Megint nemes gesztus, amit Angelina Jolie csinál, ám nemes gesztusból még soha nem született jó film. Pedig az igyekezet most is megvan: az egykor Lara Croftként Kambodzsában kincset kereső Jolie átállt a kamera másik oldalára, s a nem éppen dicső időszakról mesél, amikor a Pol Pot-rezsim tartotta rettegésben Kambodzsa polgárait. Ismét lehet tehát emelgetni kalapunkat, hogy lám, egy érzékeny rendező, aki nem csupán fegyverropogással és jól megkoreografált akciókkal akar minket meggyőzni, hanem bátran tépi fel a múlt sebeit, s olyan dolgokat mutat be, amelyektől menten magunkba nézünk.
Sajnos mindez csak elméleti szinten jelenik meg, mert a First They Killed My Father egyszerűen nem elég jó film. Vannak benne elnyújtott, nagy és szomorú nézésekkel teli jelenetek, meg nagy és szomorú pillanatok, amelyekben a kislány ránéz az apjára, akit éppen elhurcolnak a fegyveresek, és már tudjuk, hogy mi fog történni. Látjuk ugyan a kitelepítéseket, s azt is, ahogy felnyomják egymást az emberek, beárulják a barátot, aki külföldi gyógyszert adott a gyereküknek, s még ezer szörnyűség. Csak hát nehéz átélni mindezt, ha annyi szirup dől a nyakunkba (visszaemlékezés a boldog békeidőkre, álom egy szebb világról, szaladgálás a réten), amennyi még az Angelina Jolie és Brad Pitt házasságának legszebb pillanataira sem jutott. Giccsnél pedig csak unalomból akad több, így a rendezői jó szándék megsüvegelését sok-sok ásítás követi.
Elérhető a Netflixen
