Interjú

„Ez nem egy alantas szakma”

Kovács „Kovi” István pornófilmkészítő

  • Szira Péter
  • 2017.06.06 08:05

Film

A magyar pornófilmgyártás királyaként vonult be a köztudatba. Nemcsak a felnőttfilm kifejezést adta nekünk, de több száz pornófilmet és Michelle Wildot is. A dicső kezdetekről, a szakmai csúcsról, az iparág alkonyáról és a jövőbe mutató projektekről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Még ma is forgat?

Kovács István: Most éppen nem. Persze még ma is hetente kapok felkéréseket, ajánlatokat, de ezek nem az én filmjeim.

MN: Bérmunka?

KI: Hogy nem én vagyok a producer, hogy megbízásra dolgoznék, az nem bérmunkát jelent. Nézze… Az eddigi legnagyobb költségvetésű felnőttfilm… Azt tudnia kell, hogy én közismerten nem vagyok egy trágár ember. Nem politizálok, de ugyebár a G-nap óta egy kifejezés beköltözött a hétköznapjainkba, amivel én nem értek egyet. Én a forgatásokon is mindig a sperma szót használtam. Persze néha én is ráfanyalodom erősebb szavakra, de a munkáimra konzekvensen a felnőttfilm kifejezést alkalmazom. Ezt a terminust én vezettem be Magyarországon a köztudatba, adult movie ugyebár, és büszke is vagyok rá, mert folyamatosan hallom, hogy a médiában már ezt használják. Visszatérve az eddig gyártott legdrágább felnőttfilmre, az tudomásom szerint egymillió dollárba került. Számokat nem mondhatok, de az enyém volt a második.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Melyik is?

KI: A kétszeres pornó-Oscar-díjas Porn Wars. Még az elfogulatlan bírálók is azt szokták mondani, hogy ha kivennék belőle a szexjeleneteket, úgy is egy 30 perces, izgalmas, trükkökben gazdag kisfilm maradna.

MN: Hogyan kezdődött a felnőttfilmes karrierje?

KI: A 91-es taxissztrájkkal. Műtötték a térdemet. Elfertőződött a seb, azt mondták az orvosok, örüljek, hogy megmaradt a lábam. Pseudomonas aeruginosa, sosem fogom elfelejteni. Valami új munka után kellett nézni, mert a szaladgálás kora véget ért. Ezt meg is írtam a könyvemben. Bűnös élvezet a címe.

MN: A szaladgálás kora mit jelent?

KI: Fotóriporter voltam. Újság­író. Hétfői Hírek, Vasárnapi Hírek. Ez volt az álmom: jönni-menni, tudósítani. Még most is kiver a libabőr az emlékektől. Nekünk még 36 kockából kellett gazdálkodnunk.

MN: Ez az eredeti szakmája?

KI: Fotós szakiskolát végeztem. És ipari beruházó is vagyok. Apukám azt szerette volna, ha villamosmérnök leszek. Felvételiznem kellett a műszaki egyetemre, és apukám miatt olyan nagy hátszelem volt, hogy megmondták: ha egy kérdésre válaszolok, fel vagyok véve. De félévkor úgyis kirúgtak volna, mert sosem tanultam a fizikát meg a matematikát. Helyette belöktek egy villamosipari nagyvállalathoz, az OVIT-hoz, ahol Kuncze Gábor ült az íróasztal másik felén. A cégnél volt egy vállalati fotós szakkör. Fényképeztem vállalati rendezvényeket, műszaki fotókat a szovjet–magyar nagyfeszültségű távvezeték építéséről. Akkoriban Paks után talán az volt a második legnagyobb beruházás.

MN: Apukája mit szólt a felnőttfilmes karrierjéhez?

KI: Nem volt kimondottan büszke rám. Polgári, keresztény családban nőttem fel. Amikor azonban jöttek a sikerek, valamennyire elfogadta ő is, de azt hiszem, egyet sem nézett meg belőlük. Anyukám egyébként még most is velünk van. 85 éves.

MN: Szóval a Pseudomonas. Gondolom, ülő foglalkozás után kellett néznie. De erről nem feltétlenül a felnőttfilmrendezés jut az ember eszébe.

KI: Tulajdonképpen ez érdekelt. Külföldön mindig bementem a szexshopokba, mozikba, peepshow-kba.

MN: És hogyan kellett belevágni 1991-ben a felnőttfilmes iparba?

KI: Még mankóval jártam, amikor egy haverom összehozott egy operatőrrel, aki szeretett volna felnőttfilmet forgatni, és kérdezte, akarok-e producer lenni. Ő hozta a kapcsolatrendszerét, én meg az akaraterőt. Minden forgatáson ott voltam, és állandóan kérdeztem. Miért ide teszed, miért nem oda…

MN: Mármint az operatőrt?

