Boldog élet

  • Holtzer Péter
  • 2006. november 2.

Film

Fu és Liu a csengcsoui vasútállomáson, Kína egyik legforgalmasabb pályaudvarán teljesít szolgálatot.
A peronokon állandóan százak várnak az eleve zsúfoltan befutó járatokra. Fu és Liu a tömeget irányítja, felhívják a figyelmet arra, hogy a szerelvényre az ablakokon keresztül is be lehet jutni - kollégáikkal együtt maguk is aktívan kiveszik a részüket az emberek vagonokba tuszkolásából. A hangzavar, a tülekedés háborús állapotokat idéz; holott nincs másról szó, mint egy, az ottani vasutasok számára mindennapos rutinműveletről.

Liu egyébként éppen új lakásba költözik a családjával. A felvett bankkölcsön miatt ugyan rettenetesen eladósodik, de úgy érzi, révbe ért: a lakásavatón feleségével erről, valamint szerelmük "újrakivirágzásáról" beszélnek a barátok-rokonok tapsa közepette.

Fu második házasságában él. Első felesége baleset áldozata lett; képtelen elfeledni, változatlanul őt szereti. Mostani párjával ritkán beszélgetnek - vallja meg a kamerának különösebb érzelem nélkül. Fu amúgy a pályudvari közösség kommunista párttitkára. Így rámarad, hogy közölje munkatársaival: a gazdasági racionalizálás elérte őket is, ami elbocsátással és munkabér-csökkenéssel jár. "A reform mindig nehéz. De a felhők után napsütés következik" - érvel, s közben iszonyúan szenved.

A zárójelenetekben Liuék belátják: a hiteltörlesztést nem bírják, visszaköltöznek a régi lakásba. Fu egy rét közepén térdel és virágot szed: "Ez volt a kedvence" - mondja. Zokog, folynak a könnyei, orra hegyén takonycsepp hízik.

Szenvtelen dokumentarizmus - így összegezhetnénk Yue alkotását. Nincsen benne hatásvadászat (leszámítva a címadást), nincsenek meglepő fordulatok. Az ábrázolás módja sem új: fogjunk egy kamerát, kövessük a kiválasztottakat, kukkantsunk bele egyedi történetükbe, és ha szerencsénk van, akkor úgy tűnik majd, hogy voltaképpen mindannyiunkról beszélünk. Nos, a film egy órát mindenképpen megér annak eldöntésére, hogy szerencséjük volt-e.

Neked ajánljuk