Hobbi, bolt (Emil.Rulez!)

szerző
Legát Tibor
publikálva
2003/8. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Elvis Presley karrierje indult hasonlóképpen. Ez lenne az amerikai álom magyar megfelelője?

Magyar Narancs: Elvis Presley karrierje indult hasonlóképpen. Ez lenne az amerikai álom magyar megfelelője?

Mint a mesében. Az Est Fm hajnalban lejátszotta egy dalukat, ami meglepő közönségsikert ért el. És az "önök kérték" nyomán egy olyan zenekar bújt elő a pincéből, amelyik már régen lemondott arról, hogy közönség előtt is szerepeljen. Hajós András gitáros-énekes-zeneszerző, Hegyi György basszusgitáros-szövegíró és Verasztó Gyula dobos ma is hobbizenésznek vallja magát, noha egy kicsit komolyabbra fordultak a dolgok.

Hajós András: Nem véletlenül szoktuk azt mondani, hogy ez egy igazi amerikai karriertörténet, csak mindig kiröhögnek bennünket. De talán éppen az a legszebb, hogy mi tényleg a semmiből jöttünk. Az világos, hogy egy bizonyos életkorban mindenki zenél, aztán abbahagyja. Mi viszont harminc felé közelítve sem tudtunk lejönni a dologról. Persze annyira nem voltunk aktívak, hogy folyamatosan fellépegessünk különböző helyeken, hogy a barátainknak vagy unatkozó vacsorázóknak játszogassunk. Elvoltunk a próbatermünkben, dalokat csináltunk a magunk örömére. Évente egyszer-kétszer ránk jött a kitörési roham, akkor elmentünk különböző kiadókhoz, de csak azért, hogy borzalmasan megaláztassuk magunkat. Mindenhol azt mondták, srácok, ez nagyon klassz, csak éppen nem eladható. Ez ment éveken keresztül, aztán eljött egy pillanat, amikor azt mondtuk, elég. Van állás, gyerek, az élet megy valamilyen irányba, ebből pedig úgysem lesz semmi. Jöjjünk össze kéthetente, havonta, de egy percig se vegyük komolyan. Itt tartottunk éppen, amikor egy barátunk révén a demónk bekerült az Est Fm adásrendező szoftverébe, az egyik szerkesztő pedig egy hajnali adásban lejátszotta a Zazie az ágyban című dalt. Tulajdonképpen ezzel indult a mi "karrierünk", betelefonáltak a hallgatók, hogy mi ez a dal, kik játsszák. Persze ebben benne volt az is, hogy az Est Fm akkor indult, és mi voltunk az elsők számukra, akikben egyfajta "lakossági mozgalmat" láttak. Elkezdődött a hergelés: mi azt éltük át, hogy egy amerikai sikersztoriban vagyunk, az Est Fm-esek meg azt, hogy komoly tényezők, akik megcsinálhatnak egy zenekart.

MN: Végül mennyire csináltak meg benneteket?

HA: Folyamatosan játszották a számainkat, a Zazie pedig rákerült arra az Est Fm-válogatáslemezre, ami elég jól fogyott. Azt mindenképpen sikerült elérniük, hogy egy bizonyos körön belül ismertekké váljunk. Úgy volt, hogy az első önálló lemezünket is ők adják ki, de ez meghiúsult.

MN: Más kiadót nem izgatott ez a viszonylagos siker?

HA: A nagy kiadókat továbbra sem érdekeltük, ami nem csoda. Meg voltunk sértődve, ahol csak megszólalhattunk, elmondtuk, hogy minden nagy kiadó dögöljön meg, és még véletlenül se keressenek meg. Hát ez bejött.

Hegyi György: Egyébként igazuk volt a maguk szempontjából, mert azoknak a kritériumoknak, melyeket ők az üzleti siker alapjának tekintenek, nem felelünk meg. Amit ők csinálnak, az egy olyan működési szisztéma, amibe nem férünk bele. És persze nekünk sincs szükségünk arra, hogy a Popcornban kétoldalas hirdetésünk legyen, napbarnítottan mosolyogva. Ezt nem cikizésből mondom, egyszerűen arról van szó, hogy az egy más üzleti modell.

HA: A kiadóknak egyébként sem érdekük, hogy a hazai előadókkal foglalkozzanak. Nekik az a feladatuk, hogy a Madonnából vagy az Eminemből eladjanak húszezret. Ez a teljesítési terv, ez a kvóta. Az a mozgástér, ami a magyar kiadványoknak marad, borzasztóan szűk és ezért belterjes. Mert itt bejön már az is, aminek nálunk komoly "hagyománya" van, vagyis ha valaki illetékes egy bizonyos területen, akkor előbb az unokatestvérét vagy a barátnőjét részesíti előnyben.

