Film

First They Killed My Father

  • Gera Márton
  • 2018. február 20.

Film

Megint nemes gesztus, amit Angelina Jolie csinál, ám nemes gesztusból még soha nem született jó film. Pedig az igyekezet most is megvan: az egykor Lara Croftként Kambodzsában kincset kereső Jolie átállt a kamera másik oldalára, s a nem éppen dicső időszakról mesél, amikor a Pol Pot-rezsim tartotta rettegésben Kambodzsa polgárait. Ismét lehet tehát emelgetni kalapunkat, hogy lám, egy érzékeny rendező, aki nem csupán fegyverropogással és jól megkoreografált akciókkal akar minket meggyőzni, hanem bátran tépi fel a múlt sebeit, s olyan dolgokat mutat be, amelyektől menten magunkba nézünk.

Sajnos mindez csak elméleti szinten jelenik meg, mert a First They Killed My Father egyszerűen nem elég jó film. Vannak benne elnyújtott, nagy és szomorú nézésekkel teli jelenetek, meg nagy és szomorú pillanatok, amelyekben a kislány ránéz az apjára, akit éppen elhurcolnak a fegyveresek, és már tudjuk, hogy mi fog történni. Látjuk ugyan a kitelepítéseket, s azt is, ahogy felnyomják egymást az emberek, beárulják a barátot, aki külföldi gyógyszert adott a gyereküknek, s még ezer szörnyűség. Csak hát nehéz átélni mindezt, ha annyi szirup dől a nyakunkba (visszaemlékezés a boldog békeidőkre, álom egy szebb világról, szaladgálás a réten), amennyi még az Angelina Jolie és Brad Pitt házasságának legszebb pillanataira sem jutott. Giccsnél pedig csak unalomból akad több, így a rendezői jó szándék megsüvegelését sok-sok ásítás követi.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.