Magyar Narancs: A filmet a Nationalsozialistischer Untergrund (NSU) nevű német szélsőjobboldali terroristacsoport merényletei ihlették; 2000 és 2007 között 9 bevándorlóval és egy rendőrrel végeztek. Az ön bátyja ismerte az egyik áldozatot, a Hamburg Altona negyedében meggyilkolt zöldségest, Süleyman Taşköprüt.
Fatih Akin: Nem voltak közeli kapcsolatban, úgy ismerték egymást, ahogy az ugyanazon környéken élők szokták. Ez nem egy nagy környék. A bátyám az egész NSU-jelenségből azt a következtetést vonta le, hogy Németországban állami szinten is van tere a rasszizmusnak, a német állam kijátszható a szélsőjobboldali mozgalmak által.
MN: Ezt hogy érti?
FA: A demokrácia törékeny intézmény.A szélsőjobboldaliak pontosan tudják, hogy meddig mehetnek el a törvényes keretek között, hol húzódnak a határok. A demokráciának nem erőssége, hogy visszacsapjon, hogy börtönbe küldje ezeket az alakokat. Ha nem lépsz fel ellenük, akkor indirekt módon, de a szélsőségeseket támogatod.
MN: A merénylőknek állítólag volt egy listája, ezen akár ön is rajta lehetett. Épp ebben az időszakban futott be a Fallal szemben című filmjével.
FA: Nem újdonság, gyerekkorom óta együtt élek a gondolattal, 8-10 évesen hallottam először törököket gyilkoló neonácikról. Németország az otthonom, mindig is az volt; tudni, hogy vannak olyan honfitársaim, akik meg akarnak ölni, csak mert fekete a hajam és sötétbarna a szemem – egy gyereknek ez elég nagy trauma.
MN: Érte fizikai erőszak is?
FA: Igen, kamaszként. Volt, hogy megvertek. Futballhuligánok szálltak arra a metróra, amin én is utaztam. 15 éves lehettem.
| ||
MN: Egy interjúban említette, hogy rendezőként olyan kiszámíthatatlan szeretne lenni, mint amilyen a küzdősportokban Bruce Lee volt. Ezekbe a távoli hősökbe gyerekként tudott kapaszkodni?
FA: Nem voltak gyerekkori hőseim. Bruce Lee története is a rasszizmusról szól. Arról a rasszizmusról, amivel a hatvanas-hetvenes évek Hollywoodjában találkozott. Hongkongig kellett mennie, hogy sztár lehessen. Egy távol-keleti származású fickó sosem játszhatta volna el például a Kung Fu című amerikai tévésorozat főszerepét.
MN: A német neonácik gyilkosságait kezdetben Kebab-gyilkosságokként emlegették, abból kiindulva, hogy a háttérben biztosan a török maffia belső leszámolása áll. Kebab-gyilkosság – elég rasszista hangzása van.
FA: Kebab-gyilkosságok – mégis mi a fenét akar ez jelenteni? Aligha az áldozatok iránti tiszteletet. Ha nem török németeket gyilkolnak meg, biztos, hogy nem Kraut-gyilkosságnak vagy valami hasonlónak keresztelik az esetet. Ezzel degradálták az áldozatokat, másodosztályú embereknek nyilvánították őket. És a liberális sajtó is átvette.
MN: Az elkövetők után nyomozó rendőrséget is áthatották az előítéletek?
FA: Voltak, akik már a nyomozás korai szakaszában azt tanácsolták a rendőrségnek, hogy vizsgálniuk kéne a szélsőjobboldali szálakat is, de a rendőrség erre nem volt hajlandó. Hogy azért-e, mert nem akarták bolygatni a szélsőjobbot vagy egyszerűen lusták voltak, vagy a kellő erőforrás hiányzott, azt nem tudom megmondani. Ám így nem is zárhatom ki, hogy volt benne szerepe az előítéleteknek.
MN: Az egyik legnagyobb költségvetésű filmje a 2014-es The Cut volt, amellyel az Oszmán Birodalomban elkövetett örmény népirtásnak állított emléket. Hogyan fogadták a filmjét Törökországban, ahol hivatalosan hallani sem akarnak a népirtásról?
FA: Azt hiszem, ma már nehezebb lenne egy ilyen filmet bemutatni. Persze már 2014-ben is rossz irányba haladtak a dolgok, de még mindig elég liberális volt a légkör ahhoz, hogy be lehessen mutatni.
MN: Egy évvel korábban több filmes kollégájával egyetemben egy nyílt levélben sürgette Angela Merkelt, hogy lépjen fel a Gezi parki tüntetéseken alkalmazott rendőri erőszak ellen. Kaptak választ Merkeltől?
FA: Hát, válaszlevelet nem kaptunk.
MN: Csalódott volt?
FA: Nem, dehogy. A politika frusztráló biznisz. Ha elkezdesz hinni benne, csalódás lesz a vége. Talán annyit azért mondtak, hogy hát igen, be kéne szüntetni a rendőri erőszakot. De tudja, milyenek a politikusi játszmák…
MN: 2013-ban aláírta a levelet, 2014-ben bemutatták a The Cutot. Szívesen látják még Törökországban?
FA: Nyilván a kormánypártiak nem, de a többség nem kormánypárti. A másik oldal, a fiatalok azt hiszem, szívesen látnak.
MN: Paul Auster azzal tiltakozott Erdoğan rezsimje ellen, amiért írókat, újságírókat börtönöznek be, hogy nem teszi be a lábát Törökországba.
FA: Nem értek egyet, hiszen vannak liberálisan gondolkodó törökök is, ők vannak többségben, nem szabad most magukra hagyni őket csak azért, mert a hatalmon lévő kormány hisztérikusan veri az asztalt.
MN: A Fejjel a falnak című filmjével futott be. Németországban mekkora volt a sikere?
FA: Németország a fő piacom, itt a legnagyobb a közönségem, a Fejjel a falnak szép sikert aratott. Egy német filmhez képest mindenképpen. A hollywoodi blockbustereknek nem ért a nyomába, de hát én nem is olyan filmeket készítek. Művészfilmeket csinálok kommersz beütéssel. Közönségbarát art-house – ez az én műfajom.
MN: A közönség, gondolom, értékelte, hogy a Sötétben főszerepét Diane Krugerre bízta.
FA: Olyasvalakit akartam, aki glamúrt tud csempészni ebbe a nagyon is realisztikus filmbe. Száz percen át egyetlen arcot nézel, mint egy Bresson-filmben. Egy szőke, kék szemű nőt kerestem, pont, mint Diane. Akivel nem telik be az ember másfél órán át sem.