HGY: Most esett ki valamelyik újságból az egyik kiadó aktuális ajánlata. Egy szép, nyolcoldalas, sűrűn teleírt lista, és összesen egy darab magyar előadó volt benne, egy darab maxival. Aki velük köt szerződést, akaratlanul is egy gépezet részévé válik, és nagyon megszívja.

MN: Ez az oka, hogy egy független kiadónál jelent meg az első lemezetek?

HA: Nem tudom, mi lett volna, ha akkor megkeresnek. Most viszont már kimondottan örülünk annak, hogy nem így történt. A kiadónk független cég, ami filmzenéből, reklámzenékből és egyéb effélékből él, nekünk viszont a maximális segítséget nyújtja, de nem köti meg a kezünk-lábunk. Ez így abszolút ideális. Amikor megjelent a lemez, azt mondtuk, oké, megérkeztünk, megcsináltuk. Nagypapa korunkban lesz valami a vitrinben, amit mutogathatunk az unokáknak.

HGY: Amikor beindult a dolog, még sehol nem tartottunk. Nem voltak meghangszerelve a számok, és nem is akartunk fellépni. Olyan munkahelyünk volt, ahol sok pénzt lehetett keresni, de az időnk nagy részét le is kötötte. Megegyeztünk abban, hogy maradjon ez a hobbi- mentalitás, csak legyen a történet egy fokkal igazibb: játsszunk havonta egyszer egy klubban, menjük el a tévébe, rádióba. Eleinte kevés felkérés jött, így örömmel teljesítettük, de aztán egyre több helyre hívtak.

HA: Volt egy fél évünk, amikor pörögtünk, és iszonyúan élveztük, hogy két lábon állunk, két különböző szférában. Én például nagyon élveztem, hogy amikor napközben hájfejűekkel tárgyalok százezer dollárokról, és az jár a fejemben, miért kell ezt csinálnom, előhúzhattam képletesen egy cetlit, amire rá volt írva, Emil.Rulez!, és ez meggyőzött arról, hogy mégis- csak normális ember vagyok. Amikor viszont hajnali négykor veszekedni kellett a klubvezetővel tizenkétezer forintért, mert a szemembe hazudta, hogy nincs, akkor azt mondhattam, le van szarva, majd holnap keresek pénzt. Egy nagy cégnek dolgoztam, és számítógépes rendszereket adtam el. Teljes embert kívánó munka volt, így aztán nem csoda, hogy kirúgtak. Tulajdonképpen azért, mert látták, hogy az évi sok millió dolláros teljesítési tervem nem fog teljesülni, mivel időarányosan még csak kevés millió dollárnál tartok. A bécsi központban megneszelték, hogy nem ezzel foglalkozom napi huszonnégy órában. Egyébként nagyon szép volt a kirúgást átélni, mert egy multinál a működési szabályzat azt is előírja, hogyan kell megszabadulni valakitől. Néztem a bécsi főnököt, ahogy kínkeservesen próbálja teljesíteni a cég elvárásait a kirúgást illetően is. Vicces volt. A Gyurit is kirúgták hasonló okokból.

MN: Azóta meg éhen haltok.

HA: Kerestünk másik állást. Megcsinálhattuk volna, hogy kétnaponta fellépünk, és az öt-tízezer forintokat összeszedegetjük, mert valahogy ebből is meg lehet élni. De mi azt mondtuk, ezt inkább ne, mert egy év múlva meg fogjuk gyűlölni az egészet. Úgy döntöttünk, ha kínkeservesen is, de fenntartjuk ezt a hobbijelleget, és inkább megpróbálunk a másik lábunknak is keresni egy helyet. Most ez van. De volt egy-két hónap, amikor ebből éltünk.

HGY: És milyen szarul.

MN: Ez lenne a normális? A lemezetek például Mahasz-listavezető volt.

HGY: Ez egy relatív dolog. Ha eladunk harminc lemezt az adott héten, mi vezetjük a listát, ha az Eminem harmincegyet, akkor ő. De Eminem összesen sok millió lemezt ad el, mi meg örülünk, ha kétezret. És innentől kezdve nincs más megoldás. Legalábbis szerintünk. Az tény, hogy a társaság nem találja a helyét abban a közegben, amit ma könnyűzenének hívnak Magyarországon. Az egyik végén vannak ugye a "meghalós"-ok, akik tényleg beledöglenek abba, amit csinálnak, a másikon pedig a pornóiparosok, akik életünk egyszerű igényeire nagyon frappáns és szemérmetlen válaszokat adnak a zene segítségével. A kettő között nincs semmi.

Verasztó Gyula: Azt hiszik sokan, hogy valami forradalmárok meg alternatívok vagyunk, de ez nem igaz. Sem a zenében, sem a szövegben. Szerintem az, hogy egyeztetve van az alany és az állítmány, az nem alternatív. Az sem, hogy a dúrra úgy jön a moll, hogy az kellemes a fülnek. Legfeljebb az lehet alternatív, ahogyan működünk, és ahogy erről az egészről gondolkodunk.

