Interjú

„Ha kielégítünk másokat”

Marie Kreutzer filmrendező

Film

Sisi egy eddig nem látott oldalát ismerhetjük meg a Fűző című filmben: káromkodik, szeretőt tart, betegséget színlel, és egyre nehezebben fér bele ifjúkori ruháiba. Az osztrák filmrendezőt a királyné el nem múló kultuszáról és természetesen Ernst Marischka kitörölhetetlen emlékű trilógiájáról is kérdeztük.

Magyar Narancs: Erzsébet királyné, azaz Sisi itthon főleg a magyarok királynéjaként ismert, akire a legtöbben a mai napig a Romy Schneider megformálta alakként gondolnak. Milyen az emlékezete hazájában, Ausztriában?

Marie Kreutzer: Meghatározóak nálunk is Marischka filmjei, szinte minden karácsonykor leadja ezeket a tévé. Sisi ma már leginkább egy szuvenírbolti klisé, arcképe ott van szinte minden ajándéktárgyon és bögrén. Gyerekként nem láttam a Sisi-trilógiát, az első róla szóló emlékem a Schönbrunn kastély megtekintéséhez kapcsolódik. A Fűző ötletével a főszerepet alakító Vicky Krieps keresett meg, akivel együtt dolgoztam 2016-ban a Régen menőbbek voltunk című filmemen. Elkezdtem önéletrajzokat, naplókat és leveleket olvasni a királynéról, jártam a múzeumokat, hátha találok valamit róla, ami rezonál velem. Túlzásba vitt lovaglás, utazás és túrázás, a lázadás olyan apó formái, mint a dohányzás, az étkezés elutasítása, vagy amikor betegnek tettette magát, hogy ne kelljen megjelennie a fontos eseményeken – tetszett ez az oldala, együtt tudtam érezni vele. Úgy gondoltam, ezzel arról is beszélhetek, hogy általánosságban milyen is nőnek lenni. A nőket arra nevelik, hogy kiszolgálják a társadalom igényeit: azt tanultuk, hogy csak akkor szeretnek minket, ha kielégítünk másokat. Ez fogott meg igazán, erről akartam filmet készíteni.

MN: Marischka harmadik filmje, a Sorsdöntő évek a királyné életének ugyanarról az időszakáról szól, mint a Fűző, ráadásul mindkettőt Cannes-ban mutatták be. Miért pont ezt a periódust választotta?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.