Interjú

„Godzilla ellentéte”

Pierre Földes filmrendező, zeneszerző

Film

Szomorú fűz, szendergő asszony címmel animációs antológia készült Murakami Haruki műveiből. Az író hat novelláját filmre adaptáló mozi magyar gyökerekkel rendelkező rendezőjét felmenőiről, Murakami hőseiről, és persze a japán szörnyekről kérdeztük.

Magyar Narancs: Édesapja, Földes Péter festőként Örkényi Strasser István keze alatt tanult, filmesként Halász János (John Halas) és Korda Sándor (Alexander Korda) mellett dolgozott, animációs rövidfilmjeivel Oscar-jelölésig jutott. Gyerekként tisztában volt a jelentőségével?

Pierre Földes: Tisztán emlékszem a rajzaira, tele volt velük a ház. Igazi művész volt, folyamatosan alkotott, mindig ezerfelé volt a feje, képtelen volt egyetlen dologra koncentrálni. Emellett nagyon karizmatikusnak tűnt. Több nyelven beszélt, rendkívül népszerű személyiségnek számított, igazi társaságkedvelőnek. A testvéreimmel éreztük, hogy olyasféle ember, aki hatással van a körülötte lévőkre, bizonyos csodálatot vált ki belőlük. De nekem csak az édesapám volt, nem valamiféle szupersztár.

MN: Származása és a háború miatt édes­apja családjával együtt 1946-ban Párizs érintésével Londonba menekült. Beszámolt arról, miért kellett elhagynia az országot?

PF: Gyerekkorunkban nem emlegette a magyar gyökereit, vagy azt, hogy zsidó származású. Arról is csak később mesélt, hogy mit kellett átélnie a háború alatt. Nem csoda, hogy új éle­tet akart kezdeni. Már felnőtt voltam, mikor elkezdett érdekelni, hol is éltek annak idején nagyapámmal, aki a saját idejében nagyon híres orvosnak számított. Már a rendszerváltás előtt is eljöttem Budapestre, jártam a Kecskeméti utcában is, ahol egykor édesapámék laktak.

MN: Apja 1956-os, A Short Vision című animációja nagy karriert futott be: az atomháború pusztításáról szóló kisfilmet a tengerentúlon főműsoridőben mutatták be az Ed Sullivan Show-ban, a fáma szerint hatása Orson Welles híres hangjátékához, a Világok harcához volt mérhető. A tragédiák társadalomformáló szerepe az ön filmjében is megjelenik: abban a szereplők élete a 2011-es tóhokui földrengés után változik meg.

PF: Édesapámat saját, Budapest ostromakor szerzett élményei inspirálták. Az A Short Vision még születésem előtt készült, de már gyerekként láttam belőle képeket: a patkányról, az apokalipszis után semmivé váló embe­rek­ről készült sokkoló rajzok nagy hatást gyakoroltak rám. A Szomorú fűz, szendergő asszony készítésekor mégsem jutottak eszembe. Egyszerűen szerettem volna megvizsgálni, hogy az ilyen hatalmas külső események milyen belső változásokat indítanak el az embe­rekben. Murakami eredetileg az 1995-ös kóbei földrengésről ír novellájában, én viszont közelebb akartam hozni a történéseket, ezért változtattam meg a sztorit. Máig emlékszem a tragédiáról készült képekre és beszámolókra, hogy mit éreztem, amikor először láttam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.