KI: Persze. De érdekelt a vágás, az utószinkron is. Hogy is mondjam, tulajdonképpen ez is kép, meg az is kép. Csak ez mozog. Végül már én írtam a forgatókönyveket.

MN: Vezetett statisztikát? Mennyi filmet forgatott?

KI: Harmincig számoltam. Több százat. Ez közönségtalálkozókon is folyton előjön. Meg, hogy van-e a szereposztó dívány. Nyilván önnek is fel van írva.

MN: Nincs.

KI: De azért válaszolok rá. És az összes sztereotip kérdésre.

MN: Jó.

KI: Biztos, hogy létezik a szereposztó dívány, de nem nálam. Hogy is nézne ki, ha forgatás közben instruálnám a csajt, az meg visszaszól, hogy este jó voltam, most meg nem? Ezeken mindig jót szokott derülni a közönség.

MN: A méretre nem kérdeznek rá a közönségtalálkozókon?

KI: A hetero fiúkat nem is szoktuk kasztingolni. Nézzem, ahogy felállítja? A szakmában az elterjed, hogy valaki jól dolgozik vagy sem. Megbízható. És itt nem a méret a lényeg, hanem hogy jól dolgozzanak, de persze az is, hogy megmutatható legyen. A srácok nem annyira cserélődnek, mint a lányok. Ha be akarsz forgatni egy új embert, raksz mellé egy öreg rókát. Forgattam olyan helyen, ahol 5 fok volt. Jégkockát szopogattak, hogy ne látsszon a leheletük. De megcsinálták. Egy profi ezt is megcsinálja. A magyar srácok szakmailag ki­emelkedőek. Az első 10-ből 7 helyet ők foglaltak el a képzeletbeli ranglistán. Voltak nagyobb amerikai nevek, de ezek a srácok szakmailag megkerülhetetlenek voltak. Nélkülük soha nem jutott volna el a magyar felnőttfilmgyártás a csúcsra.

MN: Ön fedezte fel őket?

KI: Nem. De hogy itthon ismert lett a nevük, abban elévülhetetlen érdemeim vannak, ezt minden szerénytelenség nélkül mondhatom.

MN. Kit köszönhet Kovinak a szakma?

KI: Ki jut eszébe?

MN: Michelle Wild…

KI: Na, ugye! Költői volt már a kérdés is. De mondhatnám Maya Goldot is. Sok lányt menedzseltem. Vagy Monique Couvet. Habár ő már réges-rég világhírű volt, de itthon én vezettem be a nevét.

MN: Mit kaptak öntől, amit más producertől nem?

KI: Megbecsülést.

MN: Kell valami speciális szem a felnőttfilmes tehetség felismeréséhez?

KI: Michelle Wilddal fél évig csak beszélgettem. Eddig tartott, hogy felépítettem. Ő sztár akart lenni.

MN: Miért Magyarország lett a kelet-európai felnőttfilmbázis?

KI: Itt már a szocializmus idején volt felnőttfilmforgatás. Pompás piaci helyzetből indultak ezek a munkák: hogyan csinálják a vasfüggönyön túl, vagy mit tudom én, milyen hívószavakat tettek a kazettára. Szerették a fogyasztók ezeket a filmeket. És persze jók a csajok.

MN: Van valami speciális póz, figura, amit Kovács „Kovi” Istvánnak köszönhet a felnőttfilm-univerzum?

KI: Nincs. Sok újat ebbe a műfajba nem tudsz belerakni. A pózok száma véges, néhány ezer év alatt megkutattuk a határokat. Tulajdonképpen a szerkezet itt is ugyanolyan, mint, mondjuk, egy krimiben. Ott valami bűncselekmény történik, a vége pedig a bűnhődés, és emitt is az a lényeg, hogy megkönnyebbülés legyen egy férfias munka vége. Éveken át küzdöttem a sablonosság ellen: kezdésnek cunilingus, aztán három póz, lehetőség szerint egy anál, és a végén arcra-szájba. Látható az eredménye.

MN: Mire gondol?

KI: Az igénytelenségre.

MN: Lát-e összefüggést a nőkkel való bánásmód és a felnőttfilmek közvetítette erőszakosabb, leegyszerűsítő szexuális minták általánossá válása között?

