Interjú

„Ha lemaradok a címlapról”

Daniel Brühl színész

Film

A Becoming Karl Lagerfeld című sorozatban a világ­hírű divattervező bőrébe bújik napjaink egyik legismertebb német színésze, Daniel Brühl. A Becstelen brigantyk, a Hajsza a győzelemért és több Marvel-produkció sztárját karrierjének meghatározó pillanatáról és arról is kérdeztük, milyen érzés volt a divatlegenda fényképezőgépe elé állnia.

Magyar Narancs: Ismert arról, hogy minden egyes szerepe előtt teljes körű kutatómunkát végez, igyekszik a szerepe mélyére ásni. Hogyan készült fel a Becoming Karl Lagerfeld főszerepére?

Daniel Brühl: Először mindig igyekszem képbe kerülni a figurával, ami elsősorban rengeteg olvasást igényel. Három, Karl Lagerfeldről szóló életrajzi könyvet is kaptam, amelyek sokszor tökéletesen ellentmondtak egymásnak. Persze ez nem csoda, maga Lagerfeld még életében számtalanszor változtatott az élettörténetén, kiszínezve az igazságot. Ez egyszerre érdekes és szórakoztató; gyerekként én is ugyanígy tettem, csak hogy színesebbnek tűnjön az életem. De voltak a felkészülésnek praktikus részei is: fel kellett javítanom például a francia tudásomat, hiszen beszélem ugyan a nyelvet, de közel sem elég magabiztosan.

MN: Honnan tudta, mikor áll már készen a feladatra?

DB: Ez mindig hosszú folyamat, amely során egy nap egyszer csak minden összeáll, a tükörbe nézel, és azt gondolod, oké, kezdek odaérni. A felkészülés elején tele voltam frusztrációval, magam sem hittem el, hogy illik hozzám a szerep. De túl kell lépni ezeken a bizonytalanságokon, és folytatni kell a munkát, tovább kell boncolgatni a figurát. Ez nem megy varázsütésre. Szerencsére volt lehetőségem hosszabb időt Párizsban tölteni. Találkoztam olyanokkal, akik jól ismerték Lagerfeldet, és én is megpróbáltam a bőrébe bújni. Ugyanabban a kerületben laktam, mint ő, ugyanazokra a helyekre jártam, ugyanazokba a kávézókba, mozikba, könyvtárakba és múzeumokba. Annyi információt akartam magamba szívni, amennyi csak lehetséges. A fordulópontot talán az hozta el, amikor először próbáltam fel a ruháit, amikor tehettem pár lépést a cipőjében. Ezután támadt az a felismerésem, hogy matadorként képzeljem el Karl Lagerfeldet. Félig spanyol vagyok, nagyapám hatalmas bikaviadal-rajongó volt, újság­íróként több cikket is írt a témában. Gyerekként engem is lenyűgöztek a bikaviadalok, hiszen a matadorok egyrészt táncukkal, mozgásukkal, eleganciájukkal nagyon femininek, másrészt nagyon is macsók és maszkulinok. Ugyanez igaz Lagerfeldre is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.