Interjú

„Ha lemaradok a címlapról”

Daniel Brühl színész

Film

A Becoming Karl Lagerfeld című sorozatban a világ­hírű divattervező bőrébe bújik napjaink egyik legismertebb német színésze, Daniel Brühl. A Becstelen brigantyk, a Hajsza a győzelemért és több Marvel-produkció sztárját karrierjének meghatározó pillanatáról és arról is kérdeztük, milyen érzés volt a divatlegenda fényképezőgépe elé állnia.

Magyar Narancs: Ismert arról, hogy minden egyes szerepe előtt teljes körű kutatómunkát végez, igyekszik a szerepe mélyére ásni. Hogyan készült fel a Becoming Karl Lagerfeld főszerepére?

Daniel Brühl: Először mindig igyekszem képbe kerülni a figurával, ami elsősorban rengeteg olvasást igényel. Három, Karl Lagerfeldről szóló életrajzi könyvet is kaptam, amelyek sokszor tökéletesen ellentmondtak egymásnak. Persze ez nem csoda, maga Lagerfeld még életében számtalanszor változtatott az élettörténetén, kiszínezve az igazságot. Ez egyszerre érdekes és szórakoztató; gyerekként én is ugyanígy tettem, csak hogy színesebbnek tűnjön az életem. De voltak a felkészülésnek praktikus részei is: fel kellett javítanom például a francia tudásomat, hiszen beszélem ugyan a nyelvet, de közel sem elég magabiztosan.

MN: Honnan tudta, mikor áll már készen a feladatra?

DB: Ez mindig hosszú folyamat, amely során egy nap egyszer csak minden összeáll, a tükörbe nézel, és azt gondolod, oké, kezdek odaérni. A felkészülés elején tele voltam frusztrációval, magam sem hittem el, hogy illik hozzám a szerep. De túl kell lépni ezeken a bizonytalanságokon, és folytatni kell a munkát, tovább kell boncolgatni a figurát. Ez nem megy varázsütésre. Szerencsére volt lehetőségem hosszabb időt Párizsban tölteni. Találkoztam olyanokkal, akik jól ismerték Lagerfeldet, és én is megpróbáltam a bőrébe bújni. Ugyanabban a kerületben laktam, mint ő, ugyanazokra a helyekre jártam, ugyanazokba a kávézókba, mozikba, könyvtárakba és múzeumokba. Annyi információt akartam magamba szívni, amennyi csak lehetséges. A fordulópontot talán az hozta el, amikor először próbáltam fel a ruháit, amikor tehettem pár lépést a cipőjében. Ezután támadt az a felismerésem, hogy matadorként képzeljem el Karl Lagerfeldet. Félig spanyol vagyok, nagyapám hatalmas bikaviadal-rajongó volt, újság­íróként több cikket is írt a témában. Gyerekként engem is lenyűgöztek a bikaviadalok, hiszen a matadorok egyrészt táncukkal, mozgásukkal, eleganciájukkal nagyon femininek, másrészt nagyon is macsók és maszkulinok. Ugyanez igaz Lagerfeldre is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.