Film

Fekete mise

  • - kg -
  • 2015. december 12.

Film

Hollywoodi férfitársaságban addig nem veszik komolyan az embert, míg fel nem tud mutatni legalább egy, Scorsese modorában készített maffiafilmet. Régebben csak az rúghatott labdába a macsósági bajnokságban, aki ezen felül még egy bokszfilmet is elkészített, ám azóta megengedőbb időket élünk; per pillanat az örökké­valósághoz elegendő annyi, hogy Johnny Depp erősen elmaszkírozza magát és úgy hozza a pszichopata ír maffiózót, hogy abba Boston testületileg beleremeg. Jövőre ismét az olasz-amerikai maffiáé a pálya, hiszen Travolta már melegít Gotti szerepére, de addig is jöjjenek a dél-bostoni írek és vezérük, a rettegett Whitey Bulger – természetesen egy múltidéző, majd minden ízében igaz történetben. Az elíresített-megbulgeresített Depp-pel szemben ­Joel Edgerton a színészet finomabb eszközeivel és saját arcának játékával ad érzékletes képet arról, hogy mivé lesz a bűnüldözés ifjú titánja, ha túl közel kerül az alvilághoz: az FBI és Bulger szövetségéből természetesen semmi jó nem sülhet ki, csak egy csomó rivális maffiózó holtteste. A Fekete mise az a fajta, prémium kategóriás alvilági mozi, melyben a mellékszerepeket is hétpróbás főszereplők játsszák: Depp árnyékában Kevin Bacon, Benedict Cumberbatch és Peter Sarsgaard reménykedik, hogy nem a hét filmjét, hanem egy örökbecsű klasszikust sikerült megcsípniük, melyet magasan jegyzenek majd a minden idők legjobbjai válogatásokon. A Fekete miséről süt az igyekezet, laza tarkólövésben és csomagtartós hullatárolásban már-már felér a nagyokkal is, de azért ez még így is a Móricka-kategória.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.