Hitler is ezzel példálózott – Simon Callow Orson Wellesről

Simon Callow volt a Négy esküvő és egy temetésből a temetés: a skót szoknyás, meleg karakter. A népszerű brit karakterszínész civilben Orson Welles életének egyik legjelentősebb kutatója. De mi köze Hitlernek Welleshez? Mi köze a rózsabimbónak Marion Davies puncijához? És hogy jönnek ide a zsidó filmmogulok? Kiderül az interjúból.

magyarnarancs.hu: Welles már jóval azelőtt elhíresült, hogy megrendezte volna az Aranypolgárt. A Világok harca rádiós feldolgozásával komoly pánikot okozott Amerika-szerte; sokan valóban elhitték, hogy itt a vég, és elkészültek a biztos halálra. Amikor kiderült, hogy nincs földönkívüli-invázió, csupán egy rádiójátékról van szó, nem akarták meglincselni a művészt?

Simon Callow: Hát, nehezen bocsátottak meg, az biztos. Megpróbálták beperelni Wellest és a rádiót. Legalábbis ezzel fenyegetőztek. Senki sem kedveli, ha bolondot csinálnak belőle, és a hallgatóság nagy része úgy érezte, épp ez történt vele. De fontos tudni, hogy sem Wellesnek, sem a program többi résztvevőjének nem állt szándékában átverni az embereket. Ez nem egy előre megfontolt szándékkal végrehajtott hoax volt, pusztán egy véletlen. Welles produkciójával egy időben a rivális csatornán a híres hasbeszélő, Edgar Bergen (a színésznő, Candice Bergen édesapja – a szerk.) műsora ment, a show egy pontján azonban – egy felettébb unalmas énekes műsorszám alatt – sokan átkapcsoltak a Világok harcára. Ha az elejétől hallgatják, pontosan tudták volna, hogy rádiójátékról van szó. De mivel a közepe felé kapcsolódtak be, élő közvetítésnek vélték a hallottakat, és sokan valóban azt hitték, hogy itt a vég, jönnek a marslakók.

magyarnarancs.hu: Welles hogy jött ki a botrányból?

SC: Ő csak nyert a hisztérián. Azok, akik nem ijedtek meg, lelkesen ünnepelték, nagyszerű Halloween-ötletnek tartották a műsort. A botrány csinálta meg Orson Wellest, a sztorit ugyanis minden lap lehozta, nemcsak Amerikában, de a világon mindenhol. Welles címlapsztori lett. Míg meg nem rendezte az Aranypolgárt, a Világok harca révén ismerte a világ. Még Hitler is ezzel példálózott; hozzá is eljutott a pánik híre, s úgy tudom, egy Reichstag-beli beszédében fel is hozta példaként; az amerikaiak stupiditásának ékes bizonyítékaként. Az RKO filmstúdió is a botrány közepette vetett szemet Wellesre: megkínálták egy szerződéssel. Azt akarták, rendezzen nekik filmet. Nem kellett kétszer mondani Wellesnek.

magyarnarancs.hu: Welles eredetileg Joseph Conrad regényét, A sötétség mélyént akarta megrendezni...

SC: Nem volt híján az ambícióknak. Marlowe szemszögéből akarta láttatni a cselekményt, úgy, hogy Marlowe egyszer sem jelenik meg a filmben, csak az, amit lát. Szubjektív kamera – ezt ma így hívják. Így csinálta volna meg az egészet. De nem csak emiatt hiúsult meg a film.  Welles a maga erősen népfrontos beállítottságával Conrad regényében a fasizmus allegóriáját látta, s ebben a szellemben akarta filmre vinni. Az amerikai stúdiómoguloknak viszont már így is épp elég fejfájást okozott a közelgő háború, hiszen egymás után vesztették el az európai érdekeltségeiket. Ekkor még nem tudták, milyen irányt vesznek az események, s ezért – jobb az óvatosság alapon – mindent megtettek, hogy ne lépjenek a nácik tyúkszemére. Nemrég több könyv is megjelent a témában: bár majdnem az összes stúdiót zsidók irányították és a tulajdonosok is zsidók voltak, semmiképpen sem akarták felbőszíteni Hitlert. Ezért sem tűnt jó ötletnek a Welles-féle Conrad-adaptáció.

magyarnarancs.hu: Éppenséggel Herman J. Mankiewiczt, az Aranypolgár társíróját sem lehetett makulátlan politikai nézetekkel megvádolni. Nácibarát nézeteket vallott, egy kis antiszemitizmusért sem kellett a szomszédba szalasztani, és még vacsoravendégként is leszerepelt; Hollywood híres alkoholistájaként a vacsorák tartalma gyakran végezte a fehér abroszon. Ezt hívják nehéz embernek – Wellesnek nem gyűlt meg a baja vele?

