Moziban félni jó. Egyre nehezebb, de jó. Egyre több pénzből, több vágással van meg ugyanaz a könnyen feledhető pillanatnyi rettegés. Mint az okosabbja, persze Zemeckis is Hitchcocktól kér kölcsön, ha már semmi eredeti nem jut eszébe. Unatkozó, kissé neurotikus feleség szép nagy házban, nagy kutya vigyáz rá, a múlt mezei szellem alakjában kísért, sok a víz, és nagyon fehér a fürdőszoba. A tetőpontnak szánt jelenetek egyébként kifogástalanul hozzák, ami csak elvárható, más kérdés, hogy ha éppen nem kell félni, mindig kicsit érdektelenné válik az egész. Michelle Pfeiffer sem karcolja az Oscart a kedélybeteg tudósfeleség szerepében, akinek - mióta feladta komolyzenei karrierjét, és a lánya egyetemre ment - az égvilágon semmi dolga nincs, így aztán van ideje naphosszat a nagy házban bolyongani, hátha mégis történik valami. Míg a műfaj klasszikusainak többségében a feszültség az idővel arányosan nő, itt gyakorlatilag folyamatosan frászban kellene lennünk, csakhogy ebbe hamar bele lehet fáradni. A történet javára írhatnánk persze, hogy a csattanó nem adja könnyen magát, de igazából mégiscsak az tartja fenn az érdeklődést, vajon hogyan fognak kijönni az egészből. Vagy még inkább, hogy mikor.
- orosz -
Forgalmazza az InterCom
