Liu egyébként éppen új lakásba költözik a családjával. A felvett bankkölcsön miatt ugyan rettenetesen eladósodik, de úgy érzi, révbe ért: a lakásavatón feleségével erről, valamint szerelmük "újrakivirágzásáról" beszélnek a barátok-rokonok tapsa közepette.
Fu második házasságában él. Első felesége baleset áldozata lett; képtelen elfeledni, változatlanul őt szereti. Mostani párjával ritkán beszélgetnek - vallja meg a kamerának különösebb érzelem nélkül. Fu amúgy a pályudvari közösség kommunista párttitkára. Így rámarad, hogy közölje munkatársaival: a gazdasági racionalizálás elérte őket is, ami elbocsátással és munkabér-csökkenéssel jár. "A reform mindig nehéz. De a felhők után napsütés következik" - érvel, s közben iszonyúan szenved.
A zárójelenetekben Liuék belátják: a hiteltörlesztést nem bírják, visszaköltöznek a régi lakásba. Fu egy rét közepén térdel és virágot szed: "Ez volt a kedvence" - mondja. Zokog, folynak a könnyei, orra hegyén takonycsepp hízik.
Szenvtelen dokumentarizmus - így összegezhetnénk Yue alkotását. Nincsen benne hatásvadászat (leszámítva a címadást), nincsenek meglepő fordulatok. Az ábrázolás módja sem új: fogjunk egy kamerát, kövessük a kiválasztottakat, kukkantsunk bele egyedi történetükbe, és ha szerencsénk van, akkor úgy tűnik majd, hogy voltaképpen mindannyiunkról beszélünk. Nos, a film egy órát mindenképpen megér annak eldöntésére, hogy szerencséjük volt-e.
