Boldog élet

  • Holtzer Péter
  • 2006. november 2.

Film

Fu és Liu a csengcsoui vasútállomáson, Kína egyik legforgalmasabb pályaudvarán teljesít szolgálatot.
A peronokon állandóan százak várnak az eleve zsúfoltan befutó járatokra. Fu és Liu a tömeget irányítja, felhívják a figyelmet arra, hogy a szerelvényre az ablakokon keresztül is be lehet jutni - kollégáikkal együtt maguk is aktívan kiveszik a részüket az emberek vagonokba tuszkolásából. A hangzavar, a tülekedés háborús állapotokat idéz; holott nincs másról szó, mint egy, az ottani vasutasok számára mindennapos rutinműveletről.

Liu egyébként éppen új lakásba költözik a családjával. A felvett bankkölcsön miatt ugyan rettenetesen eladósodik, de úgy érzi, révbe ért: a lakásavatón feleségével erről, valamint szerelmük "újrakivirágzásáról" beszélnek a barátok-rokonok tapsa közepette.

Fu második házasságában él. Első felesége baleset áldozata lett; képtelen elfeledni, változatlanul őt szereti. Mostani párjával ritkán beszélgetnek - vallja meg a kamerának különösebb érzelem nélkül. Fu amúgy a pályudvari közösség kommunista párttitkára. Így rámarad, hogy közölje munkatársaival: a gazdasági racionalizálás elérte őket is, ami elbocsátással és munkabér-csökkenéssel jár. "A reform mindig nehéz. De a felhők után napsütés következik" - érvel, s közben iszonyúan szenved.

A zárójelenetekben Liuék belátják: a hiteltörlesztést nem bírják, visszaköltöznek a régi lakásba. Fu egy rét közepén térdel és virágot szed: "Ez volt a kedvence" - mondja. Zokog, folynak a könnyei, orra hegyén takonycsepp hízik.

Szenvtelen dokumentarizmus - így összegezhetnénk Yue alkotását. Nincsen benne hatásvadászat (leszámítva a címadást), nincsenek meglepő fordulatok. Az ábrázolás módja sem új: fogjunk egy kamerát, kövessük a kiválasztottakat, kukkantsunk bele egyedi történetükbe, és ha szerencsénk van, akkor úgy tűnik majd, hogy voltaképpen mindannyiunkról beszélünk. Nos, a film egy órát mindenképpen megér annak eldöntésére, hogy szerencséjük volt-e.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.