Tanárok a kortárs moziban

Üldöznek majd benneteket

Film

Ha valaha is társadalmunk aktuális közérzetéről akarunk tájékozódni, érdemes egy pillantást vetni a független, kortárs (film)művészetre, amely nemcsak azt mutatja meg, milyen problémák gyötörnek minket, hanem azt is, hogy azok hova vezetnek.

A társadalom az elme, amelyben megszületik a gondolat, a film pedig a nyelv, amelyen kigördül. De milyen elméről árulkodik az a filmtrend, amelyben a kortárs európai alkotók sorra térnek vissza a társadalmi realizmushoz, ám a kitchen sink cinemák dühös fiataljai helyett a szabad világ tehetetlenét, a tanárt állítják mozgalmuk közepébe?

 *

Vallási és faji hovatartozástól függetlenül nagyjából egy dologban értünk egyet, ez pedig a gyermekeink védelmének fontossága. Elsődleges tehát, hogy az alattuk szőtt szociális háló erős és lyukmentes legyen. E hálót a szociális színterek szálai alkotják, az azokat összefogó csomó pedig a pedagógus. Ha a színterek közt feszültség van, a csomón keletkezik nyomás, így akár ha a gyerek-iskola, iskola-család, iskola-nemzet, család-nemzet viszonylatok valamelyikében széthúzás van, a tanárnak lesz emberfeletti erőre szüksége, hogy egyben tartsa az egészet. Bőven megéri azért a 6 hét nyári szünetért…

A korábbi „tanáros filmek” fő problematikája az eltévelyedett diák és az őt útjára terelgető (Veszélyes kölykök; Osztály, vigyázz!), vagy épp a járt útról járatlanra le-letaszigáló tanító (Holt költők társasága; Mona Lisa mosolya) kapcsolatáról szóltak, de még amikor egy rosszul sikerült órai kísérletből elfajzó diktatúra a mozi témája (A hullám), a fókusz akkor is a tanuló és a tanár között marad. Ezzel szemben ebben az „új hullámban” az utolsó, amiről szó esik, az a gyerek maga. A pedagógus leválni kényszerül a tanításról, és különböző ellenerőkkel kerül szembe, hogy a munkáját egyáltalán elvégezhesse.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.