Film

Eleven testek

  • Szabó Ádám
  • 2013. május 18.

Film

Arra, hogy egy zombik lakta világban is lehet szép az élet, számos filmes példa akad. De olyan mű, amiben mindkét fél élvezi az együttlétet, kétségkívül ritkábban kerül elénk; most valami hasonlót próbál bemutatni az Eleven testek.

Az első pillantásra eredetinek tűnő ötlet - egy zombi szerelemre ébred új áldozata barátnője iránt - szarkasztikus belső monológ közepette formálódik, ám amint eljönne a groteszk és bizarr pillanatok ideje, odalesz a varázs: a léte értelmét kutató élőhalott főhős szórakoztató tépelődései abbamaradnak, s a történet a szokott shakespeare-i mederbe terelődik: a hősszerelmes "R" és párja, Julie együtt küzd az apokalipszis utáni jobb világért.

Mihelyst így kialakulnak a honnan-hova szintű dramaturgiai kérdések, és egy fura élőhalott hétköznapi bajait felváltják az ismerkedés, az óvatos közeledés képei, a sztori is ellaposodik. Mert az Eleven testek akkor szól a legjobban, amikor a világon semmit nem akar. Amikor a szereplők - hozzánk hasonlóan - nem akarnak mást, csak szórakozni. Az ilyen semmiségek közepette sajnos mégis beleütközünk olyan, régi közhelyekbe, mint a "csak akarni kell, és minden elérhető", vagy "a szerelem és Bob Dylan halhatatlan", és ki is lyukadunk oda, ahova a műfaj utolsó eredeti próbálkozása, a Zombieland is elérkezett valaha: az élet apró örömeiig. Jonathan Levin azonban, akinek legutóbbi filmje (Fifti-fifti) pont azért volt zseniális, mert tudta, hol a jó ízlés határa, ezúttal eggyel többet lép a kelleténél: naplementés tanmesévé degradálja szórakoztatóan közepes dolgozatát.

Forgalmazza a Pro Video

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.