tévésmaci

Kismadárom, megzabálom

  • Sztupa és Troché
  • 2014. augusztus 4.

Film

Amikor Sztupa és Troché elmentek a faluból, nem búcsúzott tőlük senki. Nem is egyszerre mentek. Amikor Troché ment, hó esett, amikor Sztupa, eső. Nem volt maradásuk, mert a vágyaik helyből elérhetetlennek tűntek. Sztupa szorgalmas akart lenni, Troché szép. De hiába járt Sztupa vasárnap is munkásruhában, svájcisapkában, hiába köpte ki a tüdejét egymás után többször is a helyi futballcsapat edzésein és mérkőzésein, a nagy igyekezet vége mindig az lett, hogy elmentek a kocsmába, Sztupa és a többiek.

De hiába hanyagolta kezdetben az ivást, hiába próbálkozott sokáig csak egy kettes fagyival, a szorgalomnak a Napsugár kisvendéglő legalább ötszáz méteres körzetében nem termett babér. Ez mérsékelten számított jó hírnek, hisz a mondott körzetben volt két orvosi rendelő, egy patika, a ruhásbolt, a vasbolt, az önki(szolgáló közért), de még a rendőrség is. Sztupa, amikor betért a Napsugár kisvendéglőbe, látta meghalni a szorgalmat. Belátott a ruhásboltba, ahol az eladó kisasszonyok mísz pofával reszelték a körmüket, látta a patikust bóbiskolni, egy darabig figyelte a vasbolt mögött snúrozó trógereket. A körzeti megbízott a gumibotjával játszott, az egyik orvos minden betegnek Kalmopyrint írt fel a maga utánozhatatlanul olvashatatlan kézírásával, amit jóérzésű ember nyilván macskakaparásnak nevez, a másik orvos pedig úgy tett, mintha a nővérke szoknyája alá akarna nézni, valójában viszont így próbálta álcázni heveny bóbiskolási vágyát. El kellett innen menni, aki akart már szorgalmas lenni, megérti. Troché kiöltözött hétköznap is, virágos inget vett, felhúzta Super Rifle márkájú cowboynadrágját, és úgy indult neki. Nem, nem egyből az országútnak, megpróbált először ő is helyben szép lenni. Végigment a falun egyszer, kétszer, háromszor oda s vissza, de nem történt semmi, megbámulták ugyan, meg is szólták néhányan (úgy öltözöl, mint egy cigány/huligán/paprikajancsi), de nem történt semmi, mindenki más ronda volt, még Sztupa számított a legvagányabbnak Csehszlovákiából hozatott munkásruhájában, s kézzel varrt vattakabátjában (nyáron, szentséges ég!). Így aztán, amikor leesett a hó, Troché elindult: a szépek gyalog mennek, s amikor jött egy jó kis zuhé, Sztupa is nekivágott, éppenséggel az ellenkező irányba: a szorgalmasok vonattal mennek. De kik tévéznek?

 

Szombaton (5-én) magyar fellépők Londonban, Koltai Róbert dirigálásával: Magic Boys az RTL Klubon 22.25-től. Vinnie Jones és Michael Madsen is meghajolnak a végén, s ez rendben is van így, noha a magyar filmek neves vendégjátékosait általában Fassbinder, Tarkovszkij, Kaurismäki vagy éppenséggel Derek Jarman vásznáról illik szalajtani minimum. Még a lámábbja is legalább Menzeltől castingol. Az megvan, hogy a hollywoodi színész sztanyiból (értsd: a Sztanyiszlavszkij-módszer útmutatása szerint) készül a zsaruszerep eljátszására? Persze hogy meg: Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő a ViaSat3-on este kilenctől. Volt délben a Dunán egy 1956-os ff amcsi film, a Valaki odafönt. Este meg ugyancsak ff, a Csoda a farkasokkal, '61-ből, Zsán Marival. Éjjel a Film Cafén A pármai kolostor, csak semmi Zserárd Filip, tavalyelőtti olasz adaptáció, Fabrice Del Dongo szerepében alighanem egy Vespa robogóval.

Vasárnap Déryné, hol van? Maár Gyula találkozik Pilinszky Jánossal és a legjobb cannes-i női alakítással fél tíz körül a Dunán. Éjjel fél kettőkor meg befut az HBO-ra Larry Flynt - A provokátor. Ez a Larry valami pornómajsztor volt, Mr. Hustler, tehát most önök ráteszik a kezüket a szívükre és Smaci barátjuk fülébe súgják, hogy kinek a viselt dolgaiba pillantanának inkább bele: a tésztaképű Larryjébe, vagy jöhet egy szép vers Pilinszky tollából? A helyes választ beküldők között óvszer-automatákat sorsolunk ki, a helytelenektől sajnos Sztavrogin elköszön.

Szerdán a Duna Tv este, úgyszólván főműsoridőben, 21.35-kor, mint Dérynét, leadja a Lolitát. S még nem is a Kubrick-félét, hanem a 9 és fél 7-tel nevet szerző bohóc nekiveselkedését. Hogy nem sül le a képükről a bőr! Fuck TV!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.