Film

Eleven testek

  • Szabó Ádám
  • 2013. május 18.

Film

Arra, hogy egy zombik lakta világban is lehet szép az élet, számos filmes példa akad. De olyan mű, amiben mindkét fél élvezi az együttlétet, kétségkívül ritkábban kerül elénk; most valami hasonlót próbál bemutatni az Eleven testek.

Az első pillantásra eredetinek tűnő ötlet - egy zombi szerelemre ébred új áldozata barátnője iránt - szarkasztikus belső monológ közepette formálódik, ám amint eljönne a groteszk és bizarr pillanatok ideje, odalesz a varázs: a léte értelmét kutató élőhalott főhős szórakoztató tépelődései abbamaradnak, s a történet a szokott shakespeare-i mederbe terelődik: a hősszerelmes "R" és párja, Julie együtt küzd az apokalipszis utáni jobb világért.

Mihelyst így kialakulnak a honnan-hova szintű dramaturgiai kérdések, és egy fura élőhalott hétköznapi bajait felváltják az ismerkedés, az óvatos közeledés képei, a sztori is ellaposodik. Mert az Eleven testek akkor szól a legjobban, amikor a világon semmit nem akar. Amikor a szereplők - hozzánk hasonlóan - nem akarnak mást, csak szórakozni. Az ilyen semmiségek közepette sajnos mégis beleütközünk olyan, régi közhelyekbe, mint a "csak akarni kell, és minden elérhető", vagy "a szerelem és Bob Dylan halhatatlan", és ki is lyukadunk oda, ahova a műfaj utolsó eredeti próbálkozása, a Zombieland is elérkezett valaha: az élet apró örömeiig. Jonathan Levin azonban, akinek legutóbbi filmje (Fifti-fifti) pont azért volt zseniális, mert tudta, hol a jó ízlés határa, ezúttal eggyel többet lép a kelleténél: naplementés tanmesévé degradálja szórakoztatóan közepes dolgozatát.

Forgalmazza a Pro Video

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.