Film

Gyilkosság az Orient expresszen

  • - kg -
  • 2017. december 9.

Film

Annál kevesebbért is ütöttek már lovaggá embert, mint amennyit Kenneth Branagh úgy színészként, mint rendezőként és Shakes­peare igyekvő tolmácsolójaként, szóval afféle brit intézményként elkövetett. A királynőnek nincs miért pironkodnia, Sir Kenneth egy szakmájához értő, decens férfiú, igaz, az ütéskor még csak az volt ismert, hogy a műfajok közt előszeretettel csalinkázó mester érti ugyan a szuperhősök nyelvét (ő rendezte az első Thor-filmet), ám az még nem, hogy lövése sincs a feszültséghez (Jack Ryan: Árnyékügynök), viszont egy Disney-mesét bátran rá lehet bízni (Hamupipőke). És ezzel elérkeztünk Poirot bajszához. Branagh már jó előre gondoskodott arról, hogy az új Orient expressz leghíresebb utasait (a legkisebb szerepeket is legalább egy fél Golden Globe alakítja) is elhomályosítsa ez a mind kiterjedésében, mind megformáltságában nevetségesen kirívó arcszőrzet, mely már az előzeteseket is dominálta. És hiába Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Penélope Cruz, Willem Dafoe és Olivia Colman minden igyekezete, erről a bajuszról, a bajuszkötőről és a bajuszt viselő színész-rendező hatalmas művészetéről szól Branagh filmje, arról a művészi nagyságról, mely egymaga felér az Orient expresszel. Bizonyítani itt már nem kell semmit, elég csak hunyorogni egy kicsit, hol bolondosan-belgán, hol drámaian-belgán. Branagh Poirot-ja komikus pojácaként száll fel Isztambulban és melodrámai ripacsként száll le Bródban – hogy közben gyilkosság történt az Orient expresszen, az valahogy elsikkad e jelentős átváltozás árnyékában.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.