Magyar Narancs: Izland bejött?
Rade Šerbedžija: Figyeljen ide! Még sosem jártam a világnak ezen a távoli részén. Holdbéli táj, nekem elhiheti. Kicsit ijesztő, de szemet gyönyörködtető is. A világ végén, egy pici izlandi faluban forgattunk. Mire megérkeztem, egyetlen boltot sem találtam nyitva – ez azért nem volt olyan jó. Még szerencse, hogy a bőröndömben velem utazott egy üveg whiskey. Vele vészeltem át az éjszakát. A semmi közepén, egy kis faluban, az éjszaka közepén jól jön a társaság.
MN: Milyen whiskey-t iszik?
RŠ: A bourbonra esküszöm. Nekem senki se jöjjön Jack Daniel’sszel. A Knob Creek vagy a Woodford viszont mindig jöhet!
MN: Szerepelt Kubrick utolsó filmjében, a Tágra zárt szemekben. A maga 400 napjával ez minden idők leghosszabb forgatása. A bourbon itt is segített a túlélésben?
| ||
RŠ: Hát, igen, valahogy túl kellett élni. Kubricknál valóban erről volt szó: a túlélésről. Csodás, csodás filmrendező, de nagyon veszélyes alak. Csodálattal vegyes rettegéssel nézett fel rá mindenki a stábban. Rajtam kívül. Én nem rettegtem. Én nagyon bírtam ezt a szent szörnyeteget.
MN: Miben nyilvánult meg a szörnyetegsége? Mondana valami konkrétumot?
RŠ: Maga akarta. Elmesélek egy kis történetet. Már leforgattuk a filmet, de hátra volt még az utószinkron. Néhány mondatot kellett felmondanom. A Pinewood stúdióban találkoztunk, kezet ráztunk, ahogy illik. Nem volt egy csevegő típus, nehezére esett, de azért vette a fáradságot egy kis small talkra. Hogy vagy? Mit forgatsz? Blablabla. Ilyesmi. A kötelező udvariassági körök. Már nagyon mentünk volna a dolgunkra mindketten, amikor a technikusok a kezüket tördelve bejelentették, hogy valami gebasz van, fél órára van szükségük, hogy kijavítsák. Fél óra egy másik emberrel? Kubrick számára ez maga volt a pokol. Balga módon azt gondoltam, itt az idő, hogy végre megosszam vele azt a remek ötletemet, ami már a forgatás során felötlött bennem, de akkor nem mertem előhozakodni vele. Kigondoltam egy jelenetet, egy jó kis bizarr szituációt Tom Cruise, Nicole Kidman és az én figurám között, de féltem, hogy Kubrick azt gondolja, hogy csak azért rágja a fülemet ez a senkiházi színész, mert több játékidőt akar magának. Szóval, befogtam a számat, de most kibukott belőlem. Jeges csend fogadott. Kubrick csak bámult maga elé, egy szót se szólt. Percek teltek el így. Egyszer csak felém fordult, a szemembe nézett, és rám rivallt: te szerencsétlen idióta! És ezzel elviharzott. Mit is mondhattam volna magamnak: hát, igen, mekkora egy idióta vagyok! Egy utolsó, megveszekedett hülye! Miért nem bírtam befogni a számat! Miért, miért! Negyed óra elteltével Kubrick visszatért; majd kipukkadt a méregtől. Mint aki bármire képes. Mélyen a szemembe nézett, és kérdőre vont: miért nem mondtad el ezt nekem időben, te? Kibaszottul briliáns ötlet! Többé nem is beszélt velem. Tíz nappal később meghalt. Emlékszem, a forgatás során egyszer odajött hozzám és elárulta, mit tervez. Egy filmet Raszputyinról. Azon gondolkodom, hogy te játszhatnád – mondta.
MN: Feltűnik egy pillanatra a Batman: Kezdődikben mint hajléktalan, akire Bruce Wayne ráhagyományozza a kabátját. Ennyi az egész jelenése. Hogy került a filmbe?
| ||
RŠ: Christopher Nolan saját kezűleg írt nekem egy levelet; „Kedves Rade, nagy rajongója vagyok a munkásságodnak, nagy megtiszteltetés lenne a számomra, ha elvállalnád ezt az aprócska szerepet a filmemben” – így kezdte. És megígérte, hogy számol velem a jövőben is, tartogat számomra egy szép kiadós szerepet valamelyik jövőbeli filmjében. Több se kellett, mentem. És képzelje, évekkel később újra hívott, állta a szavát. Nem rajta múlott, hogy végül nem jött össze. A producerek erősködtek, hogy egy indiai színész kapja a szerepet.
MN: Jugoszlávia a nyolcvanas években igazi képregény-paradicsomnak számított, a magyar turisták is itt vásároltak Batmant, Hulkot és Pókembert. Felkészült volt a képregényhősökből?
RŠ: Gyerekkoromban egészen másfajta kalandtörténeteket olvastam. Ivanhoe-t képregényben. Angliából hozta valaki, igazi ritkaságnak számított.
MN: Érez nosztalgiát a hajdani Jugoszlávia iránt?
RŠ: Persze, hogy érzek. Erős bennem a jugónosztalgia. Ez volt az én országom. Mi voltunk a leggazdagabbak a keleti blokkban. Maga biztos még túl fiatal ahhoz, hogy ilyesmikre emlékezzen, de azért talán vannak emlékei, milyen volt az élet Magyarországon a régi időkben. Lehet, hogy az élet nehéz volt önöknél, de Jugoszlávia maga volt a földi paradicsom a hatvanas-hetvenes években. Az emberarcú szocializmus a világ legszebb országában! Hát, persze hogy hiányzik.
