Ej, mi a kő, banya?

Sylvain Chomet: Belleville randevú - Francia rémes

Film

Először a macskakőről. Mert ebben a felnőtteknek ajánlott egész estés rajzfilmben minden a macskakőről szól. Álmomban Lengyel Péter voltam, és eladtam a Macskakőt a Disneynek.

Szép álom volt - vették, vitték, mint a cukrot. A valóság kivételesen még ennél is jobban fest, mert úgy esett, hogy a macskakő mítosza egy francia rendező fantáziájába fészkelte be magát. S bár a cinikusok kezében ott az adu ász, tudniillik hogy ez csak egy rajzfilm (ráadásul szegény rokon, idejétmúlt, kétkezi munkával készített, hagyományos darab), a közhiedelem szerint tehát komolytalan gyerekjáték, ám az egészben éppen ez az oktalanság olyan ellenállhatatlanul vonzó: végre egy haszontalan őrület, ami semmivel sem viszi előre a világot!

A kérdéses macskakő francia, és nekem meg a rendezőnőnek minden francia macskakőről ugyanaz jut az eszünkbe, már azon túl, ami amúgy is mindenről az eszünkbe jut. Mert ezeket a macskaköveket magától értetődően Jean Gabin kültelki munkásmacsója koptatta egykoron, mégpedig arrafelé, ahol mindig ködösek az utak, és ahol a francia háztetők alá késelni és szeretni járt a férfiember. De hogy ne menjünk ilyen messzire, a Delicatessentől az Amélie-ig az egész Jeunet-pereputty is ezen a tájékon közlekedett, a környék tehát egy kiköpött Párizs külsői Hall of Fame, tiszta élő folklór, minden kockában másvalaki kéz- és lábnyomával, a mi tour guide-unk pedig ki nem hagyna egyet sem, mindhez van valami hozzáfűznivalója. Persze ebben a nosztalgikus-ironikus össze-vissza kacsingatásban azért van valami a magamutogatás gőgjéből és pökhendiségéből is. Oké, tehát mi ezt hoztuk a nagy közösbe: nekünk megvolt a világ legjobb gitárosa (a Django), a Kisvárosi ünnep (a Tati) és még egy csomó más világszám, akik és amelyek szépen meg is jelennek ebben a svájcisapkás-dzsesszes retrouniverzumban. Érezzük a kimondatlan üzenetet, de mint már annyiszor, ismét az arányokon múlik minden. Mert az az alapállás, ami ezeket a rajzfilm-figurákat megérlelte, csak részben a büszke francia melldöngetéses humora. A büszke francia mellett ugyanis szorosan ott áll a betelepült, a rossz tanuló vagy a külvárosi - ki mivel szereti behelyettesíteni a tipikus outsidert -, aki a hősben észreveszi a debilt, a Tour de France-nak nevezett nemzeti sportban pedig a tébolyt.

A macskakőbe vésett emlékeket persze valami történetféle hivatott összetartani, kis esti mese egy ortopéd cipős, bajuszos nagymamáról és az ő szegény, gengszterkézre került kerékpáros unokájáról, három, imádkozósáska-formájú, agg sanzonénekesnőről meg Brúnóról, a nehéz álmú házi ebről. A sok széltében-hosszában elnagyolt figura mellől-alól azonban mintha hiányozna az a filmes minimum, amit épkézláb történetnek szokás nevezni, és ami még egy rajzfilm esetében is kötelező tartozéknak minősül. E nélkül bizony hamar odavész az egész estésre tervezett mézeskalács-örömérzet, a másfél órába szellemesen belesűrített kismilliónyi kultúrtörténeti utaláson kívül pedig nem marad más, mint az elégtétel, hogy léteznek helyek, ahol az önirónia még nem egyenlő a hazaárulással.

 

Az SPI bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.