Frank

  • - kg -
  • 2014. augusztus 5.

Film

Alighogy elkönyveltük a zeneipar jelentős lúzerei között Llewyn Davist, a Coenek összeférhetetlen dalnokát, máris itt a következő adag öntörvényű zseni, egy kiejthetetlen nevű zenekar összeférhetetlen természetű zenészeinek képében.

Hozzájuk csatlakozik a megőrült billentyűs helyére felvett ifjú rajongó: ő Domhnall Gleeson, a málészájú jófejek friss reklámarca. Ami a fejeket illeti, a jól értesültek biztos tudják, hogy a tökfejszerű álcájától soha meg nem váló frontembert Michael Fassbender (interjúnk vele itt) alakítja, és ez, dacára a nyilvánvaló mentális problémáknak, azonmód a menőség legmagasabb szintjére emeli az életvitelszerű műfejviselést.

false

Fassbender a majdnem sosem látszó szupersztár - ezzel csak az a baj, mint a 2014-ben még mindig fekete-fehérben forgató függetlenekkel: klassz, klassz, de van benne valami hivalkodó truvájszerűség. Pedig a sztoriban bőven lenne abszurd dráma, hiszen nemcsak a műfej jelzi, hogy itt bajok lesznek, hanem az is, hogy a tökéletességre törő zenészek elvonulnak a természetbe, ahol megalakítják a saját maguk zártosztályát. Ahol ráadásul ápolók sincsenek, csak a lelkes málészáj, de lassan ő is elhiszi magáról, hogy nagy dolgok részese. Egy-egy jól sikerült poén mindegyik egónak megadatik, s bár így is kellemesen szatirikus a hangulat, de azért kár, hogy már megint a filmtörténet legnagyobb hazugsága, a kedves lúzer kerül előtérbe. Igazi lúzerekért forduljunk bizalommal a Broadway Danny Rose-hoz: hol van egy műfejű rocker a vak xilofonistához, a féllábú szteptáncoshoz vagy a rabbinak öltözött görkorizó pingvinhez képest?!

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.