Magyar Narancs: Voltál már minden: Diana hercegnő osztálytársa a bentlakásos iskolában; költőreménység; egy évig a Royal Shakespeare Company tagja, hogy aztán experimentális társulatokba menekülj; majd a kommunista párt tagja, később edinburghi fesztiválpatrónus Sean Conneryvel...
Tilda Swinton: ...akiről mindig azt szoktam mondani: Mallorcán meg a Bahamákon élve jó dolog bizonygatni a skótságunkat.
MN: Akárcsak az öreg Sean egykor, manapság te is skót egzotikum vagy Hollywoodban.
TS: Néha érdekes ötletek támadnak a rendezők fejében arrafelé. Egyszer csak azon kapom magam, hogy George Clooneyval kötök ki az ágyban. Részemről a szerencse.
MN: Sztárrendezőkkel és ismeretlenekkel egyaránt dolgozol.
TS: Lépten-nyomon olyan fiatal filmesekkel találkozom, akik szerepeltetni akarnak a filmjükben, hogy ezzel finanszírozókra találjanak. Én meg azt mondom: "Nem egyszerűbb, ha megadom olyan emberek telefonszámát, akik kipengetik neked a pénzt?" Egész életemben én voltam az, aki részegnek tetteti magát az alkeszok közt. Én voltam az, aki, ha kijött a rendőrség, lehalkította a zenét, és mindenkit hazafuvarozott, amikor már nem álltak a lábukon.
MN: Jim Jarmuschsal hogy volt?
TS: Összefutottunk egy Darkness-koncerten a kulisszák mögött. Aztán írt egy levelet, hogy szeretné, ha szerepelnék az új filmjében. A pénz már megvolt, az egész projekt forgatásra kész. Húsz-harminc másodpercig vagyok benne a Hervadó virágokban. Rövid ideig dolgozom rendezőkkel, már ami a felvételeket illeti. Több időt tesznek ki a beszélgetések. A forgatás már másodlagos. Meló. Derek Jarmannal is véget nem érők voltak a beszélgetéseink.
MN: Az emberek nem mindig tudják, hova tegyenek.
TS: Freak, ezt a szót használják a magamfajtára. Mindenki meg akarja magyarázni a furcsa szerzeteket. Micsoda ökörség! Soha nem próbáltam átlagosnak tettetni magam.
MN: Tábornok apa lányaként, a kilencedik századig visszavezethető, ősi skót családfával milyen értékeket neveltek beléd?
TS: Felső középosztálybeli famíliában nőttem fel. A kiejtésem is innen ered, ezért nem beszélem az angolt skótosan. A szüleim a körülményekhez képest nagyon toleránsan viselkedtek velem. A körülményekhez képest, mivel mifelénk senki nem volt az okosságra felkészülve. Az nem szerepelt a családi menün. Az akkori vélekedés szerint az okos lányokkal csak baj van. Azt tanították, nem szabad felhívnod magadra a figyelmet. Meg nem illik kifejezni a véleményedet. Légy sztoikus. És jó vendéglátó - ezt az egyet megtartottam. Van egy bátyám, aki katonának állt. Valahányszor kérdezem tőle, miért maradt a hadseregben, ugyanazt hozza fel indítékként, amiért én a filmezést választottam. A közösségi érzést. Értékelni az összetartást, nálam ez is a katonai háttérből ered. Jarman hasonlót írt egyszer a naplójában: "A magam furcsa módján a társamba, Keith-be és Tildába egyaránt szerelmes vagyok, bár a szerelem talán nem a megfelelő szó erre. Egyfajta összetartás, valamiféle katonai dolog ez. Barátság és párkapcsolat."
MN: Mit csípett benned annyira Jarman?
TS: Úgy néztem ki, mint a lányok a régi festményeken.
MN: Hogyan történt az első találkozás 1985-ben?
TS: Szokványos módon. Elmentem a Charing Cross Roadon lévő lakására, ahol úgy nyitott ajtót, hogy máris filmezett. A tízperces castinginterjúból lett kilenc év, ami alatt nem hinném, hogy egyszer is letette volna a kamerát. Derek festő volt, tehát jól tudta, milyen az, ha az ember magában dolgozik. De a szíve mélyén társas lény volt. Vidám, játékos, rakoncátlan pasas. Azt hiszem, azért kezdett filmezni, hogy jó társaságban legyen.
MN: Honnan jött az ötlet, hogy portréfilmet készítsetek róla? És miért pont most?
TS: Baromira beleuntam, hogy a világon bárhol találkozom huszonéves filmfőiskolásokkal, amikor az öntörvényű független filmezés mintapéldáját keresik, és én Derek Jarmant emlegetem nekik, gőzük sincs, kiről beszélek. 'k döbbentettek rá, hogy Derek filmjei nem hozzáférhetők DVD-n. Manapság tényleg akárki, még egy kutya is forgathat filmet kamerás mobiltelefonnal. Filmezni könnyebb, mint valaha. Nem kell engedélyeket kérni. Sok filmes viszont hagyja, hogy megtévesszék a dollármilliók. Derek sohasem várt senki jóváhagyására. Kívül állt a vállalati kultúrán, és a cégek által támasztott nehézségeken, amik manapság úgy átitatják a filmipart. Dokumentumfilmünk tehát emlékezés egy olyan korra, a 80-as évekre és a 90-es évek elejére, amikor sokkal több minden volt lehetséges.
MN: Tetszene neki, vagy ellenezné, hogy emlékeznek rá?
TS: Nincs értelme misztifikálni őt. Az nem vezet sehova, ha olyan mitológiai teremtménynek állítjuk be, aki kihalt, elveszett, és soha nem lesz belőle több. Természetesen egyedi volt, mint minden művész, sőt minden ember. A kívülálló művészek régi időkbe visszanyúló tradícióinak volt az utolsó képviselője. Ebben az értelemben egyáltalán nem egzotikus figura.
MN: Milyen hatással volt rád?
TS: Tulajdonképpen teljes mértékben ő a felelős azért, hogy nem a játékautomaták mellett kötöttem ki. ' az oka, hogy olyan rossz szokásokat vettem fel, amiket máig nem tudtam lerázni magamról. Hogy olyan alakokkal dolgozom, hogy nem veszem véresen komolyan a munkát, de mégis úgy dolgozom, hogy minden érintett teljes szívvel-lélekkel benne van abban, amit együtt csinálunk. Hogy olyan projektekbe bonyolódom, amiknek a finanszírozása évekbe telik. És hogy egy lyukas vasat sem keresek ezeken a filmeken.
Az Égető bizonyíték kritikája a Visszhang rovatban.