KI: Persze. Az alávetettség, a nők tárgyiasulása… Hogyne! Ha jól emlékszem, a 2000-es évek eleje körül vettem észre először, és szóltam is a megrendelőknek, hogy ezzel az iránnyal lemondunk a potenciális vásárlók feléről, a nőkről. Nem lehet olyan filmeket gyártani, ahol a nőket eszköznek tekintik, ahol kihasználják őket! Hús, tárgy, célpont. Másrészről pedig volt egy érdekes kutatásunk, ahol a szexuális szokásokat vizsgáltuk, és arra a kérdésre, hogy hogyan szeretik a nők kényeztetni a férfiakat… Érthető, amit mondok?

MN: Persze, a fellációról beszélünk.

KI: Szóval egy kimondottan nekik szóló kérdéssor egyik eleme az volt, hogy melyik póz a leg­izgatóbb a felláció esetén. Volt A, B, C és D válasz. Például 69, fekszik, ilyenek, már nem emlékszem pontosan. Na, és mit gondol, melyik volt a nők által leginkább preferált pozitúra?

MN: Ilyen felvezetés után csakis a partner előtt térdelős lehetett a nyerő.

KI: Pedig mi is azt hittük, hogy ez megalázó a nőknek. De én is azt vettem észre, hogy a várakozásokkal ellentétben ilyenkor mégis a nő az úrnő, a férfi pedig ki van szolgáltatva a szituációnak. Hacsak nem egy erőszakos állat a pasas. Az én filmjeimet szerették a nők is. Kivéve, ha nem azt kérte a megrendelő, hogy menjenek rá végén az arcára hárman. Néhány évvel ezelőtt Dél-Koreában egy politikust az ellenfele taccsra akart vágni, és kifundálta, hogy felteszi a világhálóra a konkurens saját használatra felvett irodai enyelgését a titkárnőjével. A felvétel igen komoly népszerűséget ért el már viszonylag csekély idő elteltével is, ugyanis a majd’ egyórás felvétel első ötven perce az előjátékkal telik. A megjegyzések szerint a férfi nézők kilencven százaléka nem bírta kivárni, mire a lényegre tér a remélt karaktergyilkosság áldozata, ezzel szemben a nők el voltak ragadtatva! Nemhogy bukott volna a férfi, de minden idők leggyorsabb politikai karrierje épült.

MN: Mit csinált másként vagy jobban Gattyán György?

KI: Összekeveri az almát a körtével. Az egyik filmgyártás, a másik live chat. Online kukkolás. Ez egy más műfaj. Ezt ő zseniálisan kitalálta. Versenyezni nem lehet vele, csak együttműködni. Kölcsönös szakmai tisztelet van köztünk.

MN: Amikor csökkentek a VHS-eladások, mit kellett volna tenni?

KI: Voltak ötleteim, de nagy pénz kellett volna hozzá. Most minden felnőttfilmes szereplőnek sokkal kevesebb a munkája. Csak én ismertem tíz olyan külföldi fiút, aki itt élt Magyarországon, mert annyi munkája volt, hogy nem volt értelme utazgatni. És ahogy már említettem, most nem forgatok. Ez egy önként vállalt hallgatás, a kivárás és a feltöltődés időszaka. Most is forgathatnék, persze, mint mondtam, rendszeresen megkeresnek régi üzletfelek ajánlatokkal, de amit én csinálok, arra már nem nagyon van igény. Amit meg kérnek, ahhoz nem adom a nevem.

MN: Ez mit jelent?

KI: Igénytelen, olcsó tartalmat. Történet nuku. Ilyet persze én is csináltam néhányat, kinyitott valahová a kamera, ahol már ment az akció, de az valahogy mégis meg volt csinálva. Ezeknek a műfaji meghatározása az all sex. Ahogy külföldön mondták, az első három percben kiderült, hogy ez a Kovi filmje.

MN: Miből?

KI: A stílusjegyekből. Ez a műfaj szerintem mese felnőtteknek. Én átlagembernek tartom magam, és az volt az ars poeticám, hogy lehetőleg olyan filmet csináljak, ami nekem is tet­szene, ergo máshoz is megtalálja az utat. Én még az aranykor mestereitől lestem el a szakma fogásait: a francia Marc Dorceltől, az olasz Mario Salieritől és Joe D’Amatótól. Főleg a francia és az olasz műfaj állt hozzám közel. Ők is történeteket meséltek. De én nem gyászjelentést szeretnék kiadni magamról, még ha most múlt időben beszélünk is. Az aranykor elmúlt, ezt mindenki tudja, és már nem is fog visszajönni.

MN: A cége, a LUXx Video tavaly nyáron kényszertörlés alá került.

KI: Már vagy tíz éve nem volt enyém. Ugye, ebből nem az jön le, hogy a Kovi csődbe ment?

