"El vagyok keseredve" - Terry George író-rendező

  • Kriston László
  • 2005. szeptember 29.

Film

Az apám nevében forgatókönyvírója, az Õt is anya szülte rendezője az északír konfliktus szemtanújaként vált politikai filmessé. Az 1994-es ruandai etnikai tisztogatást felelevenítő művéről a szarajevói filmfesztiválon beszéltünk.

Az apám nevében forgatókönyvírója, az Õt is anya szülte rendezője az északír konfliktus szemtanújaként vált politikai filmessé. Az 1994-es ruandai etnikai tisztogatást felelevenítő művéről a szarajevói filmfesztiválon beszéltünk.

*

Magyar Narancs: Igaz, hogy eredetileg Denzel Washington és Hale Berry játszotta volna a főszerepeket?

Terry George: A hollywoodi stúdió efelé hajlott. Denzel kiváló színész. De minden filmjében Denzel marad. Ahogy Tom Cruise is Tom Cruise.

MN: Végül brit-olasz-dél-afrikai koprodukcióban készült el a film. Hogyan győzte meg a finanszírozókat?

TG: Nem volt nehéz dolgom. A Hotel Ruanda egy remek szereplőgárda és egy erőteljes sztori ötvözetét kínálta, amiben egyaránt van szerelem és bátorság. Thrillerről lévén szó, tudtam, hogy a film nem csupán politikai üzenettel szolgál a tömegmészárlásról, hanem megáll a lábán, mint "entertainment". Olyanokhoz akartam szólni, akik nem azért ülnek be a moziba, hogy emberek pusztításáról okítsák őket, hanem akik a filmet látva elgondolkodnak a történteken.

MN: A sztori emberi oldala mindig előbbre való a politikai tartalomnál?

TG: Emberi drámába kell csomagolni a politikai üzenetet. Mindig ezt vallottam, mert a lehető legszélesebb közönség megérintésére törekszem. A nem fikciós alkotások ereje abban rejlik, hogy egy megtörtént esemény kellős közepébe tudják vinni a nézőt, és azt a szereplő(k) szemén keresztül láttatni. Kell valaki, akivel együttérez a közönség, és szorít érte. Paul Rusesabagina ilyen.

MN: Mi tesz egy filmet politikai alkotássá?

TG: A sztori moralitása. Hogyan világítasz rá a politikai manipulációkra, hogyan mutatod meg a politikai erők dinamikáját? A bánatra és dühre építesz, s némileg a szégyen érzetére is. Hogy a néző feltegye a végén a kérdést: hogyan történhetett ez meg?

MN: A forgatókönyv írásakor milyen kutatásokra támaszkodott?

TG: Voltam Ruandában, beszéltem azokkal, akik a hotelben vészelték át a mészárlást. Nem kerestem fel viszont egyetlen ENSZ-tisztségviselőt sem. Majdnem mindent úgy ábrázoltam, ahogy megtörtént. Nem kellett hozzátennem semmit, viszont éreztetnem kellett a közönséggel, milyen mértékű a pusztítás: Paul élelmiszerért megy a kisbusszal, és a ködben buckák nehezítik az útját. Ekkor eszmél rá, hogy holttestek százain hajt át - valójában ez a jelenet is megtörtént, csak már azután, hogy elhagyták a hotelt.

MN: A bárban nem lehet megkülönböztetni, ki a hutu és ki a tuszi.

TG: A határozott megkülönböztetésnek évszázadokkal ezelőtt lehetett volna alapja, amikor törzsi létformában éltek. A belga gyarmatosítók annak idején még fiziognómiai különbségekről beszéltek: világosabb bőrszín, másfajta arcberendezés. Csakhogy jó ideje gyakorivá váltak a vegyes házasságok, és a bőrszíne révén egy hutu könnyen tuszinak adhatja ki magát, az elszegényedett tuszi pedig hutuvá válhat. Paul felesége például tuszi, de külsőre akárki hutunak nézhette. Emiatt sikerült megmenekülnie jó néhányszor! A megkülönböztetés alapja végül a személyi igazolvány maradt, amibe bepecsételték, hogy az illető hutu vagy tuszi. Szélsőséges politikai erők manipulációja volt a szisztematikus népirtás, a nép megosztásával és az ellenségkép sulykolásával próbálták megőrizni hatalmukat. Évszázadokon keresztül ugyanez ment végbe Észak-Írországban. Vagy néhány éve itt, a volt Jugoszláviában.

MN: Az uszításra használt ruandai rádió elgondolkodtat a média felelősségéről.

