Ezerszer láttuk már, tán ezért is van az az illúziónk, hogy tudjuk, hogyan él és milyen is valójában II. Erzsébet királynő; mi történt a királyi családon belül Diana hercegnő halálakor, és így tovább. Nemrég egyesek egyenesen Oscar-díjat nyertek annak bemutatásával, hogyan birkózott meg VI. György a beszédhibájával. Díjeső most épp nem fenyeget, e mű sajna nem tud túllépni a témából fakadó hiedelmeken és elvárásokon. Ha ugyanis a királyi családról van szó, nem készülhet film a merev házirend, a király és a nép kapcsolata és a többi poros közhely nélkül. Királyék szigorúak, de aranyszívűek, a nép szereti őket hibáikkal együtt is, a nagy erő pedig nagy felelősséggel jár. Közben épp vége a II. világháborúnak, a hercegnők pedig szeretnének kilépni a kastélyból és mulatozni egy kicsit, legalább a béke éjszakáján. Miután kikönyörögték a kilépőt, elmerülnek a londoni éjszakában, természetesen berúgnak és szerelembe esnek, elhagyják, majd megtalálják egymást – mindezt sajnos a Benny Hill szkeccsek aláfestő zenéje nélkül.
A kalamajkákat előre sejthetjük, ahogy a megoldás és a végkifejlet is kevés izgalmat, és még kevesebb humort tartogat. A festményszerűen fényképezett Buckingham-palota szobáit csak fizikailag hagyjuk el a szereplőkkel, valójában az utcán, bálteremben vagy bordélyházban játszódó jelenetek is merevek és manírosak. Unalmas, színtelen-szagtalan mozi, amibe azért mégis szorult némi báj – a remek szereposztásnak köszönhetően.
Forgalmazza az A Company Hungary