HA: Itt, Magyarországon létezik egy olyan kettősség, ami már-már tradíció, és amit nem tudunk különválasztani. Mi a rétegzene, és mi kell a közönségnek. Szerintem mi nem vagyunk alternatív zenekar a szónak a zenei vagy trendi értelmében, mégis sokan "rétegzenekar"-ként kezelnek. Érzünk ugyanis egy olyan "negatív" elvárást, hogy legyünk mi a legújabb hősök, akik feltűnnek, de soha nem futnak be, akiket lehet szeretni és birtokolni, mert csak kis klubokban lépnek fel, és nem mennek be a mocsok kereskedelmi médiába. Aztán a szemünk láttára meghalnak, és akkor át lehet élni megint azt a borzasztó élményt a haverokkal egy sörözőben, hogy "bazmeg ez a rohadt világ, ezeket is kicsinálták, pedig milyen jó kis zenekar volt!". Mi azonban alkatilag sem vagyunk ilyenek, a zenénk sem ilyen, de ettől függetlenül az, ahogyan működünk, alternatív. Ezzel azt akarom mondani, hogy az Emil.Rulez! mint üzleti vállalkozás valóban alternatív modell lehet. Hasonlóak akarunk lenni, mint azok a dotkom cégek, amelyek ugyanazt csinálják a piacon, ugyanazt gyártják, ugyanazt a szolgáltatást nyújtják, mint a multik, de másféleképpen. Ilyen értelemben a Kispálék, akiket mi nagyon szeretünk, sokkal kevésbé alternatívak, mint mi, hiszen egy nagy kiadónál vannak, koncerteznek, plakátoznak, odaviszik a kispálos pólót a Petőfi Csarnokba, tehát teljesen a megszokott módon működnek.

MN: Milyen módszereitek vannak?

HA: Egyszerűen más dolgokra figyelünk, más médiumokat használunk. A lemezeladásaink tíz százaléka az interneten keresztül történik, ami arányait tekintve a mai internet-penetráció mellett egy fantasztikus tény. Rájöttünk arra, hogy semmivel sincsenek többen a koncertjeinken, ha plakátozunk, ha bemondjuk a rádióban, mikor lépünk föl a legközelebb. Akkor minek? A koncertjeink sem csak arról szólnak, hogy lejátszunk tíz számot, hanem próbálunk valami pluszt nyújtani, hogy az emberek legközelebb is eljöjjenek. Tulajdonképpen ilyen apróságokról van szó, de úgy tűnik, ez működik. Legalábbis kétezer embernél. Harmincezernél már nem biztos, de akkor majd kitalálunk valami mást.

MN: De ehhez már gyomor is kell.

HA: Mindenki tudja, hogy milyen slágereket játszanak le a kereskedelmi rádiók. Írhatnánk ilyen számokat, de minek? Megpróbálunk egy más szabályrendszer szerint működni, és bízunk abban, hogy így is sikerül elérnünk valamit.

VGY: Persze ez nem ennyire tudatos, inkább belőlünk fakad. Nem tudnánk másképp működni.

MN: Ez mind nagyon szép, de van ebben valami "partvonalon kívüli". A zenészek többsége - szerintem jogosan - nem akar hobbizenész lenni.

HGY: Abból a szempontból vagyunk szerencsések, hogy nem a külvilágnak akarunk megfelelni. Aki belehal, abba hal bele, hogy a külvilág nem reagál, aki pedig el akar adni valamit, szintén a külvilágtól függ, mert a vásárló pénzére ácsingózik.

HA: Mellébeszélünk! Nézd meg a Kiss Tibit, akivel éppen a Narancsban volt egy szomorú interjú, hogy milyen kilátástalan helyzetben van. De a Quimby tíz éve létezik, mi meg csak három éve aktivizálódtunk. És amikor ők háromévesek voltak, lehet, hogy ugyanazt mondták, amit most mi: dolgozunk, zenélünk, megy a szekér, tök jó. Nekünk is jöhet még egy akkora átbaszás, hogy belerokkanunk. Most azt mondjuk, mi irányítjuk a dolgokat, de mi van, ha inkább arról van szó, hogy csak szeretnénk irányítani.

HGY: Sikeresek leszünk, de más eszközökkel. Alig vannak előttünk példák. Harminc éve azt látjuk, hogy aki elfogadja a játékszabályokat, elmehet pornógyárosnak, aki pedig nem, az vagy az elmeosztályon végzi, vagy alkoholista lesz, vagy keserűen abbahagyja. Mi egy nagyon vékony pengeélen táncolunk. Nem szándékosan, de mégis azt próbáljuk bebizonyítani, hogy fel lehet rúgni a szabályokat, és az ember nem hal bele, bizonyos eszközöket használva pedig még nem biztos, hogy pornóvá válik a dolog.

Legát Tibor

szerző
Legát Tibor
publikálva
2003/8. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...