"Én a speciális effektekben hiszek" (Robert Zemeckis filmrendező)

  • Szecsõ András
  • 2000. november 30.

Film

MN: Hisz a szellemekben?

Robert Zemeckis rendező

Mint maga is bevallja, a Forrest Gumpot trükkismerete miatt bízták rá annak idején. Legújabb filmjét, a Temetetlen múltat az idei év Hatodik érzékeként emlegetik.

Magyar Narancs: A Temetetlen múlt voltaképpen arra épül, hogy ön már a film elején tud valamit, amit mi nem. Ez egy kicsit tisztességtelen eljárás, nem gondolja?

Robert Zemeckis: Képzelje, mi lett volna, ha már a Psycho elején megismerjük Norman Bates anyukáját. A nézők elsősorban szórakozni ülnek be a moziba, és örömmel részt vesznek a játékban. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet: az amerikai családokban például rettenetesen sok félelem és elfojtás halmozódik fel, és ez a film igazából ezeknek a kivetülése. Egy átlagos amerikai kisiskolás kora óta olyan döntések meghozatalára kényszerül, amelyeket a társadalmi elvárások miatt valós súlyuknál sokkal jelentősebbeknek él meg. Ezért aztán ha valaki rosszul dönt, inkább elfojtja magában a frusztrációt, mint hogy korrigálná a hibát. Ez társadalmi mértékben már-már katasztrofális következményekkel járhat. Feltűnt önnek, hogy a világ sorozatgyilkosainak túlnyomó többsége az Amerikai Egyesült Államok polgára?

RZ: Úgy vagyok velük, mint a földönkívüliekkel. Ha találkoznék eggyel, rögtön elhinném, hogy léteznek, de eddig sajnos még nem jött össze a randevú. Viszont ha hinnék a szellemekben, nem tudtam volna elkészíteni ezt a mozit. Szóval én a speciális effektekben hiszek. Olyan helyzeteket lehet teremteni általuk, amelyekkel a néző sokkal közelebb kerül a film üzenetéhez. Az igazi trükk az, hogy legyen bár mögöttünk hatalmas technikai arzenál, a speciális hatásokból mindig csak annyit mutassunk, amennyi éppen kell. A fürdőszobai jeleneteknél például egy párás tükör kellő felvezetés után sokkal nagyobb hatást kelt, mint akár egy kísértet.

MN: Apropó, fürdőszoba. A film kulcsjeleneteinek nagy része itt játszódik. Utalás a Psychóra?

RZ: Hitchcock gyakorolta rám mind ez idáig a legnagyobb hatást, de nem. Egyszerűen arról van szó, hogy a fürdőszoba az a hely a lakásban, ahol az ember a legkiszolgáltatottabb. Nem elég, hogy nincs rajtunk ruha, a kő is csúszós és hideg, ráadásul úgy fekszünk a kádban, mint egy koporsóban. Elképzelte már, mi lenne, ha magára törné valaki az ajtót fürdés közben? Semmi esélye nem marad védekezni.

MN: Akkor most mint rendezőt és producert is kérdezem: mi a véleménye a hollywoodi sztárrendszerről? Michelle Pfeiffer a híre szerint meglehetősen nehezen viselte, hogy bár ugyanolyan húzónév, mint Harrison Ford, mégis jelentősen kevesebbet keresett ezen a filmen.

RZ: Ez úgy hülyeség, ahogy van. Michelle annyit keres, amennyit jónak lát, és Harrison Ford is annyit, amennyit akar. Persze bizonyos határokon belül. Hollywoodban például egy nő soha az életben nem fog annyi pénzt keresni, mint egy férfi. A sztárokat mindig a média csinálja, és a média számára egy férfi mindig érdekesebb, mint egy nő. A női sztárok ugyanis hamarabb lejárnak. Egy negyvenöt éves nő már nem feltétlenül vonzó szexuálisan, de egy ötvenes pasi még igen, ezért sokkal nagyobb értéket képvisel.

Szecső András

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.