Magyar Narancs: Miközben a lemezt hallgattam, megint arra kellett gondolnom, hogy a Trottel zenéje kimondottan kelet-európai, sőt orosz hangulatot áraszt.
Rupaszov Tamás: Végül is ebből a régióból származunk, az Endre horvát, én itt vagyok belorusznak, a dobosunk neve orosz. Nyilván jelentős hatással van ránk az adott élettér is, de zeneileg ez nem működik bennünk tudatosan.
MN: Másrészt az volt a benyomásom, hogy a Trottel-lemezekre jellemző politikai töltés most inkább személyesebb irányokba tolódott.
RT: Ezek a dolgok periodikusan váltakoznak bennem, aztán amikor leülök megírni őket, akkor felerősödnek. És nem mindegy, hogy huszonegy vagy harmincegy éves az ember, ugyanazok a hatások egészen másként csapódnak le. Az új album egy igen hosszú folyamatnak a leképezése. A zenekar először teljesen leépült, csak két gitár meg egy basszus maradt, aztán gyarapodni kezdtünk, előbb egy másik basszusgitárossal, aztán egy dobossal és végül egy trombitás-énekesnővel. Két év alatt vezetett ez a folyamat a lemezhez.
MN: Az Ellopott kertnek (a Trottel előző albuma - a szerk.) sztorija volt. Most mi a helyzet?
RT: Ennek nincs kerettörténete, most minden egészen másképp jött létre. De ez így van az összes Trottel-lemezzel. Amint megvagyunk egy albummal, új élet kezdődik. Az ember leszűri a tapasztalatokat, és megy tovább; ez éppúgy igaz a magatartására, mint a zenei fejlődésére.
MN: Az instrumentális korszakotok után mi tette újra szükségessé a szövegeket?
RT: Nagyon szerettem instrumentálisan játszani, és hittem abban, hogy csak zenével is meg lehet fogalmazni a dolgokat, aztán elkezdett valahogy énekesedni az anyag, hogy mennyire szándékosan, nem tudom.
Horváth Endre: Én mindig énekes beállítottságú voltam, de ez nem csak rajtam múlott, az énekesnők egy csomó dallamot és szöveget hoztak. A Tamásnál nyilván az az írói véna is hozzátartozik a képhez, amely már az elejétől kezdve érzékelhető.
RT: Igen, de azt nem akarom, hogy a közönség arra motíváljon, hogy oda is szöveget építsek, ahová egyébként nem kívánnék. Most egészségesnek tűnik számomra az énekes és instrumentális részek aránya.
MN: A zenék létrejöttében van valami állandó szisztéma?
RT: Nincs. Mindig az adott helyzetnek megfelelően döntünk. Amikor a másik basszusgitáros jött, nem az volt a célunk, hogy még egy basszusgitárosunk legyen, hanem hogy azt az embert beépítsük a zenekarba. Az csak külön érdekesség volt, hogy ő is basszusgitáron játszik. És ez így ment addig, amíg fel nem bukkant (a trombitás) Edit.
HE: Amikor hatan lettünk, az is felmerült, hogy adott esetben két részre szakadhasson a zenekar. Ha az egyik része, teszem azt, Lengyelországban játszik akusztikusan, a másik is fel tudjon lépni a világ bármely pontján. De ehhez több idő kellene, és meg kéne tanulni még néhány hangszeren.
RT: Mivel folyamatos mozgás van, lassan elveszti a jelentőségét, hogy ki jön és megy, bárki újra bekapcsolódhat, ha akarja, itt már nem egy hangszer kiesése a lényeg, hanem az emberi kapcsolatok alakulása.
- mihál -
