Boldog élet

  • Holtzer Péter
  • 2006. november 2.

Film

Fu és Liu a csengcsoui vasútállomáson, Kína egyik legforgalmasabb pályaudvarán teljesít szolgálatot.
A peronokon állandóan százak várnak az eleve zsúfoltan befutó járatokra. Fu és Liu a tömeget irányítja, felhívják a figyelmet arra, hogy a szerelvényre az ablakokon keresztül is be lehet jutni - kollégáikkal együtt maguk is aktívan kiveszik a részüket az emberek vagonokba tuszkolásából. A hangzavar, a tülekedés háborús állapotokat idéz; holott nincs másról szó, mint egy, az ottani vasutasok számára mindennapos rutinműveletről.

Liu egyébként éppen új lakásba költözik a családjával. A felvett bankkölcsön miatt ugyan rettenetesen eladósodik, de úgy érzi, révbe ért: a lakásavatón feleségével erről, valamint szerelmük "újrakivirágzásáról" beszélnek a barátok-rokonok tapsa közepette.

Fu második házasságában él. Első felesége baleset áldozata lett; képtelen elfeledni, változatlanul őt szereti. Mostani párjával ritkán beszélgetnek - vallja meg a kamerának különösebb érzelem nélkül. Fu amúgy a pályudvari közösség kommunista párttitkára. Így rámarad, hogy közölje munkatársaival: a gazdasági racionalizálás elérte őket is, ami elbocsátással és munkabér-csökkenéssel jár. "A reform mindig nehéz. De a felhők után napsütés következik" - érvel, s közben iszonyúan szenved.

A zárójelenetekben Liuék belátják: a hiteltörlesztést nem bírják, visszaköltöznek a régi lakásba. Fu egy rét közepén térdel és virágot szed: "Ez volt a kedvence" - mondja. Zokog, folynak a könnyei, orra hegyén takonycsepp hízik.

Szenvtelen dokumentarizmus - így összegezhetnénk Yue alkotását. Nincsen benne hatásvadászat (leszámítva a címadást), nincsenek meglepő fordulatok. Az ábrázolás módja sem új: fogjunk egy kamerát, kövessük a kiválasztottakat, kukkantsunk bele egyedi történetükbe, és ha szerencsénk van, akkor úgy tűnik majd, hogy voltaképpen mindannyiunkról beszélünk. Nos, a film egy órát mindenképpen megér annak eldöntésére, hogy szerencséjük volt-e.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.