Interjú

„Ha kielégítünk másokat”

Marie Kreutzer filmrendező

Film

Sisi egy eddig nem látott oldalát ismerhetjük meg a Fűző című filmben: káromkodik, szeretőt tart, betegséget színlel, és egyre nehezebben fér bele ifjúkori ruháiba. Az osztrák filmrendezőt a királyné el nem múló kultuszáról és természetesen Ernst Marischka kitörölhetetlen emlékű trilógiájáról is kérdeztük.

Magyar Narancs: Erzsébet királyné, azaz Sisi itthon főleg a magyarok királynéjaként ismert, akire a legtöbben a mai napig a Romy Schneider megformálta alakként gondolnak. Milyen az emlékezete hazájában, Ausztriában?

Marie Kreutzer: Meghatározóak nálunk is Marischka filmjei, szinte minden karácsonykor leadja ezeket a tévé. Sisi ma már leginkább egy szuvenírbolti klisé, arcképe ott van szinte minden ajándéktárgyon és bögrén. Gyerekként nem láttam a Sisi-trilógiát, az első róla szóló emlékem a Schönbrunn kastély megtekintéséhez kapcsolódik. A Fűző ötletével a főszerepet alakító Vicky Krieps keresett meg, akivel együtt dolgoztam 2016-ban a Régen menőbbek voltunk című filmemen. Elkezdtem önéletrajzokat, naplókat és leveleket olvasni a királynéról, jártam a múzeumokat, hátha találok valamit róla, ami rezonál velem. Túlzásba vitt lovaglás, utazás és túrázás, a lázadás olyan apó formái, mint a dohányzás, az étkezés elutasítása, vagy amikor betegnek tettette magát, hogy ne kelljen megjelennie a fontos eseményeken – tetszett ez az oldala, együtt tudtam érezni vele. Úgy gondoltam, ezzel arról is beszélhetek, hogy általánosságban milyen is nőnek lenni. A nőket arra nevelik, hogy kiszolgálják a társadalom igényeit: azt tanultuk, hogy csak akkor szeretnek minket, ha kielégítünk másokat. Ez fogott meg igazán, erről akartam filmet készíteni.

MN: Marischka harmadik filmje, a Sorsdöntő évek a királyné életének ugyanarról az időszakáról szól, mint a Fűző, ráadásul mindkettőt Cannes-ban mutatták be. Miért pont ezt a periódust választotta?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.