SC: Welles jól tudott bánni a nehéz emberekkel. És a sztori, az Aranypolgár sztorija annyira jó volt, hogy megért minden nehézséget. Mankiewicz személyes ellenségének tekintette Hearstöt (William Randolph Hearst sajtómágnás, a Citizen Kane címszereplőjének ihletője – a szerk.), amiért Hearst kitiltotta a köreiből. Mankiewicz gyakori vendég volt Hearst és Marion Davies (kora ismert színésznője, Hearst protezsáltja és barátnője – a szerk.) estéin, de vállalhatatlan viselkedése és féktelen italozásai miatt Hearst egyszer s mindenkorra levétette a vendéglistáról. Az emiatt érzett bosszúvágy fűtötte Mankiewiczet az Aranypolgár megírásában. De Welles is megkapta a magáét. John Houseman ugyancsak besegített az írásba, s tőle tudjuk, hogy ő és Mankiewicz azzal szórakoztatták magukat, hogy Wellesre vonatkozó utalásokat rejtettek el a forgatókönyvbe.

magyarnarancs.hu: Nemcsak Welles vonásai kerültek a forgatókönyvbe, hanem más személyes vonatkozások is...

SC: A filmbeli híres, havas üveggömböt egy valódi havas üveggömb ihlette: az, amelyiket Mankiewicz a feleségétől kapott. És hát ott van a „rózsabimbó” esete is: a szóbeszéd szerint, mely rögtön a film bemutatásakor lábra kapott, Hearst hívta rosebudnak Marion Davies punciját. Persze bizonyítékaim nincsenek. A Welles-kutatásoknak ilyen irányú információkat még nem sikerült a felszínre hozniuk. De könnyen lehet, hogy a szóbeszéd igaz.

magyarnarancs.hu: Welles már fiatalon is rengeteg megvalósítatlan filmtervvel büszkélkedhetett. Jézus életéről, a Háború és békéből és a Mein Kampfból is szeretett volna filmet csinálni...

SC: Wellesnek mindig rengeteg ötlete volt, ám ez nem azt jelenti, hogy mindegyiket komolyan is vette volna. Hajlamos volt rá, hogy bedobja a köztudatba a filmterveit, noha a többségük csak ötlet volt, és az is maradt. A Jézus-film valameddig azért eljutott, Welles elolvasta a szakirodalmat, és egyházi emberekkel is konzultált.

magyarnarancs.hu: És a Mein Kampf?

SC: Alighanem pillanatnyi fellángolás lehetett, olyan ötlet, ami a vacsora melletti borozgatás közben szokott felmerülni; hát nem lenne remek megfilmesíteni a Mein Kampfot?! Pillanatnyi fantázia lehetett. Amint megszületett, el is halt az ötlet.

magyarnarancs.hu: Welles nagybani krimifogyasztó volt, habzsolta a ponyvairodalmat. Saját bevallása szerint ifjonti éveiben maga is írt néhány krimit.

SC: Állította, hogy így volt, de eddig még senki sem talált egyetlen általa írt krimit sem. Azt állította, hogy 16 évesen, spanyolországi tartózkodása során írta a ponyváit. Nincs bizonyítékunk rá, de nem is zárnám ki a lehetőségét. Saját bevallása szerint csapnivaló krimiíró volt. Talán írt is egyet, s erre az egyre utólag többes számban emlékezett. Lehetséges. Romantikus alkat volt, szeretett túlozni, történeteket kitalálni a saját maga főszereplésével. Az biztosan igaz, hogy imádta a filléres detektívtörténeteket. Álmatlanságban szenvedett, ponyvákkal szórakoztatta magát egész életében. És persze egy remek detektívtörténetet maga is rendezett. Ez volt A gonosz érintése.

magyarnarancs.hu: Ponyvába kívánkozó sztori, hogy egy valódi bűnüggyel magát Wellest is hírbe hozták. Nem akármilyen ügyről volt szó, hanem a hírhedt Fekete Dália-esetről.

SC: Az áldozat barátnője könyvet írt a gyilkosságról, és arra a következtetésre jutott, hogy Orson Welles a gyilkos. Erre a megállapításra A sanghaji asszony díszletei vezették. A filmben látható próbababákon felismerni vélte azokat a vágásokat, melyeket a gyilkos az áldozata testén ejtett. Hát, kevés ennél hihetetlenebb elképzelést ismerek. Azóta két könyv is megjelent a témában: a legvalószínűbb, és a második könyv is ezt támasztja alá, hogy egy rendőr követte el a gyilkosságot.

Homofób, rasszista és szexista volt-e Welles? Ha ide kattint, megtudhatja Peter Biskinddel készített interjúnkból.