt - különállása egyszerűen feloldódott abban a megfelelési kényszerben, amit a nemzetközi művészeti piac trendinek tekintett elvárásai okoznak. Erre utal, hogy a projektművekben történő gondolkodás megelőzte azt a traumát, amit 2001. szeptember 11. okozott (például: Image Engine, Extra-Territoria, 1999). Az évek óta futó megaprojekt - R. a túlnépesedésről gondolkodik/álmodik (R. thinking/ dreaming about overpopulation) - véradási akcióival, narancssárga pólóival - illetve a kiállításon Sik Toma tüntetőtábláival vagy a Holokauszt kiállításon megejtett kéz-a-kézben békeakció dokumentációjával - megfejelve nem elsősorban a politikai állásfoglalás miatt zavaró. Az még csak hagyján, hogy csak magyarázó, értelmező szöveg ismeretében olvasható a mű, de az mindenképpen elgondolkoztató, hogy technikai kivitelezésük erősen kifogásolható. Nincs jobban megoldva a kiállítás rendezése sem: az apszisba (a figyelem kitüntetett terébe) "helyezett" káosz (óriási, funkciótlan keretek, indokolatlanul szétszórt, a földre vagy a láb magasságába installált rajzok) arra utal, hogy a művészt egyáltalán nem izgatja, hogy átmegy-e aktivista "mondanivalója".
Elveszett az érzéki-technikai tökély, elillant a nemes cél - sebaj, pár évig még biztos lehet projektekkel álmodni.
- decker -