MN: Végül is csődbe ment…

KI: Én ugyan nem! Mondom, a LUXx brand meg a filmjogok nálam vannak. A cég csak a forgalmazással foglalkozott, abból ugyebár én meg kiszálltam. Nem bírtam már a forgatás mellett azt is. Ott meg nem úgy csinálták a dolgokat, ahogy kellett volna.

MN: Ki a legbüszkébb az életművére?

KI: Magamon kívül? A feleségem. Az anyukám. Ő is nehezen emésztette meg ezt az egészet. Ő akkor lett rám büszke, amikor látta a díjaimat, hallott a sikereimről. Amikor már a lakótelepen is azt mondták neki, hogy láttuk, milyen szépen nyilatkozott a fiad, gratulálunk az újabb díjához. Amikor a lányok azon problémáztak, hogy mi lesz majd, ha felismerik őket, azt mondtam nekik, ha jól csináljátok a dolgotokat, akkor büszkék is lehettek rá. Ez nem egy alantas szakma, ennél tudok százszor alantasabbakat. Ha kurvaként viselkedsz, akkor úgy is fognak kezelni. És ez igaz mindenkire.

MN: Mi a felnőttfilmgyártó pálya jövője?

KI: Több tervem is van. Például viccesen azt szoktam mondani, abból a 3 ezer filmből, ami 25 év alatt megjelent Magyarországon – és nekem valamennyi megvan – létre kellene hozni a Nemzeti Felnőttfilm Archívumot, mert ez is a nemzeti videokultúra része. Nem mondom, hogy művészet, de egyértelműen korrajz.

MN: Forgatás? Könyvírás?

KI: Mi jut eszébe arról, hogy backup?

MN: Semmi.

KI: Biztonsági mentés, de mindegy is, mert nekem az, hogyan lehetne megtanítani a lányokat a felsőfokú fellációra. Backup, azaz bekap. Mert szopótanfolyamnak mégse nevezném.

MN: Online?

KI: Nem. Dehogyis! Személyes. Kiscsoportos. Maximum 10 fő. Előadásokkal, originál, becsomagolt dildóval, ami vákuumosan az asztalra tapad. Jön a profi, filmes csaj, aki megmutatja a résztvevőknek a gyakorlati dolgokat, javítja és tökéletesíti a jelentkezők technikáját. Az orvos az anatómiai sajátosságokba avat be, a szexuálpszichológus a maga szakterületén tart eligazítást. Meggyőződésem, hogy sok billegő kapcsolatnak jót tenne. Vagy egy másik ötlet: a felnőttfilmforgatás megtekintése szakirányú vezetéssel. Erre például legénybúcsúkat is lehetne szervezni.

MN: Erre azért könnyen ráhúzható a kerítés vádja.

KI: Mindent a szemnek! Szigorúan. De mondom, ez csak terv. Amivel viszont nagyon intenzíven foglalkozom, az az egészséges életmód és a fogyás. Egy méregtelenítő kúrát népszerűsítek, amit egy magyar természetgyógyász talált ki. Lagzi Lajcsi leadott már a segítségével 40-et. Én 46 kilónál tartok, és még 40 a cél. Azt tanítom, hogy zsírbevitellel, magyaros ételekkel, a nagymama kosztjával is lehet fogyni. És rendbe jön az egészség is!

MN: Ez az új szenvedély?

KI: Igen, ez a jó kifejezés. Szenvedély. Ez nem fogyókúrás módszer, életmódváltás. Kedvenc természetgyógyászom, Ferenczy László mondását idézném: kutat sem akkor kezdünk ásni, amikor megszomjazunk, nemdebár?

MN: Ez valami MLM-es dolog?

KI: Én nem vitaminügynök vagyok, nem járkálok táskákkal senki után. Én csak tanítok. Azt az MLM-rendszert mindig is elutasítottam, ami az emberek fejében él, ami arról szól, hogy eladjak neked harminc doboz valamit a jutalékért. Semmi olyat nem tukmálok rád, amitől örökre fiatal maradsz, és még a hajad is kinő. Nálunk a siker fokmérője, hogy hány ember egészségével tettél jót. Én egyszerűen csak azt mondom, hogy nézz rám, és ha akarsz, kövess.

MN: Igen?

KI: Egy haverom a múltkor megjegyezte, amikor megnézte azt az egy évvel korábbi meg a most készült képemet, hogy jó, hogy lefogytál, Kovi. Végre látszik a füled.

MN: A füle?

KI: Az. Ja?! Értem már. De ő akkor is azt mondta, hogy a fülem.

Neked ajánljuk