TG: A rádiót azok hallgatták, akiknek nem volt pénzük napilapot venni. Az egyszerű, többnyire kétkezi munkát végző emberek. És onnan, a kormány és az értelmiségiek szócsövéből azt hallották, hogy kötelességed kinyírnod a szomszédodat. A holokauszt is így kezdődött: demonizáld a zsidó kisebbséget, kiáltsd azt, hogy tolvajok, hogy "kifosztották a nemzetünket". Az a ruandai rádió tulajonképpen a legalapvetőbb göbbelsi formulákat használta. Mi történt volna, ha Kennedy meggyilkolásakor a politikusok azt mondják a rádióban: színes bőrű gyilkos végzett az elnökkel, a niggerek összeesküdtek ellenünk, hogy átvegyék a hatalmat? Az amerikaiak azonnal kiirtották volna a feketéket. A déli államokban minden bizonnyal lincselések sorozata vette volna kezdetét, és az egész odáig fajul, mint ami Ruandában történt.

MN: Tettek valamit a kiegyezésért?

TG: A ma hatalmon lévő tuszi elit tulajdonképpen egy hutu többségű lakosságot irányít, akik így egyáltalán nincsenek képviselve az ország vezetésében. Eltörölték a kettős személyi igazolvány rendszerét, sőt a tuszi és hutu szó nyilvános használatát! Nem vagyok biztos abban, hogy ez a legjobb módja a sebek begyógyításának. Az instabilitás összes eleme továbbra is jelen van.

MN: A film kedvezőtlen színben tünteti fel az Egyesült Államokat és az ENSZ-t, amiért egyáltalán nem avatkoztak be. Milyen reakciókat kapott erre?

TG: Amerikában nagy mea culpa volt. Clinton - akinek évekig rajongója voltam, mert sikerrel végigvitte az északír békefolyamatot - elrepült Ruandába, és bocsánatot kért az ország lakosságától. Clinton tanácsadója, de maga Clinton is azt mondta, nem voltak teljesen képben afelől, mi megy végbe Ruandában. Szerintem hazudtak. Való igaz, az események gyorsan történtek, de kétlem, hogy nem volt fogalmuk arról, mi zajlik Ruandában. Elemzések szerint a hutu milícia megosztott volt, nem mindenki akart öldöklést. A helyi rendőrség és a francia-belga-olasz tagokból álló ENSZ-erők megakadályozhatták volna a vérengzést. Paul Rusesabagina és az őt alakító Don Cheadle néhány amerikai kongresszusi képviselő társaságában nemrég Szudánban járt a filmmel, menekülttáborokat is meglátogattak. Paul szerint Ruanda most itt ismétlődik meg. El vagyok keseredve: hiába hatott sokakra a filmem, mégsem képes mobilizálni az erőket a szudáni konfliktus megfékezésére. Az ENSZ csak annyit állapított meg, hogy megsértik az emberi jogokat.

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.

Purcell zongorája

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.

Az az űzött hang

„A csapat a Váladék nevű kocsmában gyűlt össze, hogy levonja a nap tanulságait”, olvassa fel színtelen hangon, hadarva A hosszú nap című tárcanovellájának első mondatát Tar Sándor valamikor 1993-ban. Hova sietett vajon? Vagy inkább honnan menekült? Semmi érzelem nincs a hangjában, és mégis zaklatottnak tűnik, talán a gyorsan eldarált szavak, a szinte fuldokló lélegzetvételei miatt. Hallgatni is felkavaró.

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Korszerűtlen elmélkedések

  • Zelei Dávid

„Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”, nyilatkozta egyszer a portugál José Saramago. Magyarul eddig hiányzó regényét, a Festészeti és szépírási kézikönyvet kézbe véve pedig minden eddiginél jobban mögé láthatunk e Nobel-díjasként azért álszerénynek ható kijelentés miértjének.

Körözik Putyint

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyerekjogok oroszországi elnöki biztosa ellen. Mindkettőjükkel szemben az a megalapozott gyanú merült fel, hogy legkésőbb 2022. február 24-ét követően ők maguk adtak parancsot gyermekek kényszerdeportálására és kényszeradoptálására, illetve nem akadályozták meg alárendeltjei­ket ebben. Ez a nemzetközi jog szerint háborús bűnnek számít.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

„Még erős a magyar felhozatal”

Mi a helyzet a Trafóval a Sberbank csődje óta? Visszakapták-e a pénzüket? – kérdeztük az illetékestől. A beszélgetés során szó esett még arculatváltásról, színházi fenntarthatóságról, a független előadóművészek helyzetéről, egyáltalán a magyar kultúra kilátásairól.