DVD

Spangli és jógaszőnyeg

Hippitúra

Film

Ha egy újdonsült munka- és lakás nélküli manhattani házaspár roadmovie-szerűen nekilódul, majd az éjszaka közepén megáll egy út menti motelnél, onnan csak kétfelé van kijárat: a láncfűrészes gyilkos karmaiba vagy a Rocky Horror Picture Show-ba. Itt a transzvesztita földönkívüliek helyett a hetvenes évekből megmaradt hippikommuna igyekszik magába olvasztani az elbitangolt városiakat, ami legalább annyira abszurd, mint az előbbiek. Hőseink (Jennifer Aniston és Paul Rudd) tehát trapéznadrágot, gitárt, spanglit és jógaszőnyeget ragadnak, hogy új, boldog életet kezdjenek Elysiumban. De hiába oly vonzó a béke-szeretet-szabadság mesterhármas, a laza füvezgetés vagy éppen a minden közös elvére épülő nyitott párkapcsolat, két hét után hiányozni kezd a város, a munka, a zárt toalett és a jól átsütött steak; a kedélyes nyaralgatás pedig egyre nyomasztóbbá válik - ki gondolta volna.


 

Hiszen Milos Forman akkora kultuszt emelt a hippiknek, hogy manapság csak pár bátortalan karikatúra erejéig jelennek meg a vásznon, tartva magukat a kanonikus romantikához, amit a Hair szerint képviselniük kell. De most végre megint eljött az ő idejük, teljes kilencven percig élvezhetjük a kifésületlen loboncokat és a szubkultúrához kötődő összes legendát a hallucinogén tripektől a tábortűz melletti szeretetorgiákig. A zömmel sablonos karakterek között szerencsére akad pár ötletes és jól megformált figura is, mint a nudista borász-író vagy a kommunát alapító őshippi öregúr, így a végeredmény egy elég jó humorú, kedves film; minden különösebb tét nélkül.

Forgalmazza a Universal


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.