Film

Eleven testek

  • Szabó Ádám
  • 2013. május 18.

Film

Arra, hogy egy zombik lakta világban is lehet szép az élet, számos filmes példa akad. De olyan mű, amiben mindkét fél élvezi az együttlétet, kétségkívül ritkábban kerül elénk; most valami hasonlót próbál bemutatni az Eleven testek.

Az első pillantásra eredetinek tűnő ötlet - egy zombi szerelemre ébred új áldozata barátnője iránt - szarkasztikus belső monológ közepette formálódik, ám amint eljönne a groteszk és bizarr pillanatok ideje, odalesz a varázs: a léte értelmét kutató élőhalott főhős szórakoztató tépelődései abbamaradnak, s a történet a szokott shakespeare-i mederbe terelődik: a hősszerelmes "R" és párja, Julie együtt küzd az apokalipszis utáni jobb világért.

Mihelyst így kialakulnak a honnan-hova szintű dramaturgiai kérdések, és egy fura élőhalott hétköznapi bajait felváltják az ismerkedés, az óvatos közeledés képei, a sztori is ellaposodik. Mert az Eleven testek akkor szól a legjobban, amikor a világon semmit nem akar. Amikor a szereplők - hozzánk hasonlóan - nem akarnak mást, csak szórakozni. Az ilyen semmiségek közepette sajnos mégis beleütközünk olyan, régi közhelyekbe, mint a "csak akarni kell, és minden elérhető", vagy "a szerelem és Bob Dylan halhatatlan", és ki is lyukadunk oda, ahova a műfaj utolsó eredeti próbálkozása, a Zombieland is elérkezett valaha: az élet apró örömeiig. Jonathan Levin azonban, akinek legutóbbi filmje (Fifti-fifti) pont azért volt zseniális, mert tudta, hol a jó ízlés határa, ezúttal eggyel többet lép a kelleténél: naplementés tanmesévé degradálja szórakoztatóan közepes dolgozatát.

Forgalmazza a Pro Video

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.