Kiállítás: Theatrum zingaricum (Hajdu András képei a Mai Manó Házban)

  • Szentpéteri Márton
  • 2004. május 6.

Film

A klasszikus - sokszor tudatosan fekete-fehér - szociofotó látásmódja ma már csupán rétegérdeklõdésre tarthat számot, a szomorkodásra hajlamos tojásfejû-eken kívül ugyanis nemigen érdekel már senkit. Már csak ezért sincs a romákat bemutató szociofotóknak valódi társadalmi hatásuk mostanában, pedig a hathatós roma érdekvédelmi politika és a témába vágó, a mindenkori négyéves cikluson túlmutató kormányzati stratégia mellett megkerülhetetlen volna - sõt, a politikai cselekvést tulajdonképp elõfeltételeznie kellene -, hogy megismerjük roma honfitársainkat szûkebb hazánkban, illetve legalább Európának ezen a kelet-közép-európai fertályán. Ehhez azonban meg kell találni a megfelelõ eszközöket, így például jól átgondolt társadalmi célú kommuniká-cióra volna szükség többek között. A nyilvánvaló jó szándék

A klasszikus - sokszor tudatosan fekete-fehér - szociofotó látásmódja ma már csupán rétegérdeklõdésre tarthat számot, a szomorkodásra hajlamos tojásfejû-eken kívül ugyanis nemigen érdekel már senkit. Már csak ezért sincs a romákat bemutató szociofotóknak valódi társadalmi hatásuk mostanában, pedig a hathatós roma érdekvédelmi politika és a témába vágó, a mindenkori négyéves cikluson túlmutató kormányzati stratégia mellett megkerülhetetlen volna - sõt, a politikai cselekvést tulajdonképp elõfeltételeznie kellene -, hogy megismerjük roma honfitársainkat szûkebb hazánkban, illetve legalább Európának ezen a kelet-közép-európai fertályán. Ehhez azonban meg kell találni a megfelelõ eszközöket, így például jól átgondolt társadalmi célú kommuniká-cióra volna szükség többek között. A nyilvánvaló

jó szándék

ellenére az eddigi kísérletek a témában rendszerint továbbra is a többség szupremáciáját sugalló, a toleranciát félreértõ hangnemben születtek meg. Nem arra irányultak ugyanis, hogy a sztereotípiákat és okaikat megismerjük, hanem arra, hogy a romákat is fogadjuk el emberként, s ne féljünk tõlük - mintha bizony ez a tény vita és jó társadalmi célú hirdetés tárgya lehetne. Az igen ritka új szemléletû kampányok egyébként - igaz, jóval Hajdu András kezdeményezése után - immár legalább elfogadták azt a kézenfekvõ tényt, hogy az üzleti kommunikáció rendkívül harsány és nyers, az egyértelmû figyelemfelkeltést célzó kép- és szlogendömpingje mellett nincs esélyük a szegényes, rosszul megvilágított, színtelen, nemritkán hihetetlenül ízléstelen és demagóg társadalmi célú reklámfilmeknek, vezérelje alkotóikat bármilyen jó szándék is.

Hajdu komoly sajtó- és reklámfotós tapasztalatokkal rendelkezik, ismeri az üzleti kommunikáció vizuális trükkjeinek minden csínját-bínját - nemrég például négy, a kiállításon is látható fotóját beválogatták a Lürzer's Archive The 200 Best Ad Photographers címû reprezentatív albumába is. Korántsem tartozik azonban azok közé, akik fotós mivoltukat teljesnek vélnék, ha csupán profitorientált munkát végeznének. A Mai Manó Házban kiállított színes képek rendre olyan módszerekkel készültek, amelyek elsõsorban a reklámfotózásban használatosak az "amerikai éjszaka" világítástechnikájától a középformátumú film alkalmazásán át a fotóalanyok beállításáig. A kiállításon mindezt még fokozza a buszmegállókból és taxidrosztokból ismerõs citylight jellegû installációs eljárás - a képeket átlátszó, ún. duratrans fóliákra hívták, s hátulról neonfény világítja meg õket. Hajdu fotói ugyanakkor a kapcsolatteremtés képei, több értelemben is. A figurák életszerûségét a szemlélõ egy percig sem vonja kétségbe, noha minden esetben beállított fotókról van szó - ez pedig azt jelenti, hogy Hajdu remekül instruál, fotóalanyaival

megtalálja a hangot,

lencséjén keresztül pedig soha nem a kívülálló elé táruló látványt, jóval inkább a képen látható romák életébe csöppent ember tapasztalatait mutatja meg. Mindez pedig azzal jár, hogy a régió romáit minden fotós trükk ellenére úgy mutatja be, ahogy azok mindennapjaikat élik - nyomorúságukban és boldogságukban egyaránt. Ez az autonóm romakép pedig összekapcsol, nem pedig elválaszt, mint a hagyományos szociofotó szenvtelen szociális demagógiája, amely a legjobb esetben is csak a többség döbbenetét tükrözheti a bemutatott társadalmi dráma láttán. Minél több képét ismerem meg, annál inkább erõsödik bennem a meggyõzõdés, hogy Hajdu tulajdonképp ösztönösen is egy olyan korszerû roma arcképcsarnokon dolgozik, amely a kora újkori theatrum mûfajában leli elõzményét. A theatrum legismertebb hazai példája talán Prágai András német forrásból fordított Sebes agynak késõ sisak címû verses portrégyûjteménye, ami a harmincéves háború fõszereplõit vonultatja fel, s eredetijéhez minden bizonnyal metszett portrék is járultak, amiként így volt ez Zsámboki János neves orvosokat bemutató Iconese vagy a protestáns világban számon tartott értelmiségiek arcképeit sorjázó Jean-Jacques Boissard-féle Bibliotheca chalcographica esetében is. Hajdu dramatizált mikrokozmoszában ezúttal azonban Közép-Európa névtelen romáinak világa elevenedik meg Csenyététõl Bukarestig, Szászcsávástól Monorig.

"Megtaláltam egy vizuális nyelvet s az eszközöket hozzá, az azonban, hogy milyen célt érek el mindezzel, már túl van a hatáskörömön" - vallja Hajdu a Narancsnak. Ezt azonban minden bizonnyal csak a szerénység mondatja vele, hiszen roma tárgyú képeinek esetében, éppúgy, mint reklámos munkái során, mindenképp egy kiforrott - legfeljebb ezúttal szavakba nem öntött - koncepció jegyében dolgozik. Hogy a cél most kimondatlan marad, rendjén van, hiszen amiképp a reklámok esetében a szövegíró, úgy Hajdu leendõ albumának esetében majd a mûkritikus társszerzõ dolga lesz a verbalizáció, a képek ugyanis - minden hiedelem ellenére - egyáltalán nem beszélnek önmagukért, különösen nem a mai világban.

Szentpéteri Márton

A Pécsi József fotómûvészeti ösztöndíj nyertesei, Magyar Fotográfusok Háza. A kiállítás május 9-ig tekinthetõ meg

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.