„Jugoszlávia maga volt a földi paradicsom” - Rade Šerbedžija színész

Film

Az Eső előtt óta Hollywood is sűrűn foglalkoztatja, most azonban egy izlandi filmben láthatjuk: a Madárkák a héten kerül a mozikba. A horvátországi szerb színésszel bourbonokról és Kubrickról, Christopher Nolanról és a nem múló jugónosztalgiáról beszélgettünk telefonon.

Magyar Narancs: Izland bejött?

Rade Šerbedžija: Figyeljen ide! Még sosem jártam a világnak ezen a távoli részén. Holdbéli táj, nekem elhiheti. Kicsit ijesztő, de szemet gyönyörködtető is. A világ végén, egy pici izlandi faluban forgattunk. Mire megérkeztem, egyetlen boltot sem találtam nyitva – ez azért nem volt olyan jó. Még szerencse, hogy a bőröndömben velem utazott egy üveg whiskey. Vele vészeltem át az éjszakát. A semmi közepén, egy kis faluban, az éjszaka közepén jól jön a társaság.

MN: Milyen whiskey-t iszik?

RŠ: A bourbonra esküszöm. Nekem senki se jöjjön Jack Daniel’sszel. A Knob Creek vagy a Woodford viszont mindig jöhet!

MN: Szerepelt Kubrick utolsó filmjében, a Tágra zárt szemekben. A maga 400 napjával ez minden idők leghosszabb forgatása. A bourbon itt is segített a túlélésben?

false

RŠ: Hát, igen, valahogy túl kellett élni. Kubricknál valóban erről volt szó: a túlélésről. Csodás, csodás filmrendező, de nagyon veszélyes alak. Csodálattal vegyes rettegéssel nézett fel rá mindenki a stábban. Rajtam kívül. Én nem rettegtem. Én nagyon bírtam ezt a szent szörnyeteget.

MN: Miben nyilvánult meg a szörnyetegsége? Mondana valami konkrétumot?

RŠ: Maga akarta. Elmesélek egy kis történetet. Már leforgattuk a filmet, de hátra volt még az utószinkron. Néhány mondatot kellett felmondanom. A Pinewood stúdióban találkoztunk, kezet ráztunk, ahogy illik. Nem volt egy csevegő típus, nehezére esett, de azért vette a fáradságot egy kis small talkra. Hogy vagy? Mit forgatsz? Blablabla. Ilyesmi. A kötelező udvariassági körök. Már nagyon mentünk volna a dolgunkra mindketten, amikor a technikusok a kezüket tördelve bejelentették, hogy valami gebasz van, fél órára van szükségük, hogy kijavítsák. Fél óra egy másik emberrel? Kubrick számára ez maga volt a pokol. Balga módon azt gondoltam, itt az idő, hogy végre megosszam vele azt a remek ötletemet, ami már a forgatás során felötlött bennem, de akkor nem mertem előhozakodni vele. Kigondoltam egy jelenetet, egy jó kis bizarr szituációt Tom Cruise, Nicole Kidman és az én figu­rám között, de féltem, hogy Kubrick azt gondolja, hogy csak azért rágja a fülemet ez a senkiházi színész, mert több játékidőt akar magának. Szóval, befogtam a számat, de most kibukott belőlem. Jeges csend fogadott. Kubrick csak bámult maga elé, egy szót se szólt. Percek teltek el így. Egyszer csak felém fordult, a szemembe nézett, és rám rivallt: te szerencsétlen idióta! És ezzel elviharzott. Mit is mondhattam volna magamnak: hát, igen, mekkora egy idióta vagyok! Egy utolsó, megveszekedett hülye! Miért nem bírtam befogni a számat! Miért, miért! Negyed óra elteltével Kubrick visszatért; majd kipukkadt a méregtől. Mint aki bármire képes.  Mélyen a szemembe nézett, és kérdőre vont: miért nem mondtad el ezt nekem időben, te? Kibaszottul briliáns ötlet! Többé nem is beszélt velem. Tíz nappal később meghalt. Emlékszem, a forgatás során egyszer odajött hozzám és elárulta, mit tervez. Egy filmet Raszputyinról. Azon gondolkodom, hogy te játszhatnád – mondta.

MN: Feltűnik egy pillanatra a Batman: Kezdődikben mint hajléktalan, akire Bruce Wayne ráhagyományozza a kabátját. Ennyi az egész jelenése. Hogy került a filmbe?

false

RŠ: Christopher Nolan saját kezűleg írt nekem egy levelet; „Kedves Rade, nagy rajongója vagyok a munkásságodnak, nagy megtiszteltetés lenne a számomra, ha elvállalnád ezt az aprócska szerepet a filmemben” – így kezdte. És megígérte, hogy számol velem a jövőben is, tartogat számomra egy szép kiadós szerepet valamelyik jövőbeli filmjében. Több se kellett, mentem. És képzelje, évekkel később újra hívott, állta a szavát. Nem rajta múlott, hogy végül nem jött össze.  A producerek erősködtek, hogy egy indiai színész kapja a szerepet.

MN: Jugoszlávia a nyolcvanas években igazi képregény-paradicsomnak számított, a magyar turisták is itt vásároltak Batmant, Hulkot és Pókembert. Felkészült volt a képregényhősökből?

RŠ: Gyerekkoromban egészen másfajta kalandtörténeteket olvastam. Ivanhoe-t képregényben. Angliából hozta valaki, igazi ritkaságnak számított.

MN: Érez nosztalgiát a hajdani Jugoszlávia iránt?

RŠ: Persze, hogy érzek. Erős bennem a jugónosztalgia. Ez volt az én országom. Mi voltunk a leggazdagabbak a keleti blokkban. Maga biztos még túl fiatal ahhoz, hogy ilyesmikre emlékezzen, de azért talán vannak emlékei, milyen volt az élet Magyarországon a régi időkben. Lehet, hogy az élet nehéz volt önöknél, de Jugoszlávia maga volt a földi paradicsom a hatvanas-hetvenes években. Az emberarcú szocializmus a világ legszebb országában! Hát, persze hogy hiányzik.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.