Film

Hamburg, nem épp a legelegánsabb városrész, hajnal. Cahit (Biro Ünel, 40), a török származású, mindenbõl kiábrándult, alkoholista férfi egy éjszaka után, amit ugyanabban a lerobbant bárban, ugyanúgy tölt el, mint feltehetõen mindig, kocsijába ül, és nekihajt a falnak. Persze túléli, a következõ képben már a pszichiátriai rendelõben, nyakán merevítõvel látjuk, hazaengedik.

"Kíméletes kinyuvasztás, humorral" - igazít el az új Chumbawamba-album a tortadobálós aktivistákat éltetõ Csak desszertet címû szám kapcsán. Ez az angol anarchopop több mint húsz éve hajigálja "szonikus záptojásait", s ha olykor célt is téveszt, a fennköltsége vitathatatlan. Mit jelent manapság anarchistának lenni? Hogyan kell túlélni az öregedést, honnan az Un album népzenei íze? - effélékrõl beszélgettünk a Szigeten.

Grafikusként és könyvillusztrátorként szerzett nevet, majd festõként folytatta a pályát. 1987-ben életmû-kiállítása volt a Mûcsarnokban. Díszlet- és jelmeztervek után gyerekelõadásokat állított színpadra a Javne és a Kolibri Színházban. A Lázár Ervin meséjébõl rendezett Retemetesz a kritikusok szavazatai alapján az év legjobb gyerekelõadása lett 2001-ben. Jelenleg a Budapest Bábszínház látványtervezõje.

A Moszkva tér rendezõjével új filmjérõl beszélgettünk: az idei magyar szemlén közönségdíjat nyert Szezon három karcagi pincérfiú sorsán keresztül nyújt betekintést a vendéglátóipar rejtelmeibe.

Hogyan is lehetne leírni az Orchestra Baobab zenéjét? Mert az, hogy a (fõként) szenegáli zenekar stílusában a salsától a mornáig mindenféle latin és egyéb hangzás keveredik az ugyancsak sokféle eredetû afrikai ízek közé, legfeljebb az irányt jelöli ki, a hangulatot alig. Márpedig tavalyelõtti lemezüket, a Specalist In All Stylest hallgatva egyértelmû, hogy a dolognak ez a lényege: egyfajta bölcs derû, amelyben valami elmélázó sóhaj borul a táncos vidámság fölé. A meglett férfikor teszi ezt? A megélt dolgokra való rálátás, a kívülállás komor prózaisága?

A Misty in Roots a szokásos súlyához képest kissé szolidabb, esztrádba hajló mûsorral lépett a Sziget világzenei színpadára; az énekes Walford Tyson (Poko) profetikus "szónoklatai" helyett inkább már-már soulos énektudásából kaptunk bemutatót, de ezzel együtt: Magyarországon nemigen találkozhattunk még ilyen kvalitású reggae-csapattal.

Öt év kihagyás után, túl nagy comebackjén, õsztõl Arkagyina lesz (Csehov: Sirály) az Örkény István Színházban (lánykori nevén Madách Kamara), a moziban meg Török Ferenc Szezonjában domborít.

Angol nemzeti kincs. Hollywood érte nyúl, ha kimért brit arisztokratizmusra van szüksége. A Kikötõi hírek, az Iris, a Szerelmes Shakespeare, a Bond-filmek sztárjával - aki e héttõl A sötétség krónikájában látható a mozikban - a Taormina Filmfesztiválon beszéltünk, ahol életmûdíjat vett át.

Algéria és Marokkó különféle vidékeinek a hagyományain nevelkedtek. Kit a fojtogató körülmények, kit a kíváncsiság, kit a mûvészi becsvágy sodort Párizsba, de olyan is van köztük, aki már francia földön született. Az Orchestre National de Barbés igazi bevándorló-zenekar.

Tizenkét éven át õ volt a Mittelfest hivatkozási pontja, mûvészeti igazgatója, számos nagy ívû közép-európai projekt megálmodója és rendezõje. A vezetõségi õrségváltás évében, 2004-ben Giorgio Pressburger a görög, a shakespeare-i és a jiddis színház hagyományait ötvözõ elõadással vétette észre magát. A velencei rabbi nagy sikerû cividalei bemutatója után beszélgettünk.

Soha ennyi francia szót nem hallottam, soha ennyi mámoros francia fiatalt nem láttam még a Szigeten. Egyik fülem sírt is, annyira hangosan élveztek bele elsõ nap a bensõséges zenékbe, de a másik nevetett, mert azért ez mégis nagyszerû dolog. A német viszonylatban hagyományosan hatékony Sziget-propaganda érett be francia földön, vagy az idei elõadói névsor bizonyult arrafelé vonzóbbnak a korábbiaknál, most mindenesetre lépten-nyomon feldobott francia társaságokba lehetett ütközni, a szó szoros értelmében. S bár a halkabb részeknél kicsit visszább foghatták volna magukat, végül is Rokia Traoré és Lhasa de Sela mûsorának egyaránt jót tett, hogy sokan ismerõsként reagáltak rá.

Meghatóan törékeny jelenség volt, ahogy megállt a színpad közepén fineszesen geometrikus, fekete-fehér fellépõ ruhájában. Éteri, mihelyt énekelni kezdett. Amikor a koncert végén különös, fel-felröppenõ mozdulatokkal egyre sodróbb táncba lendült, szinte meg-hatóan finom elegancia sugárzott a mozgásából. Nem sokkal késõbb pedig, mintha mindez meg sem történt volna, nyugodtan, elgondolkozva, elmélyülten, mégis nagy belsõ lendülettel válaszolt.

Az egész interjú alatt ceruzával firkál az abroszra, rekedt hangján úgy beszél, mintha valami rémregényt olvasna fel. A megzabolázhatatlan, nehéz ember filmes ikonja.