Mindenesetre nehéz volt rajtuk kívül más szereplőt is kiszúrni a drámában – pedig Joanna Kulig, a Hidegháború legnagyobb felfedezettje már ott is feltűnt. Egy aprócska mellékszerepében ugyanazt tette, amit valamennyi Pawlikowski-filmben: énekelt. Akkor egy lepukkant művelődési ház éjszakai vendégeit szórakoztatta, a Titkok Párizsban című thrillerben pedig Ethan Hawke-ot csábította el hangjával – most pedig Lengyelország és egy szerelem több évtizedes történetét dalolja el, hasonlóan melankolikus hangon.
Zenészek járják a háború utáni lengyel falvakat népdalok és eredeti figurák után kutatva. Wiktornak azonnal megtetszik a tűzrőlpattant, hibátlan hangú Zula, aki nemcsak tehetségesebb, de karakánabb is bármelyik vidéki lánynál. A tapasztalt művész és a csiszolatlan gyémánt: egy óceánnal arrébb hasonló felemelkedés- és bukástörténetet rázott gatyába Bradley Cooper is Lady Gaga főszereplésével. Ez azonban Kelet-Európa, ahol a tehetség és a dráma is sokkal kacskaringósabb utat jár be – még akkor is, ha nagyjából ugyanoda jut el.
Hosszabb-rövidebb ugrásokkal követhetjük nyomon, hogyan alakul a szerelmesek sorsa: folklórcsoportjuk akkora sikert arat, hogy az a kommunista vezetés figyelmét is felkelti, néhány évvel később pedig valódi népzene helyett már csak Sztálint dicsőítő daloktól hangosak a művházak. A színvonalcsökkenés ellenére jó darabig kitartanak még a produkció mellett; egy idő után nem is tudjuk eldönteni, hogy helyüket és egzisztenciájukat féltik-e, vagy csak szeretnének mindenáron együtt maradni. A szocializmus értékrombolásába idővel szerelmük is beleroppan – ám a sors újra és újra összehozza őket.
Paweł Pawlikowski hosszú ideje kereste a formát, hogyan mesélje el saját szülei megpróbáltatásokkal teli szerelmét. Végül, mint mondta, azért döntött a népzene mellett, mert az nemcsak a családja, de az egész lengyel nép történetét is szimbolizálja. A Hidegháború hőseiben találkozásukkor a zenén kívül semmi közös nincs, az viszont épp elég ahhoz, hogy egymásba szeressenek. Ahogy telnek az évek, a hatalom kimossa alóluk ezt a közös szenvedélyt, pont úgy, ahogy a birodalmi akaratnak megfelelően a lengyel népet is igyekszik megszabadítani identitásától. A hősöknek így nem marad egyéb, mint az egymás iránt érzett szerelmük. Wiktor disszidál, de talán már túl későn – nincs mit külföldre vinnie, benne és bőröndjében is alig maradt valami; végül bárzenésznek áll. Zula marad, és a folklórt már nyomokban sem tartalmazó népzenei csoport sztárjává válik – élete azonban ugyanolyan üres, mint párjáé. A rendszer fölöttük hol puhul, hol keményedik, az egymás nélkül töltött éveket azonban már soha nem kaphatják vissza. Ha külföldön néha összefutnak, ismét összeborulnak, az évek azonban csak telnek és telnek, ők pedig egyre inkább érzik, hogy a másik nélkül semmit sem érnek.
A Hidegháború sztorija talán a legrosszabb álromantikus film- és könyvemlékeinket hívja elő, a rendező azonban tesz róla, hogy ez legyen a legszikárabb melodráma, amit valaha láttunk. Míg az Idában a történéseket követő, hosszúra nyújtott pillanatokban játszódott le a valódi dráma, addig itt a szekvenciák közötti, pár pillanatnyi sötétségben, képen kívül zajlik minden, ami lényeges. A filmben ugyanis a hősök valamennyi jelenetben együtt vannak, vagy épp hosszú idő után találkoznak. Pont a másik iránti vágyódást, a hiány fájdalmát nem látjuk tehát, ami az egész mozi érzelmi motivációját adja. Ez segíti át Wiktort a munkatáboron, így bírja ki Zula, hogy a pártfunkcionárius nemcsak hangját és tehetségét, de testét is magáévá teszi. Pawlikowski nagy – immár ezt is tudjuk: Oscar-jelölést érő – érdeme, hogy a legromantikusabb jeleneteket is végig két lábbal a földön tartja: nincsenek érzelmi kirohanások, és a hatalmas csókok sem járnak filmbe illően nagy megkönnyebbüléssel. A szereplőkhöz hasonlóan mi is tudjuk: egy-egy éjszakát elcsenhetnek, de saját sorsuk elől nem menekülhetnek. Művészként egy elnyomó rendszerben két választásuk van: beállnak a sorba vagy eltiporják őket. Egyedül a szerelmükkel lázadhatnak – a hollywoodi filmektől azt szokhattuk meg, hogy ez az, ami igazán számít. Pawlikowski ezt is megkérdőjelezi: mit ér szerelmem, ha csak ennyim van?
Forgalmazza a Mozinet
