Tévésorozat

Lódísz

David Milch: Befutó

  • - köves -
  • 2012. március 15.

Film

Dustin Hoffman olyan karakterbiztonsággal jön ki a börtönből, mint aki egy épp lezárult börtönsorozatból sétálna kifelé. Pedig ez a sorozat - Michael Mann és a Deadwooddal a westernmennyekbe menesztett David Milch közös szüleménye - csak most kezdődik, és nem börtönös, hanem lóversenyes. Az alvilági előkelőséget játszó Hoffman börtönedzett ábrázata elég biztosíték, hogy egy nézhető karaktere már biztosan lesz a Befutónak. Legyen bármennyire is lócentrikus a sorozat, nincs az az állat, mely lejátszhatná ezt a De Nirónál is De Nirósabb, kilencvenes évekbeli keménységet. És mire Hoffman elhelyezkedik a rá váró Mercedes hátsó bőrülésén, már megvan a széria második önjáró figurája is. Dennis Farina mint a frissen szabadult főember sofőrje, fegyverhordozója és strómanként is eljáró mindenese pontosan azt az alvilági mosolyát villantja meg, ami már eddig is helyet biztosított számára a filmtörténet legszórakoztatóbb kis- és nagymenői között. Vannak ők ketten, decens és életveszélyes alvilági öregurak, akik félszavakból is megértik egymást, és a nap végén néhány szóval, de inkább bajtársias hallgatással nyugtázzák aznapi kétes ügyleteiket. És rajtuk kívül van még a lóverseny is, nehogy elfelejtsük, papíron a sorozat leglényege, zsokék és trénerek, tenyésztők és futtatók, ügynökök, szerencsejátékosok és lódoktorok televénye - lóversenyes sorozat nincs is meg nélküle.


 

Ámbár ez nem is olyan biztos, még akkor sem, ha vagy féltucatnyi történetszál fut itt össze a futamok árnyékában, ló és lovas, zsoké és ügynök, tréner és tulajdonos lép kölcsönhatásba egymással, nem is beszélve a lehetséges kombinációkról. Még lóversenyt is látni, nem is akárhonnan, hanem eddig soha nem tapasztalt szögekből, és lóbelsőt is látni, nem is akárhonnan, hanem belülről - egy orron át ledugott műszeren keresztül. És látni emberbelsőt, a zsoké magányát, a szerencsejátékos kínját, a tréner lelkiismeretét és Nick Nolte-t mint önmaga düledező szobrát - szükséges fordulatok ezek, melyekből a lóversenynek nevezett nagy egészet, a mikro- és makroklímát a néző is megértheti. Már ha akarja, mert nincs az a nagy egész, amely megérne egy sorozatot, arra ott a lóchannel vagy valamelyik sportcsatorna, ide nem a korrekt tájékoztatás kell, hanem az olyan csatalovak, mint Hoffman és Farina. Hogy mi zajlik a Santa Anita pályán, közel sem olyan érdekfeszítő, mint hogy mi zajlik Farina és Hoffman ábrázatán, mely ábrázatok a Muppet Show két öregjével és a mozi komolykodó gengsztereivel egyaránt rokon vonásokat mutatnak. A két álnyugdíjasnak ki sem kell mozdulnia a szállodai lakosztályból, a közelébe sem kell menniük egyetlen lónak sem, hogy érdemes legyen kivárni a következő epizódot. A ló csak dísz, ráadás.

- köves -

Az HBO sorozata


David Milch

Deadwood című sorozatával sokak szerint minden idők egyik, ha nem a legjobb westernjét alkotta meg. A Befutó kreátoraként és vezető producereként saját szerencsejátékos-múltjával és Michael Mann-nal kellett szembenéznie.

Magyar Narancs: Konkrét színészekre írta a szerepeket?

David Milch: Nem, de nagy megkönnyebbülés volt, hogy Hoffman és Nolte urak érdeklődést mutattak. Dustin külön történet, szinte minden jelenetbe belebetegedett, nem volt nyugtom tőle, állandóan jött a kérdéseivel, hogy akkor itt most ezt vagy azt mondaná a karaktere. Ma hajnali hatkor hívott, pedig nem is forgatunk. Mohammed Ali hetvenedik születésnapjára készült egy szöveggel, s arra kért, hogy vegyem át vele.

MN: Sem ön, sem Michael Mann (Milch mellett a sorozat másik vezető producere - a szerk.) nem a könnyű természetéről híres. Voltak összeütközések?

DM: Hát, könnyű, az nem volt. Michael az abszolút kontroll híve, senki másra nem hallgathat a színész, kizárólag őrá. Meg kellett tanulnom, hogy nincs helyem ebben a leosztásban. A Deadwoodnál például ahhoz voltam szokva, hogy semmi sincs kőbe vésve: kijártam a forgatásra, együtt voltam a színészekkel, és nem volt olyan nap, hogy ne változtattam volna a szövegen. Ez most szóba sem jöhetett.


 

MN: Mikor szippantotta be a lóverseny világa?

DM: Ötéves voltam, amikor apám kivitt a lovira. Amikor látta, mennyire vonz a fogadás, meg is kaptam tőle, hogy egy degenerált szerencsejátékos vagyok. Pedig hol voltam én még akkor attól! A lelkemre kötötte, hogy bármennyire is véremben van a játszhatnék, 18 éves koromig ne is gondoljak ilyesmire. Némileg aláásta a szavai komolyságát, hogy a pincérrel titokban megtetette a tétjeimet. Ismétlem, ötéves voltam akkor.

MN: És győzött?

DM: Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de igen.

MN: Mennyi volt a legtöbb, amit lóversenyen nyert?

DM: Többször is nyertem egymillió dollárnál nagyobb összegeket. Voltak lovaim is, amelyek egy verseny alatt összesen több mint egymilliót hoztak. De persze sokat is vesztettem. Ha 25 milliót keresnék ezen a sorozaton, nagyjából akkor lennék egálban, akkor elmondhatnám, hogy visszajött a tanulópénz.

MN: S mennyit veszített legtöbbet egy alkalommal?

DM: Borzalmas kimondani is; több mint egymillió dollárt.

MN: Milyen érzés?

DM: Úgy fáj, mint junkie-nak az ébredés, amikor nincs lóvé anyagra. Annyiszor előfordult velem, hogy már nem is emlékszem valamennyire.

Az interjút a forgalmazó bocsátotta a rendelkezésünkre.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.