Vonzalomból szerelem, szerelemből rivalizálás, rivalizálásból féltékenység, féltékenységből közöny, közönyből elhidegülés. Az érzelmi stációk szinte panelszerűen ismétlődnek a párkapcsolatokban - legalábbis az 5x2 rendezője szerint, akivel a francia filmek párizsi találkozóján beszélgettünk.
Magyar Narancs: Milyen személyes és szakmai indokok alapján választotta az 5x2 témájául a párkapcsolatok kiúttalanságát?
Francois Ozon: Hogy értékelni tudjuk a boldogság törékeny pillanatait, nem tekinthetünk el a veszélyektől, amiket egy párkapcsolat rejt. Egyszerre törekedtem analízisre és szintézisre. Valamelyest a boncmester hideg késével nyúltam a témához, nem éppen hízelgő dolgokat mesélve egy férfi és egy nő találkozásáról, közös életük fontos momentumairól, a váláshoz vezető útról. Tettem mindezt életem egyik legnehezebb időszakában, amikor magam is túl-estem a házasságom felbomlásán.
MN: Mégis a kezdeti eufóriát felváltó kiábrándulás érzetére élezi ki a történetet.
FO: Nézőpont kérdése. Könnyű azt mondani, hogy a hétköznapok szürkesége, a megszokás, a rutin öli meg a párkapcsolatokat. Én ezt nem így tapasztaltam. Sokkal inkább arról van szó, hogy a különbözőségeink hoznak össze minket, teremtenek sokszor mágikus vonzást két ember között. És végül ugyanezek a különbözőségek képeznek szakadékot két ember között. Nehezen tudjuk elfogadni, hogy minden történetnek van egy kezdete és egy vége. És a kezdet valahol mindig magában hordozza a befejezést. Végső soron nem az a lényeg, hogy milyen utak vezetnek el a kezdettől a végig, hanem hogy megélünk valamit, ami azontúl csak a miénk.
MN: Tehát soha nem a másikban csalódunk, hanem az általunk kivetített képben?
FO: Egy biztos: amíg az érzelmek és az érzékek megszállása alatt állunk, képtelenek vagyunk hitelesen rálátni arra, hogy mi is zajlik bennünk, hogy valójában mit is várunk el a másiktól. A saját nemzedékemből kiindulva azt tapasztalom, hogy a mai harmincasok - a huszon- és tizenévesekről nem is beszélve - mindent gyorsan akarnak, egyszerre: egzisztenciát, karriert, magánéleti boldogságot. A modern kor embere nem egy életre keresi a szerelmet, választ magának társat. Próbálkozik csupán, hátha sikerül feloldania a magányát. Nem annyira életkor, mint inkább lelki érettség kérdése, hogy egy ember elkötelezi magát a másik mellett jóban-rosszban. A töréspontot javarészt az jelenti, amikor az egyik fél korlátozva érzi a szabadságát a párkapcsolaton belül. Talán ezért jönnek össze és mennek szét olyan viharos gyorsasággal a heteroszexuális kapcsolatokban.
MN: A homoszexuális kapcsolatokról más a véleménye?
FO: Annyiban mindenképpen más, hogy az általam ismert homopárok nagyobb szabadságot hagynak meg egymásnak, ugyanakkor, jobban ki is tartanak egymás mellett.
MN: Minden racionális és érzelmi érve mellett úgy vélem, hogy minden filmjében megjelenik a bukás, a kudarc motívuma.
FO: Annyiban jól látja, hogy nem akarom meghagyni a nézőt a kényelmes belefeledkezés állapotában. Minden emberi kapcsolatra nézve igaz, hogy szinte lehetetlen vállalkozás a "két szív, egy lélek" állapot fenntartása. Pillanatokra sikerülhet, hosszú távon lehetetlen. Éppen emiatt az 5x2 szerelmespárja külön éli meg közös élete legerősebb pillanatait. A párkapcsolaton belül megélt magány érdekelt. Az egyik alszik, miközben a másik ébren van. Egyikük vágyik a szexuális együttlétre, a másik nem. A gyerek születésénél a férj távol van.
MN: A magányos szülés képeit romantikus olasz dalokkal ellenpontozza, hol ironikus, hol szentimentális, visszafelé mesél...
FO: Maga az élet ilyen paradox. Nem hiszek sem a happy endben, sem a kudarcélményekben. A kettő valahol mindig együtt van jelen.
Szentgyörgyi Rita
5x2
Nem először tolatunk visszafelé a filmidőben, legutóbb például egy fiatalasszony megerőszakolása és péppé verése(Visszafordíthatatlan) szolgáltatta a kiindulópontot, a párkapcsolat kezdeti idillje pedig a célegyenest. Ezúttal hétköznapibb útvonalat járunk be, a nézőre azonban ugyanaz a szerep vár: fokozatosan összeszoruló gyomorral figyelni, ahogy a boldogtalan végkifejletből szép lassan belefutunk a boldog kezdetekbe. Öt jelenet egy házasságból, az utolsó utáni összekapaszkodási kísérlettől a szivárványos megismerkedésig. Francois Ozon filmje hétköznapian lehangoló látlelet az "úgyis mindig így végződik" iskola képviselőinek örömére. A rendező ezt az "úgyismindig"-et illusztrálja: kicsit mögé kukkantunk a családi fotóknak, de ennél többre nem telik. A bemutatott szituációkat tekintve akár azÉletképek soros epizódjában is lehetnénk, Ozon azonban nagyon is a mozi nyelvét beszéli, s fölényes tudást feltételez, ahogy a leghétköznapibb lelkiállapotokat is képes a thrillerek feszültségével ábrázolni. Ahhoz azonban túl nagy lép-tekkel haladunk visszafelé az időben, hogy puszta kirakatbámulásnál többet jelentsenek a felvillantott epizódok.
- köves -
A Budapest Film bemutatója
***
